Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-04 / 36. szám

élies hadsereggel csatád y-Miii non iehet, ezen a bántó anachronismuson k .etlenul kell segíteni. És pedig segíteni a teljes jogegyenlőség és viszonosság alapján, mely bár a törvényben részünkre biztosítva van, de végrehajtva sohasem volt; segíteni nem alamizsnával, hanem a hazafias és kulturális szolgálatainkért minket méltán s törvény szerint megillető állami dotáczió törvényhozási biztosításával. Ez a kérdés ma már annyira napirenden van, hogy azt arról levenni többé nem lehet, csakis megnyugtató megoldás által. És tartandó zsinatunknak, az egyházi adózás kérdése mellett, ez lesz -— nézetem szerint — a legfontosabb és legszebb feladata; vajha sikerülne azt megoldania, épen a testvéri egyenlőség és szeretet evangeliomi elve szerint! Volna még sok mondani valóm, de már is visszaéltem a nt. közgyűlés türelmével, azért csak pár szót méltóztassanak még engedni. Nekem ugyan nem illik dicsekednem mással, hanem csak a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, de talán elmondhatom magamról mégis, hogy a nemes harczot híven megharczolni, futásomat elvégezni s hitemet megtartani mindenha igyekeztem: szóval a kötelesség embere voltam mindenkor Nos fát a ki voltam, az vagyok és az b sx< k jüvőben is, a nekem ajándékozott kegyelem mértéke szerint. Ez: ígéretem, ez: fogadásom, ez : az én esperesi programmom. Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen ! Amen! Kálmán Gyula. Az új énekeskönyvről. (A külső-somogyi egyházmegye egyházi értekezletén, Köröshegyen 1904 augusztus 22-én tartott felolvasás). Nagytiszteletű Értekezlet! Folyó évben a 646. számú esperesi levél felszólított, hogy zsoltáros könyvünk újjáalakítása felől mondjak véleményt. Mivel ez a tárgy most a legaktuálisabb és mert országszerte foglalkoznak is vele az egyházi értekezletek, mi se maradjunk el. Természetem szerint engedtem a megbízásnak, hogy szeretett esperesünk gondjait ne szaporítsam, azonban félve nyúltam e fontos, de igenis kényes tárgyhoz. Azért járulok pedig remegések között e mi megszentelt bokrainkhoz, mivel ezek a mi legtiszteletesebb tárgyaink és a legféltettebb érdekünk, s mindezekhez nyúlni, vagy akár csak szólni is: lehet isteni szolgálat, de lehet az ő megsértése is. Zsoltár! Enekeskönyv! Oly nevek, melyek a magyar nemzet nagy szótárában a legismeretesebbek, s közelebbről a reformátusok szókincsében a legdrágábbak egyike. Legelső helyen állanak, t. i. szívünkhöz legközelebb 1 Zsoltár! egy kis bibliája népünknek, mert majdnem mindazt feltalálja benne, a mit a nagy bibliában szépen rövideden. A ki nem olvashatja a szentírást: felnyitja zsoltárját; s ott a világosság, mely megvilágosítja ama széles utat az elkárhozásig, de rámutat ama keskeny ösvényre is, melynek útmutatója „ Út, élet és igazság mely bár keskeny, de a legjobb helyre, mert az Úr elé vezet. Öreg zsoltárunkból vigaszt nyer minden keseredett lélek, s balzsamot valamennyi megsebzett szív a föld kerekén. . . . Szóval zsoltárunk drága kincses tárunk! Azt fogták azonban zsoltárunkra, hogy elavult, nyelvezete régi, nyelvtanunkat sérti és a jóízléssel sem lakhatik egy fedél alatt. Egyszóval: újítandó, átalakítandó. Hát a sok kifogásnak lőn annyi eredménye, hogy a felsőbb hatóságok 25 esztendőn át foglalkoztatták a lelkeket, gyűjtögették a sóhajokat, a szívek mozdulásit. Itt is van kezeink között, énekeskönyv a neve, próbakiadás. Át- meg átolvasgattam, gyönyörködtem is egyes darabjaiban; sőt kézről-kézre adogattam az én buzgó Istvánaim, hithű Páljaim, szelid Jánosaim, tüzes Pétereim világában, de csak az öreg zsoltárt szorítottuk a szivünkhöz, s az lett egyhangú megállapodásunk, hogy: nem álljuk a cserét. Nem adjuk oda régi hegedűnket, rég nyelvünket: ne bontsd meg a régi gyepűt (Préd. X: 5). Én Uram Istenem! hiszen azok a vádak akár az egész szentírást is illethetik, de azért kicserélésére kicsoda gondolna? Hogy Izraelre való vonatkozások szintén feleslegesek a zsoltárban. Hát, nt. lelkészi értekezlet, nem is olyan hiábavalóságok azok, mint hiszik némelyek. Hiszen történet az, nagy és igaz tanúságokkal I Népről beszél és mi is nép vagyunk! A régi népnek történetét, botlását, bűnhődését olvassuk és mintha apáink történetét is látnánk benne! Sőt a magunk eseteinek és siralmainknak is tüköréi azok az Izraelre czímzett vonatkozások. Hát már a ki tanít, annak köszönet, a ki példákat mond, vagy valami képtárba vezet, hogy tanúságokhoz juttasson: annak csak örvendezhet az én szivem. És azt se felejtsük, hogy a mi magyar népünk alkotja az anyaszentegyházat, a ki nyugalomban ólt eddig e jóval, boldogan ünnepelt az ő régi zsoltárjaival, kifogást nem tett s mást alig is tűrne, hát ezt zavarni nyugalmában, sérteni ünnepi óráiban oly nagy és kényes vállalkozás, hogy én inkább nem hallom új embereinket, mintsem hogy elhallgattassam régi magyarjainkat. Nt. Értekezlet! Talán nem is az én véleményemet kellett volna idehozni, mivel én érdekelt fél vagyok és így elfogult is lehetek. Ugyanis a mióta járom kies mezőinket, vagy hányattatom az élet zivataros tengerén minden időmön át ennek a mezőnek a virágaiban gyönyörködöm és e tengernek partjairól gyűjtöm emlékeimet. Gyümölcse mindig ízes és tápláló, új és drága gondolatokat szüntelen ébreszt. Valamint a nagy tájék — más nekem télen, mint nyáron — más előttem déli verőfénynél, mint ködös időben, ép így zsoltárjaink is, az ifjúság idejében vidám hangjukkal, de a könyhullatás idején vigasztaló erejökkel érintik szivünket; más a 71"