Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-24 / 4. szám

ság teljes erővel igyekszik megfelelni a helyzet követelte igényeknek, hanem azt is bizonyítják, hogy a budapesti egyház rohamos területi és népességi fejlődésével lépést tartó intézményeket és szerveket létesít. Maga a szervezeti tervezet alapelve egészséges, mert megfelel a kálvinizmus természetének; szem előtt tartja a székes fővárosi különleges viszonyokat; számol mind a szükség, mind a lehetőség követelményeivel, és biztosítja a jövő fejlődés alapjait. A tervezet alapelve ugyanis egyrészt arra tekint, hogy a gyülekezet jogi, anyagi és kormányzati egysége továbbra is biztosíttassék; másrészt azt tartja szem előtt, hogy a nélkülözhetetlen czentralizáczió mellett a szabad fejlődés érdekében szükséges deczentralizáczió is kellően érvényesüljön. Az egész munkálatot az a vezérlő gondolat hatja át, hogy a gyülekezet egyházjogi egysége megtartassék, de a gyülekezet lelkészi deczentralizáczió ja a lehetőségig keresztülvitessék. A lehetőségig: ez a kényszerűség nagyon dominál a tervezetben; mert az kétségtelen, hogy 70 ezer lélek számára nemcsak négy (illetve az óbudait is tekintetbe véve öt) rendes lelkész, hanem a lélekszámot véve és a polgári területbeosztást tekintve, bizony tíz parókhus is elkelne Budapesten. De hát most még többre nem telik. Ennyi is rendkívüli erőfeszítést igényel. Most is 9 ezer kor. deficzittel küzd az egyház. Ámde a mi késik, nem múlik. Az idő és a folyton növekvő szükség érzete majd megteremti a többi lelkészi állásokat is. Akkor majd Budapest is megvalósíthatja a következetes parókhiális rendszert, beállíthat legalább 10—12 rendes lelkipásztort és útját .egyengetheti annak a szervezeti eszménynek, hogy 8—10 templomával, 10—12 parókhusával, nagy főgimnáziumával, 20—25 hitoktató lelkészével külön egyházmegyévé alakuljon. Mert az egészséges kálvinista fejlődésnek ez a logikája. Mert Budapest fővárosi és felekezetközi exponált helyzetének ez a követelménye. Akkor aztán minden parókhus mellett megépül a külön templom, kialakul a külön presbitérium, tehát a teljesen külön gyülekezeti élet minden lényeges szerve. Addig pedig be kell érnünk a tervezet ama szerény, de döntő jelentőségű lépésével, a lelkészi deczentralizáczió megkezdésével. Mert akaratunk vagyon a jobbra, de hogy azt véghezvigynk, nem tehetjük. A lelkészi deczentralizáczió, a vele kapcsolatos kultuszi de czentralizáczió val, nemcsak az eddigi állapothoz képest, hanem elvileg és intézményileg is nagy haladást jelez. Mert hivatva van arra, hogy az egyes lelkészi területeken vagy körzetekben megteremtse a szükséges gyülekezeti életet. A parókhus buzgósága külön templom építésére ösztönzi a híveket; a hívek buzgósága külön helyi bizottság szervezésére, ez meg az egyes egyháztagok öntudatosabb és elevenebb egyházi tevékenységére s áldozatkészségére ébreszt. Mert azzal az eddigi tapasztalatok alapján is tisztában lehetünk, hogy a rohamos külső fejlődéssel csak akkor tarthat lépést a megfelelő belső fejlődés, ha minden nagyobb területnek meg lesz az egyházi fejlesztő erőt képviselő saját lelkésze, saját elöljárósága és saját temploma. Buzgó lelkész hozza lendületbe az egyháziasságot, tevékeny elöljáróság alkotja meg a gyülekezeti élet külső kellékeit és kereteit. Magára hagyatva, a jó pap is erőtelen kovász a túlnagy gyülekezet felébresztésére; pap nélkül a tevékeny elöljáróság munkája is csak fél sikerre vezet. A két tényező együtt, jó parókhus és jó elöljáróság : ezek fejlesztik erőre a gyülekezetet. A budapesti lelkészi szervezet erre a jobb jövő kialakulására a parókhiákra osztással (és a később bizonyosan szervezendő helyi elöljáróságokkal) megtette az első, döntő lépést. Most már csak arról kell gondoskodni, hogy a szervezet ne maradjon a papiroson, hanem hogy minél előbb intézményes megvalósulást nyerjen. Elismerésre méltó, sőt dicséretes vívmánynak tartom továbbá a tervezet intézkedését a lelkészi fizetések korpótlékára nézve. Tudtommal Magyarországon ez az első lépés a lelkészi korpótlék meghonosítására; külföldön régi, kipróbált intézmény. Maga a korpótlék számszerűleg is elég tekintélyes: öt évenként öt ízben 8—8 száz korona. Azt azonban sajnálni lehet, hogy a lelkészi alapfizetést, a viszonyok parancsoló kényszere folytán, csak 4—4 ezer koronában állapíthatta meg az egyház tanácsa. De hiszem, hogy a külön lelkészi köröktől méltán reménylett fokozódó egyháziasság nem sok idő múlva magát az alapfizetést is olyanná teszi idővel, hogy Budapest ne csak a korpótlók behozásában, de az alapfizetés dolgában is első legyen az országban. Mert úgy illik az, hogy a számban ésjintelligencziában immár legelső magyar református gyülekezet legyen legelső a lelkészi munka díjazásában is, hogy Budapest állandó vonzerővé váljék az ország legtehetségesebb fiatal lelkészeire nézve. Új és nagy jövőt igérő intézkedésnek tartom a városi misszionáriusi intézmény felállítását is. Budapest nagy Babilonában a lelkészek mellett prófétákra és evangélistákra is szükség van. Legyenek ébresztői a hitben alvóknak. Összegyűjtői a pásztor nélkül tévedező bárányoknak. Állandó látogatói a kórházakban sínylődő betegeknek, belső misszionáriusai a köztünk ténfergő pogányoknak. Hanem ide aztán ember kell ám a gátra; hitben buzgó, lélekben erős, munkában fáradhatatlan: próféta és apostol. Mindent összevéve, a budapesti egyház lelkészszervező tervezetében sok fontos intézkedést látok, a melyek belsőleg emelni, egyházilag fejleszteni és mindenekben előbbre vinni hivatvák ezt a nagytestű, de még nem minden rétegében erős és életeleven gyülekezetet. V, F. W