Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-05 / 10. szám

NEKROLOG. HAJDÚ LÁSZLÓ. A dunamelléki reform, egyházkerület nagykőrösi tanítóképző-intézetének nagy gyásza van. Ggyakorló-isko­lájának nagyérdemű tanítója: Hajdú László meghalt. Született a boldogult Nagykőrösön, 1843. márcz. 29-ikén, egyszerű polgárcsaládból. Atyja Hajdú Pál, anyja M. Kiss Éva volt. Elemi iskoláját s a gymnasiumi négy osztályt itt szép sikerrel bevégezvén, 1858-ban az akkor még kétéves tanfolyamú tanítóképezdébe lépett, ugyan­csak Nagykőrösön. Még ezt sem végezhette be teljesen, midőn 1860. június 29-ikén a négyosztályú Erzsébet királyné nevű elemi iskolába helyettes tanítóvá tétetett, a megvilágtalanodott Dezső Pál helyett. 1862. augusztus 20-ikán a középponti fiúiskola 8-ik osztályába rendes tanítóul választatott. 1870. július 10-ikén az újjászerve­zett tanítóképezdei gyakorló-iskolába választatott tanítóul. Itt működött lankadatlan buzgalommal egész haláláig. írt népiskolai tankönyveket is. „Természetrajza", „A szülőföld és Pest-Kiskun vármegye földrajza„Egye­temes földirata" több kiadást értek. Czikkezett is a „Népnevelők Lapjában", a „Nagykőrösben" s a „Köz­érdekben". Irt bírálatokat is. Utolsó ily műve a duna­melléki ev. ref. egyházkerület számára készült „Észre­vételek a Polgár-féle Káté Bocsor-féle átdolgozására", a mely halála előtt néhány nappal küldetett fel s tulaj­donkép a jelzett átdolgozás revíziója. Viselt tiszteletbeli megbízatásokat is. Volt Nagy­kőrösi presbiter is; 1892 óta a kecskeméti ev. ref. egy­házmegyei tanügyi bizottság tagja; 1890—1892. a kecs­keméti ev. reform, egyházmegyei tanító-testület elnöke, előbb több éven át jegyzője, majd alelnöke. 1862 óta az egyháznak úgynevezett „Vasárnapi inasiskolájában" is tanított, melyet aztán Nagykőrös város vett át, mint ..községi alsófokú ipariskolát". Sőt tanított ifjabb korában egy pár úri családnál is. De legnagyobb volt a tanítóképezdei gyakorló-isko­lában. A türelemnek, a kitartásnak, a pályájához való szeretetnek, hűségnek, a hivatás és kötelességtudás­nak, szóval a teljes reátermettségnek egy oly nemes példánya volt, ki a vallásos és magyar nemzeti nevelés szolgálatába állva, híven sáfárkodott az Úr által neki adott talentomokkal, nemcsak saját iskolája javára, hanem a leendő tanítói nemzedék javára is. Isten meg is áldotta Őfc azzal a gyönyörűséggel, hogy 44 és éves tanítói pályáján való munkásságának szép sikerét mindig élvez­hette, s nemcsak Nagykőrös város értelmisége (osztály­különbség nélkül) vallhatja őt büszkén tanítójának és áldhatja emlékezetét, hanem szerte e hazában sok százan vallhatják őt a néptanítói pálya gyakorlatában mesterük­nek. Nemes működését elismeréssel tüntette ki a szak­értelem s az elöljáróság is. Szász Károly püspök úr, •látogatása alkalmával, a tanfelügyelők s Szilády Áron egyházker. felügyelői jelentésében (1889. június 3.) kiemeli mint „jeles tanítót s a tanítóképezdei növendékek gyakor­lati kiképzésében az ő nagy érdemeit". Az 1890. október 27-iki egyházker. közgyűlés (jkv. 64. szám a.) „jól ismerve és teljesen méltányolva Hajdú László, gyakorló-iskolai tanító azon érdemeit, melyeket 1870 óta hivatásának pontos betöltésében buzgó és lelkiismeretes munkásság­gal szerzett tanítóképezdénk körében: a társfentartó nagykőrösi egyháznak, — mely a fennálló szerződések értelmében választotta, — fizetésjavítás czéljából ajánlja". Sajnos, az egyház pénzügyi viszonyai nem voltak erre kedvezők; de ez Hajdú Lászlót hivatása betöltésében meg nem lankasztotta. Iskolájának s a tanítóképző­intézetnek szent szerelme jellemezte őt, s méltán elmond­hatta a zsoltáríróval: „Uram! a te házadhoz való buzgó szeretet megemészt engemet". Gyomorbajos volt; de még akkor is, midőn már nagy beteg volt, midőn elmondhatá Ézsaiás prófétával: „nyögök, valamint a galamb ; az én szemeim fölemelked­nek a magasságba; Uram erőszakot szenvedek, adj nyugalmat nekem !" — estig tanított. Február 15-én nagyon rosszul lett; 16-ikán fölvitték Budapestre a Réczey klini­kájára, hol megoperálták; de már nem volt számára balzsam Gileádban és Izraelben orvos : 17 ikén meghalt. 39 év óta hű neje, Szabó Rozália és népes családja gyá­szolja őt; gyászolja intézetünk.... Uram ! te mondád a próféta által: „a bölcsek fény­lenek, mint az égnek fényessége ós a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, örökké fénylenek" 1 Oh! hadd fényeskedjék a te fényes egeidben a hivatás emberének nemes lelke; kihűlt poraira pedig lágyan boruljon a sírhalom, hova február 20-ikán nagy részvét mellett temettük el. H. Kiss Kálmán, ev. ref. tkép. igazgató. IRODALOM. Az erdélyi ev. ref. egyházker. egyházi értekez­letének 1904. évi évkönyve most jelent meg Tárkányi György titkár szerkesztésében. Az évkönyv közli gróf Bethlen Pál elnöki megnyitó beszédét, Sándor József­nek Bocskay felett mondott emlékbeszédót, Tárkányi Györgynek az egyházi értekezletek czélját vázoló fel­olvasását, Péchy Árpádnak az egyháztársadalmi egyesüle­tekről, dr. Sárkány Lajosnak az egyházi tűzkárbiztosítás­ról írt tanulmányát, Tárkányi György titkári jelentését, a dísz-, választmányi és közgyűlési ülések jegyzőkönyveit, az egyházi értekezletek központi és egyházmegyei tiszti­karainak névsorát, a befizetett tagdíjak kimutatását és az egyházi értekezlet pénztári számadását. A 144 oldalra terjedő s csinosan kiállított évkönyv 2 koronáért kapható a titkárnál Kolozsvárt. Őrangyal. Imakönyv prot. ifjak és leányok, különö­sen konfirmáltak számára. Sántha Károly evang. lelkész­nek ily czímű imakönyve 2-dik kiadásban jelent meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom