Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-16 / 42. szám
rettennének és ne keresnék előlük a menekülést. Ezt el is érhetik; de nagy árat fizetnek érte. Le kell mondani apáik hitéről, mellyel a felelősség terhe és dicsősége össze van forrasztva. Ha ezt vallási dolgokban megtettük, a lélek egységénél fogva következni fog ugyanez a politikaiakban is. Az Egyesült-Államok szabadsága a vallásnak köszönhető, mondja Tocqueville.* „Polgári szabadságunk végső elemzésében a reformáczió gyümölcse", hirdetik az angolok.** Ezzel a tanúságtétellel szemben ki meri közülünk azt állítani, hogy reánk nézve más az igazság, s lemondva a meggyőződés erejéről, a függetlenségről a vallásiakban, lesz erőnk nagyot teremteni a politikaiakban? Vagy odáig vagyunk már, hogy nem kell lemondani a meggyőződésről, mert nincs? Ha azonban a többség meghátrál is a feladatok nagysága és sokféleségétől, a kisebbségben, a valamit érő kisebbségben az előttünk nyíló szinte káprázatos prospektiva kell, hogy erőt, hitet és lelkesedést öntsön. Hiszen ha igaz az, hogy czéljaival nő az ember, akkor a növekvésnek lehetősége előttünk soha nagyobb mértékben nem volt meg, mint ma. (Vége köv.) Dr. Bernát István. BELFÖLD. A dunamelléki ref. egyházkerület közgyűlése. A negyedik napi tárgyaló ülésen előbb a jogakadémiáról, majd a nagykőrösi tanítóképezdéről tettek jelentést az intézetek igazgatói, azután pedig a népiskolai bizottsághoz utasított kisebb fontosságú ügyeket intézték el Lévay Lajos aljegyző több gyülekezet közalap-átalány kérvényét referálta. A folyamodó gyülekezetek kérelmei teljesíttettek. Kálmán Gyula aljegyző új lelkészi és tanítói díjleveleket. mutatott be, a melyek, egynek kivételével, meg is nyerték a kerület helybenhagyását. Lévay Lajos bejelentette, hogy a tolnai egyházmegye zsinati képviselőválasztásának szavazólapjai megsemmisíttettek s így a megválasztott képviselők törvényes igazolása a szavazólapok alapján nem történhetik már meg. Tekintettel azonban arra, hogy az egyházmegye esperese és gondnoka, valamint az egyházmegyei gyűlés jegyzőkönyve bizonyságot tettek a mellett, hogy a képviselők megválasztása a törvénynek megfelelőleg történt, a közgyűlés igazolta a megválasztottakat és csak azt rendelte el, hogy a lelkészi póttagságra szűkebb választás ejtessék meg Széky Géza és Döczy József között. Ugyancsak bejelentette Lévay Lajos azt is, hogy a tolnai és a pesti egyházmegye által póttagul megválasztott dr. Nagy Dezső a pesti egyházmegye mandátumát tartja meg, s így Tolnában új választás lesz megejtendő a világi póttagságra is. Rendes zsinati tagok a tolnai egyházmegyéből Dömők Péter esperes és Szilassy Aladár gondnok. A tárgyalás további folyamán Ercsi és Beska anyásítás iránti kérését kedvezőleg intézték el, s tudomásul vették, hogy Becsmen anyásítása is előkészítés alatt van. Gyöngyösnek a kecskeméti egyházmegyéből a pestibe, Szabadkának az alsóbaranya bácsi egyházmegyéből a kecskemétibe átkebelezése ügyében előbb megkérdezik az illető egyházközségeket, s csak majd ezek nyilatkozata beérkeztével fognak határozni. * La démocratie en Ameríque. ** Cairns: Contemp. Review 1894. jan. A missziói bizottságnak Kelecsényi Zádor által előterjesztett jelentése során helybenhagytál?: a vukovári tanítói állás szervezését és kimondták, hogy az uj-banovczei szeretetház Vukovárra helyeztetik át. Freysinger Lajos aljegyző egyes gyülekezetek birtokeladási ügyeit referálta, a melyek, a mennyiben rendben levőknek találtattak, helyben is hagyattak. Majd engedélyt adtak Alsó-Nyéknek és Péczelnek rendkívüli egyházi adó kivetésére; Pátka kölcsönfelvétel iránti kérését azonban elutasították. Szintén elutasíttatott Nyáregyháza és Erzsébetfalva kölcsönkérvénye is. Kálmán Gyula előterjesztésében helybenhagyta a kerület a budapesti egyháznak a német leányegyházzal a Bethesdakórház ügyében kötött pótló egyezségét és kimondta, hogy a Bethesda lelkésze rendes lelkészi jelleggel bír, parókhiális jogok nélkül. A siklósi evang. egyháztagok adófizetése ügyében a dunántúli evang. egyházkerülettel egyetértve fognak intézkedni. A dombovári és a csengődi ref. és evang. hívek uniója tudomásul vétetett. Az ötödik napi ülés a számvevő-szék jelentésével vette kezdetét. Erre a jelentésre a gyűlést megelőzőleg kíváncsian várakoztak sokan, a mennyiben most kellett volna javaslatot tennie a számszéknek az esperesi tiszteletdíjak és a theol. tanári fizetések rendezése ügyében. Ez a javaslattétel azonban elmaradt, miután a gyűlés legelső napján az ment határozatba, hogy a számvevőszék és a gazdasági bizottság egyesülten vegyék előbb számba a szükségleteket s majd a tavasszal összehívandó ker. gyűlésre nyújtsák be ezek kielégítésére vonatkozó részletes tervezetüket. A bejelentett igények kielégítése tehát erről az esztendőről elmarad. A reménységükben megcsalódottakat csak az vigasztalhatja némileg, hogy a tavasszal megtörténendő rendezés visszaható erővel fog bírni 1905. január elsejéig. A számszék jelentéséből kiemeljük a következő fontosabb adatokat: A közpénztár 1903. évi bevétele 74,491 korona 20 fillér, kiadása 71,858 korona 08 fillér. Maradvány 3133 korona 12 fillér, melyből 2973 korona 98 fillér földhitelintézeti folyószámlán, 159 korona 14 fillér pénztárnoknál van. — A missziói pénztárban: bevétel 8681 korona 06 fillér, kiadás 3025 korona, maradvány 5656 korona 06 fillér, melyből 5117 korona 76 fillér földhitelintézeti folyó számlán, 538 korona 30 fillér pénztárnoknál van. — Az államsegély-^éir/AArhaw : bevétel 110,611 korona 29 fillér, kiadás 67,278 korona 69 fillér, maradvány 43,332 korona 60 fillér, melyből 42,964 korna 29 fillér földhitelintézeti folyószámlán van kimutatva, 368 korona 31 fillér pedig pénztárnoknál van. — A Baldácsi-'&\'A.\) pénztárban: bevétel 12,491 korona 05 fillér, kiadás 4286 korona 05 fillér, maradvány 8205 korona, mely a földhitelintézet Baldácsi-alap pénztár folyószámláján van kimutatva. Az előző évhez viszonyítva ezen pénztár maradványa 3079 korona 47 fillér többletet mutat. — A zsinati pénztárban: bevétel 1637 korona 61 fillér, kiadás 7 korona 58 fillér, maradvány 1630 korona 03 fillér, a mult évinél 48 korona 22 fillérrel több. Ezen össszeg a földhitelintézet folyószámláján mint tőkeegyenleg van kimutatva. — Theol. intézeti pénztár állapota 1903-ból: bevétel 51,694 korona 59 fillér, kiadás 51,944 korona 54 fillér, hiány 249 korona 05 fillér. Ez a hiány a korpótlékok emelkedésében és a Roboz-alapítvány jövedelmének csökkenésében leli magyarázatát. A számvevőszék javaslatára a közgyűlés a halasi egyház polgári leányiskolája támogatására 2000 koronát szavazott meg, felhatalmazván a püspököt, hogy némely, még szükséges felvilágosítások megnyerése után, még 500 koronát utalványozhasson.