Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-25 / 39. szám

aránytalanságot annyival is inkább hibáztatja, mert minden tanár a maga tárgyát tartja a legfontosabbnak. — A kör az előadónak fentebbi két javaslatát köszönet és elismerés mellett elfogadta. b) Szintén a debreczeni körben (1904. február) dr. Eberhardt Béla piarista gymn. tanár a mathematikai utasításokkal foglalkozott. Az általános utasitások során erősebben kellett volna hangsúlyozni az iskolai és házi munkásság ellenőrzését, mert a tanulót így neveljük rendszeretetre és szoktatjuk tisztaságra, csinosságra. Ugyané részben nem lett volna felesleges a tankönyv kérdését is tárgyalni. Iskolai könyveink nagyon eltérnek a tanításterv követelte egyszerűségtől s nem igen alkalmazkodnak a fejlődő gyermek értelmi erejéhez. A részleteknél megjegyzi, hogy az I. osztálynál jó lett volna hangsúlyozni, hogy minden műveletet először kis számokkal kell végezni fejben és írásban. A próbákról sincs megemlékezés, holott ezekkel a tanuló figyelmét felhívjuk az ellenőrzésre. A II. osztálynál a rövidített szorzás gyakorlati fontossága nem tűnik ki. Jogos azon szakférfiak véleménye, kik azt mellőzni óhajtják. Ellenben a számtani és mértani középarányos jobban kiemelendő lett volna. Az algebrát a III. osztályban kellene megkezdeni, mint az osztrákoknál, annyival inkább, mert mi az alsó két osztályban több órát fordítunk a számtanra. A IV. osztálynál kívánja, hogy lehetőleg meg kell beszélni a szóbeli egyenleteket. Megjegyzi még, hogy az osztrákok az V—VII. osztályban elvégzik az egész algebrát és a VIII. osztályra csak az ismétlést hagyják. A VII—VIII. osztály mértanánál hangsúlyozza a szemléltetést. Általában pedig az utasításoknak hiányát látja abban, hogy az érettségi vizsgálatról nem adnak semmi tájékozást, holott az osztrák utasítás erre is kiterjeszkedik a tanárnak nagy hasznára. A tananyag a régihez képest kevés változást mutat; tulajdonképen csak a másodfokú függvények bővebb tárgyalása az új, mert a gömbháromszögtanból fölvett rész csak visszatérés az előző állapotokhoz. Kimaradtak a határozatlan egyenletek. — A kör a tanulságos és értékes dolgozatot többek méltányló hozzászólása után elismeréssel és köszönettel honorálta. c) Ugyancsak a debreczeni körben (1904. április) dr. Barcsa János a történettanításra vonatkozó utasításokról tartott előadást. Részletesen összehasonlítja az új utasításokat a régiekkel. A különbségek az újaknak javukra szólnak. Az újak erősebben hangsúlyozzák a nemzeti érzést; a magyar történelmet, a hol csak lehet, a világtörténelem tanításának központjává teszik. Több gondot fordítanak a szemléltetésre és a földrajzi ismeretek ébrentartására. De aggodalma van két pont miatt: az egyik megengedi, hogy a tanár egész órára, sőt több órára terjedő összefüggő előadást tartson; a másik megkívánja, hogy a tanár a nagyon fontos dolgot írja fel a táblára vagy diktálja be a tanulóknak erre rendelt füzetébe. Mindkét intézkedés könnyen visszaélést szülhet, egyetemi prelekcziófélére s terhelő jegyzetkészíttetésre vezethet, a mely két hibába eddig is gyakran beleestek a tanárok. Általában véve az előadó az új Utasítástól a történelemtanítás módszerének erős javulását s így e téren a tanítási siker fokozását várja. — Dóczi Imre elnök összegezi az előadás és a hozzáfűzött felszólalások tartalmát, megállapítja, hogy a kör az Utasításokban nagy haladást lát és azoktól a történettanítás terén fokozódó sikert vár, s egyúttal előadónak a buzgó gondossággal készített munkálatért a kör nevében köszönetet és elismerést szavaz. II. A kolozsvári körben (1904. ápr.) Cs. Lázár Ottó deési főgimn. tartott hosszabb, érdekes felolvasást szintén az Utasításnak a történelem tanítására vonatkozó fejezetét illetőleg. Szerinte az 1879-ki, legutolsó szerkezetben 1887-ben kiadott Utasítások nyomán a történettanítás egészen internaczionális, kozmopolita jellegű volt. Az 1899-ki tantervhez kiadott 1903-ik évi Utasítások teljesen ugyan nem, de mégis véglegesen szakítottak a mindent elnyelő, mindent desindividualizáló univerzálizmussal, s helyére az egyénit, a nemzetit tették. Az egyén a nemzettel él egy életet: ebből meríti életét, ezt gazdagítja. Az egyén — Széchenyivel mondva — a nemzetben, a nemzet az emberiségben dicsőül meg! Ennélfogva, mikor az iskola az egyént neveli, ezt csak nemzeti alapon teheti ... S nevelésünk csak akkor foganatos, ha a tanuló megismeri azt a kapcsolatot, mely nemzetéhez fűzi és általa az emberiséghez fölemelkedik. De nemzet önmagában, együtthatók nélkül nem létezik, mert nem létezhetik. Ez együtthatók: a talaj — nevezzük hazának, — mely lehet tényleges vagy elveszett haza, s a hazában keletkezett államiság, mely lehet önálló, független, szabad vagy rabszolga, de lehet a mult emléke is. Nemzetünk történetét nem értjük meg államiságunk története nélkül, ezt hazánk földrajzi viszonyainak ismerete nélkül. De a másokéit sem, mert az egyik tényező nem képzelhető el a másik nélkül Jóllehet, az Utasítások alig, vagy épen nem reflektálnak ezekre, mégis óriási a haladás 1883 óta. Mert történettanításunk irányt változtatott : a kozmopolita univerzálizmus helyét individualizmus foglalta el. Most már a szakemberektől függ, hogy egészen nemzeti legyen. Dr. Márki Sándor a felolvasáshoz szólva, megemlítette, hogy a tanterv is inkább a nemzetiességre törekedett, de a pedagógia követel- '' ményeivel is számolva, nem lehetett mindenütt ezen } szempontot érvényesíteni. III. Az eperjesi körben (1904. jan.) dr. Janicsek ,j József „Eszmék a filozófia gimnáziumi tanításának módszeréhez* cz. a. nagy szorgalomról és önálló felfogásról . tanúskodó dolgozatot olvasott fel. Hiányt lát a gimnáziumi ; filozófiai propedeutikára vonatkozó új utasításokban, me- | lyek a tanítás anyagát első sorban példatárnak kívánják j. ] tekinteni s megfeledkeznek arról, hogy ezen tananyag A egyszersmind rendezést is vesz igénybe, még pedig azon legfőbb lélektani jelenségek, fogalmak és eszmék értékeléseim alapján, melyek a gimn. tananyagban vagy benrejtenek,Wk vagy még magasabb gondolatban való kiegyenlítődés (pl-||| a pogány és keresztyén világnézet egyeztetése szem-®! pontjából), összefoglalás után vágynak. A filozófia története is bizonyítja, hogy a filozófia egységes világnézet megállapítására törekedett; messzebb menő spekulácziók kizárásával ugyan, de erre kell törekedni a gimnáziumi, a filozófia gimnáziumi tanításának is azon pedagógiai elvnél fogva is, a mely szerint a tanitás elkülönzö ágainak össze kell tartozniok és a tudásban egységet létesíteniök. E czélból az utasításoknak s így a filozófiai tankönyveknek szólaniok kellene az eszmékről (pl. vallásiakról, nemzetiekről stb.), mint az emberiség történetében revelálódó örök pszichológiai és logikai igazságokról. Hogy ezek tárgyalására is idő juthasson, a pszichológiában az érzetek tanát nemcsak többé-kevésbbé redukálni, hanem másodrendű fontosságuaknak tartván, javarészüket olvasmányul kellene szánni. A jelenlegi filozófiai tankönyvek pszichológiai részének túlságos fiziológiai jellege nemcsak az egyes lélektani jelenségek körülményesebb magyarázatának megrövidítésével jár, hanem egyoldalúságot is mutat a szembeötlő tények induktív igazságai szempontjából. így pl. az indulatokról legnagyobbrészt úgy szólnak filozófiai tankönyveink, mint a testszervezetre is sokszor károsan ható lelki állapotokról. Ámde