Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-12-25 / 52. szám

elfeledni, hogy világi uralmától megfosztatott — jóllehet az a szervezet, mely az emberek fölött gyakorolt uralmát föntartja, megmaradt, t. i. a hierarchia —- a vallás főkép csak hatalmi forrás és hatalmi eszköz. A r. katholikus klérustól nevelt és vezetett nép nem is igen töri magát a szabadság és egyenlőségért, könnyen fanatizálható és megtéveszthető s vakon követi azokat, kik magukat Isten szolgáinak mondják. Ha a római pápa a szocziálizmus igazságos követeléseit valóban teljesíteni akarná, akkor nem engedhetné, hogy népének szellemét szándékosan elnyomják s szolgai függőségben tartsák. Tagadhatatlanul igaz, hogy a keresztyén vallás eleinte szoczialisztikus volt, azaz pártját fogta a szegényeknek, elismerte az egyesek kezében fölhalmozódó gazdagság igazságtalanságát s proklamálta az emberek egyenlőségét. De később, mikor a római egyház feje világrészünk mindennapi hatalmasai fölött fensőséget gyakorolt, jogot adományozott, törvényt diktált és szentesített : akkor lettek a szegények az urak rabszolgáivá, tehát alsóbb rendű emberekké, akkor hozták be a robotot, s a munkát akkor bélyegezték meg becstelennek, akkor gyűjtötték rakásra az egyháznagyok a theoriában megvetett kincseket s vették birtokukba a sok uradalmat. A keresztyén vallás szo'cziálizmusa elbukott az egyháznak tekintély, hatalom és terjeszkedésért folyt küzdelmében, s most, hogy ez az egyház ismét szocziálisztikus elveket vall, nincs ki bizalommal volna iránta. Vallásaink már sok tekintetben nem fejezik ki többé az uralkodó világnézetet. Hogy volna lehetséges, hogy az a vallás, mely legmakacsabban támadja a modern világnézetet, a társadalmat átalakulásában vezérelje ? A kritika ma mindenbe beleszól, a tudomány lett az emberiség világító szövétneke. A reformáczió óta, ennelc elévülhetetlen érdemeként, a kritika a hittani rendszerekbe is behatolt. A nagy franczia forradalom óta szabad a gondolat, szabad a szellemi munka. S a szerint, a mit szabadon gondoltunk, jól megokoltunk és helyesnek találtunk, akarjuk életünket berendezni. Ha már vallásnak kell lenni, a mi a szoeziális kérdés megoldásában bennünket vezéreljen, akkor annak olyan vallásnak kell lenni, mely a mellett, hogy transcendentális ösztönünknek eleget tesz, lelkünket fölemeli és erkölcseinket nemesíti, nem mond ellent biztos tudásunknak, ítéletünket nem sérti, tehát áthidalhatatlan tátongó örvényt nem hagy tudományunk és a között, mi felfogó képességünket túlhaladja. Vagy annak a vallásnak, mely a szabadelvűséghez és a haladáshoz legközelebb áll s a keresztyéni eszmények visszaállítására vállalkozott, kellene a modern világnézethez alkalmazkodnia, első fellépésének reformáló szellemét új életre keltvén. Az bizonyosan lehetséges is, hogy a társadalom átalakításának munkájában valamely vallás járjon elől. hisz minden nagy változást az emberek nézeteiben a vallások hirdettek sok ideig ! Hittani rendszeröket és társadalmi szervezetüket tekintve, a vallások egytől-egyig az emberek müvei, hasonlóan a polgári törvényekhez, a társadalmi és állami rendhez. De míg az utóbbiak a változott viszonyokhoz és nézetekhez képest időnként részben új tartalmat nyertek, így megújhodtak és életképesek maradtak ; addig némely vallások minden újítást, minden gondolatirányt, minden szabad fölfogást elleneztek, végül a hittanítók elégtételére megcsontosodtak tanaik, mintha azzal az volna bizonyítható, hogy az örökkévalóságnak lettek teremtve. — A vallás, mely ellentétben a többi, folytonos változásnak alávetett, társadalmi intézményhez, a maga tanbeli és társadalmi szervezetében egyedül változhatatlan intézményként akar tekintetni, kell, hogy idővel mindennel ellenmondásba kerüljön, míg végre csak sok hatalmas érdek lánczolata tartja életben. A megcsontosodott vallást mindenkor gyötörte is az az érzés, hogy bármilyen csekély változás az uralkodó nézetekben tanai értékét csorbíthatja, Azért az a fáradhatatlan átkozódás az újítók ellen, azért a szabadgondolkodásnak folytonos szidalmazása. Ha az eretnekeknek máglyákat lehetne még rakni, bizonyosan lobbot vetnének újból. S az. ki azokat egykor oly sűrűn meggyújtotta, az kelne pártjára az új társadalmi rend követelőinek, a nélkül, hogy ellenkezőjükre ne fordítaná kívánságaikat? Ismét reformra szoruló korban élünk. E mellett szól a nyilvánvaló ellentét vallásos tanok és a korunkat jellemző természettudományok között; a művelt emberek közönye vallásuk iránt s a munkástömegeknek sokat panaszolt hitetlensége és istentagadása; továbbá a mellett szólnak a társadalmi rendünk természetében fekvő és soha ily fájón nem érzett kulturai és gazdasági túlságos nagy különbségek, melyek az embereknek törvénybe foglalt egyenlőségét gúnyolják. Ha lehetséges volna, hogy egy vallás korunk ethikai-szoeziális szükségeinek kielégítésére vállalkozzék, — s mért ne volna az lehetséges? — oly erőt nyernénk, mely a szoeziális kérdés megoldását akadályozó nehézségeket könnyű szerrel legyőzhetné. S midőn a szocziálizmusnak kedvező modern világnézetünket mintegy megtestesítenők, elejét vennők annak a veszélynek, hogy a szocziálizmus véres harczban küzdje ki elmaradhatatlan győzelmét. Df3

mondjuk meg csak: mi az a szocziálizmus és hogyan hangzanak azok elvei, melyeket a vallásnak kellene magába fogadnia? A szocziálizmus, bár modern alakjában és kiterjedésében gyermeke a liberálizmusnak, nemcsak hogy nem egy úton halacl ezzel, de még ellenséges indulattal is viseltetik iránta. A burzsoáziát, melyet a liberálizmus tett szabaddá, szidják is legtöbbet a szocziálisták ! Hogyan kell ezt érteni? A liberálizmus az egyén szabadságát és önhatóságát küzdötte ki a deszpotizmus és ennek poroszlói ellen. A tudóst, például, fölszabadította a vallás dogmáinak nyomása alól, a tehetséges embert a czéhrendszer alól, a földmívest a robot terhe alól. De a liberálizmus, midőn a szellemi és a gazdasági versenyt szabaddá tette, a gyöngéket az erősebbeknek szánta áldozataivá s így a szellemileg és gazdaságilag gyöngék az erősebbeknek érdekében dolgoznak még ma is, mint a szolgaság idejében. A liberálizmus tehát nem a társadalmat szabadította fel, hanem csak a kedvező viszonyok közt élő, úgyszintén a nagyobb lelki erejű és haladottabb szellemi fejlettségű egyéneit a társadalomnak. Ezért mondják a tudósok, hogy a liberálizmus az individualizmus alapjára van fektetve Ezen az alapon vetette meg csak a lábát az egoizmus ! — Nemcsak hogy mindenikünk kizárólag a saját érdekében küzd és fáradozik, de keresetünk, nyereségünk, szerencsénk rendesen másoknak a kára, vesztesége. Még a konkurreuezia is, melyen annyi dicsérni valót találunk, a kíméletlen és túlságos egoizmus uralma alatt áll s irigységet, kárörömet, rosszindulatot kelt és sokaknak megrövidítését okozza. Romidus.