Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-16 / 42. szám

ezek sokan vannak ám — a mi táborunkba gyülekeznek majd. Ha bebizonyítottuk, és ez bizony nem is nehéz, hogy azok az eredmények : a kényelem és gazdagság örömei, a melyek nekik olyan drágák, a keresztyénségért magukat feláldozok idealizmusa nélkül soha meg nem termettek volna; ha kimutatjuk, hogy a gazdasági haladás végső eredményében a vallás által biztosított erkölcsi rugókon nyugszik és azok nélkül soha nem is jött létre, akkor ügylink mindazoknál, a kik számot tesznek s az igazságra adnak valamit, meg lesz nyerve. Ahhoz azonban, hogy ezt elérhessük, az szükséges, hogy a protestáns egyház nálunk is modernizálódjék, azaz alkalmazkodjék formáiban és tevékenységében a mai élet követelményeihez. Ez nemcsak joga, kötelessége is. Kötelezve van erre már eredeténél fogva is. Az, ki ismeri, habár csak felületesen is a reformáczió történetét, nem fogja tagadhatni ezt. Hiszen akkor nemcsak a biblia igazának helyreállításáról, hanem a polgári társadalom nagy érdekeiről is szó volt, s a politikai szabadság ós a szakramentumok száma szorosabban függ össze, mint sokan hiszik. Kálvin az ő Institutiójában, Luther a német nemességhez intézett levelében részletesen foglalkoznak azzal a nagy kérdéssel, mint kell a polgári kormányzatot protestáns vallási alapokon felépíteni. Nem is lehet ez másként. Mit érnek azok a vallásos reformok, melyekből nem folyik a társadalmak emelkedése? Mit azok a theologiai harczok, melyeknek sarkában az erkölcsi hanyatlás és pusztulás jár? Ha ellenben azt valljuk, hogy a társadalomnak s az ezen felépült államnak érdekei a valláséval szorosan össze vannak fonódva és egymás nélkül, legalább huzamos időn át, nem lehetnek el, akkor kezünkben annak megfejtése, miért igaz az, hogy az emberiség története nagy részben a vallásolc története ? De világossá lesz az is, hogy a kettőnek érdekei összefonódván, csakis azok az egyházak töltik be feladatukat, a melyeknek szolgái ismerik, nemcsak az egyesnek lelki és testi szükségeit, hanem tájékozottak azokban a kérdésekben ós összeütközésekben is, a melyeket a modern élet felvet és a melyektől a szellemileg kiművelt, de vallásilag tudatlan, ideges, élvezni vágyó modern keresztyén jövő üdvössége függ. íme a feladat egész nagyságában, nehézségeivel, és a távolból felénk intő pálmájával. Megmaradjon-e a régi, elavult, sőt szemben az eseményekkel bűnössé aljasuló állásponton, vagy válasszuk-e a nemesítő keresztyéni munkát? ezt ma már nem kérdik tőlünk. A ki élni akar, annak dolgozni kell. Áll ez nemcsak az egyesek, hanem fokozottabb mértékben az egyházakról is. A maradiság bére igen nagy: a magyar protestáns egyház közel 400 éves küzdelmei, híveinek vérehullása, kiállott szenvedései, az ősök örökségének legértékesebb része, a születendő nemzedék erkölcsi és világi boldogulása, tehát drága magyar hazánknak jobb jövője is a koczkán áll. Vájjon habozhatik-e itt más, mint az, a ki bensoleg megszűnt nemcsak keresztyén, hanem magyar, sőt egyáltalában nemesebb értelemben ember lenni ?! Meg kell reformálnunk a magyar protestantizmust. Magyarországnak körülbelül 3000 protestáns templomából száll vasárnapról-vasárnapra, nyáron ós télen, virágfakadás és az őszi lombok hullásakor, szünet nélkül az ének, hálaadó imádság és a tiszteletes uramék szónoklata az ég felé. Körülbelül az egyetlen fegyver ez már, mellyel rendelkezünk. De ez a sok ima, ének és prédikáczió mintha elvesztette volna régi erejét és azt a hatalmat, mellyel századokon át bírt. Nem növeli többé egyetlen szemerrel sem az egyház erejét, mert az ige hirdetői a régi nyomokon járva, új irányokba térni nem hajlandók. A tőlük elfordulok szívót nem érik el, nincs hozzá eszközük. Pedig ezeknek a szíveknek száma folyton nő. A feladat tehát nem lehet más, mint az, hogy visszaszerezzük az egyháznak azokat az eszközöket, melyekkel a mai viszonyok között hatni lehet. De hogyan szerezzünk hatalmat a lelkeken, miként hódítsuk vissza magunknak a szíveket, ha az egyház hidegen, némán és tájékozatlanul áll szemben azokkal a nagy kérdésekkel, melyektől ma ezrek, sőt milliók léte s jövője függ? Ha nemcsak nem érti őket, de velük foglalkozni sem hajlandó ? Miként gyógyítsa a modern emberek sebeit, segítse őket ki kétkedéseik, aggodalmaik közül, mikor sem ezekkel nem foglalkozott, sem pedig a gyógyító szereket nem kereste? Kenetes predikácziókkal, a dolog velejét nem is érintő tanácsokkal a bajokat orvosolni lehetetlenség. Hiszen óriási munka áll előttünk: a magyar közéletnek újjáteremtése, keresztyén alapokon. Az egyházaknak ugyan közvetlen politikai feladatuk nincs. A vallást azonban ápolniok és erősíteniök kell. Ebből a feladatból ezernyi kötelesség fakad. Harczolniok kell a hitetlenséggel, be kell tömni azokat a forrásokat, a melyekből a modern ember vallástalansága, terjedő önzése és önhitt kevélysége táplálkozik és erőt gyűjt. Kezébe kell keríteni a szíveket, formálni és irányítani az emberek lelkiismeretét, nemcsak a saját, hanem a polgári társadalom érdekében is. Ettől azonban valóban nagyon távol vagyunk. A nagy, nemzetünk jövőjébe mélyen belenyúló társadalmi és gazdasági problémákkal szemben nálunk az egyház némán és tétlenül áll. Meg sem kisérti, hogy velük birkózzék; győzelmes tehát nem is lehet. Pedig világos, hogy az emberek ezrei jobb jövőjüket ettől várják. Ki gondol nálunk azzal, hogy az alkoholizmussal, mely annyi család boldogságát feldúlja s annyi bűnnek és boldogtalanságnak nem apadó forrása, az egyházaknak kötelessége volna liarczra kelni? Hányan vannak, a kik a színház és a sajtó erkölcsrontó hatását látva, a tiszta erkölcsök hivatott őrének, az egyháznak segítségét hívják fel? Magyarország évente 30—40 millió koronáért vásárol gyöngyöt, gyémántot és drágaköveket. De hallottuk-e valaha, hogy az ellen az egyház emberei komolyan és nyomatékkal síkra szállottak volna, holott bizonyos, hogy az esztelen luxus megrontja a jólétet és útját vágja a fenköltebb törekvéseknek. Azt mondják, hogy ez nem is feladata. Nekem azonban úgy látszik, hogy ha az egyház elszigeteli magát azoktól a kérdésektői; melyeken híveinek gazdasági és erkölcsi léte megfordul, lemond jövőjéről. Hány ezer lelket lök évről-évre a romlás örvényébe a prostituczió, hánynak teszi lehetetlenné az emberies létet a vasárnapon sem szűnő munka, és tett-e ezek ellen valaha valamit az egyház, mely hivatásánál fogva a gyengék támogatója s az elbukásra hajlók felsegítője? Arról nem is szólok, hogy ha biztosítani akarja a becsületes munka jutalmát, a társadalom egészséges fejlődését, akkor még ennél is tovább kell mennie. Az egyén nézetei, lelki világa a társadalomnak, első sorban pedig annak a rétegnek hatása alatt áll, a melyben az illető mozog, a melyhez tartozik. Ezeknek pedig külön érdekei ós igényei vannak, s a ki ezekhez nem ért, nem tarthatja hatalmában az egyest. Ezért kell az egyházaknak magukat a szocziális munkára elszánni, kerüljön az akármibe is. Kevesen lesznek prot atyámfiai között, kik az új és ismeretlen feladatoknak ettől a tömegétől meg ne