Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-07 / 6. szám

TÁRCZA. A 1721/23-diki vallásügyi bizottság. Valaha, névszerint i. Lipót uralkodása alatt a protestantizmus üldözése talán erőszakosabb volt, de mint a viszonyok áttekintése igazolja, a protestantizmus a XVIII. század első negyedében, 1715 után nagyobb veszedelemben forgott, mint akkor. Nagyobb veszedelemben forgott pedig azért, mert ezen időben a protestantizmus elnyomása rendszeresebb, szervezettebb, mindenekfölött pedig szinte állandó és általános, úgy hogy szinte önkénytelenül előtérbe jut a kérdés, hogyan tudta a magyar protestantizmus a XVIII. századot túlélni? hogyan kerülhetett ki e század küzdelmeiből — megfogyva bár, de életképes állapotban ? E kérdés felvetése nem épen meglepő ; egyik-másik történetíró foglalkozik is vele, s e jelenség okát jórészben abban találja, hogy a magyar királynak, mint német császárnak tekintettel kellett lennie protestáns szövetségesein?"TM*! • "lókra, a hollandokra, a poroszokra, mely éri némi gátat vetett a r. katholikus áramlatnak zzák, hogy ott, a hol a protestánsok nag kben laktak együtt, épen e nagyobb szám 'ászul s így ezen körülmény szolgált oltalmu ;őben van valami az igazságból, mert tényle. alatt sok szövetség jön létre. „Az ember iga: odik, ha olvassa azon paktumos chassé-cr r

eket kénytelen csinálni".1

És a szövetségeset ettel lennie. Abban is van valami, hogy pl. a eformátus lakosai könnyebben védhetik m; egyíhásban, az egész vidék túlnyomóan vén, legalább is erkölcsi támaszt nyertek, i n a magyar protestantizmus fenmaradását a lyok között még megmagyarázni nem lehet. protestantizmus ellen intézett rendszeres H iltalános és állandó zaklatások, üldözések iben a protestánsoknak (egyháziaknak és világ ánt) az evangéliumhoz való ragaszkodásán i őbb az üldözés és a szegénység, később á szí ndó társa volt a magyar protestantizmusnak erőt merített mindig. A kedvezőtlen viszonyol bbé módosulhatnak a jövőben; de sorsa ne] gg, hanem attól, hogy mily nagy lesz benn eggyőződés ereje. Visszatérve az 1715-iki országgyűl ira, a XXXI. t.-czikkben kinevezett vegyes bizottság, melynek majd a kontroverz vallási kérdésekben ítélkeznie kellett — kevés reménynyel kecsegtetett, azon egyszerű okból, mert e bizottság túlnyomóan r. katholikusokból állott. A protestánsok a kinevezések olyaténképen való módosítását kérték, hogy a r. katholikusok és a protestánsok egyenlő számmal neveztessenek ki, mert kétségtelennek látszott, hogy a többség akarata, akkor, mikor vallásról, lelkiismereti ügyről van szó, csaknem egyenlő a zsarnoksággal. De a kérvényezéssel mit sem értek el. Az 1716. április 20-iki leirat csak Ígéretekre szorítkozott; ezen Ígéretek kilátásba helyezték, hogy a többség a bizalommal vissza nem fog élni. Ilyen előzmények után (a török háború miatt) 1821. márcz. 15-én kezdte meg a bizottság üléseit, Koháry István gr. (1649—1731.) országbíró elnöklete alatt. Sok bonyolódott ügy megoldása várt e bizottságra, melyeknek békés elintézése érdekében állott nem csupán a két protestáns egyháznak, hanem érdekében állott általában az egész magyar nemzetnek; mert annyi válság, annyi csapás után igen kívánatos volt az egész országra nézve, hogy végre minden erejét belső megszilárdítására fordítsa. Ámde e czélt a bizottsági tagok csak nagyfokú türelemmel, méltányossággal érhették volna el; pedig e türelemnek és méltányosságnak nyomát sem lehet e testületben felfedezni. A bizottság tagjai nem türelemmel fegyverezték fel magukat (a mire szükség lett volna), hanem a sérelmek bőséges jegyzékével. Ha a protestánsok sérelmekről kívántak beszélni, az az adott körülmények között nem meglepő ; de hogy a római egyház emberei is sérelmekkel ellátva jelentek meg, az talán kissé feltűnő. Pedig egész sereg feljegyzett vallási sérelmet szedtek össze. Az egri érsek pl. ugyancsak ujjbegyre szedte a r. katholikusoknak a protestánsok miatt szenvedett sérelmeit, melyek között még ilyenek is fordulnak elő: Szamosbecsen a predikáns egy előbb r. kath. személyt vett el, azután elverte; Tyúkodon van egy nő, a ki hitét elhagyta (református hitre tért); Danyádon egy nemes ember a prédikátorok indításából nem lakik előbbi feleségével.1 A bizottságnak mindenekelőtt azzal kellett tisztába jönnie: mit fogad el a fenforgó vallási kérdésekben kiindulási alapul? Már ebben az első kiindulási pontban nyilvánvalóvá lett a nagy elvi különbség a két párt férfiai között; mert igaz ugyan, hogy az 1715. XXX. törvényczikk az 1681., 1687. ide vonatkozó törvényczikkeket tekinti irányadónak („majestas 1681-, 1687. an. articulos in genuino suo sensu censuit conservandos"); de a római egyház férfiai ezt azzal toldották meg, hogy az érintett törvényczikkeket az 1691-iki explanatio értelmébeyi kell magyarázni. A protestánsok ez ellen azt hozták fel érvül, hogy a szobán forgó magyarázás úgyis Kolonicsnak műve csupán, melynek érvényét későbbi leirat megszűnteié. A vita egyre hevesebb lett, melynek során szóba került a bécsi béke is, mire a r. katholikusok egyenesen ennek érvényességét támadták meg. Nem volt ez szerintük soha törvényes, mert e békének annak idején a r. kath. klérus („qui inter Ordines Regni primum tenerent locum") ünnepélyesen (solenniter) ellenmondott. Ribinyi ismert egyháztörténetében (Memorabilia etc.) kiemeli, hogy ez a nem várt ellenmondás kimondhatatlan zavarba hozta a bizottság protestáns tagjait; de később, ügyük igazságos voltában bízva, azt követelték, hogy a szóban forgó tiltakozást írásban mutassák be a r. katholikusok ; sőt az ügyet a király elé terjesztvén, a király is elrendelte az okmánynak kéziratban való bemutatását. Ez megtörténvén, kitűnt, hogy az irat tárgyalások alapja nem lehet, mert nincsen rajta sem dátum, sem pecsét, sem aláírás, miért is a protestánsok az iratot hamisnak ítélték. (Illud inter supposita . . . referre nulli dubitarent.) Az ellentétek mindvégig nagyok voltak; a közeledésre semmi kilátás nem mutatkozott sehol; míg a római egyház képviselői az explanatiótól eltérni nem akartak, sőt Erdődy Gábor gr. egri püspök azt a kérdést hozta szőnyegre: „vájjon egy fejedelem, herczeg, hatóság, katholikus földesúr eltűrheti-e az eretnekeket?" A protestantizmus képviselői a következőkben állapították meg kívánalmaikat: 1. A protestáns vallás gyakorlata szabad legyen. 2. A nemesek imaházait mindenki látogathassa. 3. A protestánsok szabadon tarthassák gyűléseiket, szabadon választhassák elöljáróikat. 4. Az 1681. törvényczikk záradéka (salvo tamen iure dominorum terrestrium) épségben maradván, csak a testi szolgálatra vonatkoztassék. 5. Az elvett templomok adassanak vissza (csak 1 Beöthy A. 1 Kiss Kálmán A szatmári ref. egyházmegye tört. 131. 1.