Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-12-18 / 51. szám

derült napjaira. Úgy tetszik nékem, mintha ben­nünk az a Krisztus előtti s Krisztus korabeli zsidóság támadt volna fel újra, a mely igazi bol­dogságát csak a külső szabadságban, a szolgaság lánczainak lerázásában kereste, de annál keveseb­bet gondolt arra, hogy az Istennek országa nincs hozzákötve a földi világ változó, alakuló, romba dőlhető külső formáihoz és hatalmaihoz, hanem, mint a mustármag és az elvetett gabonaszem, az életnek beléoltott isteni ereje által kell hogy kifejlődjék és nagygyá, erőssé legyen. Nem mondom én, hogy az egyházi adózás reformja, a lelkészi, tanári és tanítói fizetések korszerű rendezése, a lelkészi nyugdíjintézet fel­állítása nem életbevágó kérdései anyaszentegy­házunknak. Nem mondom azt sem, hogy mind­ezeknek keresztülvitelében nem számíthatunk joggal annak a magyar államnak a segítségére, a mely­nek annyi hűséges szolgálatot tettünk. De mondom és vallom, hogy míg egyfelől ezek nem orvosolják minden bajainkat, addig másfelől reménységeink beteljesítésétj pusztán az állam jóindulatától füg­gővé tennünk nem lehet és nem szabad. Jézus monda: „Keressétek először Istennek országát és annak igazságát, és mindenek megadatnak tinék­tek!" — S örök igazságot mondott ki általuk. De keressük-e mi igazán Istennek országát, a mikor reménységeink, tervezgetéseink inkább csak arra irányulnak, hogy mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk, mintsem arra, hogy egyházunk belső: hitben, szeretetben, áldozatkészségben nyi­latkozó életét is ujjászüljük a Krisztus evange­liomának élő erői által? Nem először adok kifejezést eme meggyőző­désemnek ; de talán, a mostani kettős Advent nap­jaiban, a mikor a Lélek magunkba szállásra, lel­künk és egyházunk sorsa felett való gondolkozásra hív, inkább remélhetem, hogy a kiáltó szó nem lesz pusztában elhangzó. Talán akkor, a mikor hirdetjük és elhisszük, hogy csak Istennek örök irgalma lehet a világ megváltója s nem adatott az emberek között az ég alatt más név, a mely által lehetne megtartatnunk, mint a Jézus Krisz­tusé, — akkor meggyőződünk a felől is, hogy egy­házunk sebeinek orvoslását, felvirágzását nem csu­pán a külső szabadságtól és jóléttől, s nem csupán az állani segedelmétől kell várnunk és remélnünk, hanem attól is, s pedig legelső sorban attól, hogy keressük Istennek országát és annak igazságát; keressük azokat a módokat, eszközöket, a melyek által bevihessiik a lelkekbe a názáreti Jézus ujjá­sziilő, megerősítő, megszentelő evangeliomát. Jövel azért, óh áldott vendég! Szállj be mi­hozzánk s taníts meg minket te benned hinni, téged szeretni s a te szabadításodban reményleni! Szentmártoni. ISKOLAÜGY. Az új népoktatási törvényjavaslat. Az a nagyfontosságú törvényjavaslat, a melyet dr. Berzeviczy Albert kultuszminiszter az 1868. XXXVIII. és az 1876. XXVIII. törvényczikkek módosítása tárgyá­ban október 18-án a képviselőházhoz benyújtott, hatal­mas mozgalmat indított meg országszerte ; sőt a moz­galom hullámai még az ország határain is átcsaptak s a külföld figyelmét is felhívták a javaslat czélba vett ren­delkezéseire. A javaslat által támasztott mozgalom és érdeklődés egészen érthető is, mert benne és általa népiskolai köz­oktatásunk és tanítóképzésünk olyan új alapokra van fektetve, a melyek közvetlen közelről érintik úgy a ma­gyar nemzeti állam, mint a felekezeti iskolai autonomia és a nemzetiségi törekvések alapjait. A magyar nemzeti állam politikus hívei, tekintve, hogy a javaslat egyfelől hathatósan biztosítani kívánja a magyar nyelv jogát az elemi iskolai oktatásban és a tanítóképzésben, másfelől az állam ellenőrző és fegyel­mező hatalmát, s ezáltal kétségtelenül a magyarságot és a magyar nemzeti államot czélozza tetemesen meg­erősíteni : természetesen lelkesen üdvözölték a javaslatot, legfeljebb azt kifogásolták benne, hogy némely rendel­kezéseiben nem egészen határozott s még mindig bizo­nyos engedményeket ad a felekezeti és nemzetiségi iskolafentartó hatóságoknak. Az egyházak körében azonban már vegyes érzel­meket, bizonyos aggodalmakat, — a nemzetiségek köré­ben pedig valóságos lconsternácziót támasztott. Nem csodálkozom ezen sem. A javaslat sok rendel­kezése tényleg mélyen belenyúl a felekezeti iskolai auto­nómiába ; — a mi pedig a nemzetiségeket illeti, a javas­lat által adott lökés következtében egyenesen inogni érezhetik a talajt hazafiatlan törekvéseik alatt. De épen azért, mivel a javaslat ily hatalmas moz­galmat s ily ellentétes érzelmeket keltett, megérdemli, hogy vele közelebbről foglalkozzunk, mind magyar nem­zeti, mind nemzetiségi, mind felekezeti szempontból. Ha magyar nemzeti szempontból vesszük vizsgálat alá, nem adózhatunk neki mással, csak elismeréssel. Az 1868. XXXVIII. törvényczikk már megvetette az alapjait a nemzeti népoktatásnak, az 1876. XXVIII. törvényczikk rendelkezett a népiskolai hatóságokról s az 1879. XVIII. törvényczikk elrendelte a magyar nyelvnek az összes elemi iskolákban való kötelező tanítását, s íme, bár évtizedek teltek el a törvények életbeléptetése óta, az 1900. évi népszámlálás azt az elszomorító tényt konsta­tálta, hogy anyaországunk hat éven felüli lakosságának 38"6°/<ra nen i tud írni és olvasni, hazánk nem magyar anyanyelvű lakosságának pedig 83'2% ne m ért s nem beszél magyarul. A közoktatásügyi minisztérium által ki­adott statisztikai adatok pedig azt a még megdöbbentőbb tényt konstatálták esztendőről-esztendőre, hogy népiskolai tanítóink és pedig legelső sorban a nemzetiségi egy­házak tanítói között ezrével vannak olyanok, a kik a magyar nyelv tanítására képtelenek, vagy ha képesek volnának is, nem teljesítik törvényparancsolta köteles­ségüket. A legújabb statisztikai adatok szerint kizárólag nemzetiségi tannyelvű elemi iskoláink száma 3343, és ezek közül 1340 iskolában nem taníttatott a magyar nyelv kellő sikerrel. Vájjon nem olyan tűrhetetlen hely­zet-e ez, a melyen segíteni minden igaz magyar ember­nek nemcsak vágya, de kötelessége is kell hogy legyen ? ! Ám tekintsünk szét az egész művelt világban, különösen

Next

/
Oldalképek
Tartalom