Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-07 / 32. szám

féle új egyházi törvény el nem törölte. Ha valaha szükséges volt a katechizmusi tanításokra és énekekre, bizony mai napság nagy szükség van rájuk. H. Kiss Kálmán. Az egységes liturgia. Lehetőleg röviden óhajtok az idő és tér szűke miatt az új lturgia kérdéseihez szólani, Mindenekelőtt első és legfontosabb kérdés: 1. a liturgia egységének a kérdése, azután 2. hogy milyen legyen az egységes liturgia. Es pedig: a) mennyiben hagyandó meg, h) avagy mennyiben változtatandó a mostani és e) micsoda új elemek adandók hozzá a különböző alkalmak szerint. Mindkét pontra nézve hallottunk, olvastunk javaslatokat. I. A mi a liturgia egységét illeti, az több bibliai, ész és tapasztalati okokkal bővebben volna bizonyítható. De elegendő a bizonyításra, ha utalunk a keresztyének egységére, mely lélekbeli egység a közös fő alatt az egyes felekezetek kebelén különösképen kell, hogy mutatkozzék. A mely egységnek a liturgiában, mint a mi a benső dolgoknak kifejezője, okvetlen érvényre kell jutnia. Legyen a liturgia pregnáns kifejezése annak, hogy mit hisz a hivatalos egyház a biblia s konfessziója nyomán. Legyen mintegy megerősítő, legalább azon korszakra nézve rögzítő pecsét az egyház közhitére nézve. Ha a homiletikai és az ahhoz fűzött, szabadon szerkesztett euchetikai elem tágas tért enged a szubjektivitásnak sokszor a közkeresztyéni és felekezeti hit határozatlan, sőt negatív színezésére: a liturgia objektivitása legyen a biztosítók az előbbi kinövése ellen. Valami isteni, fenséges, tiszteletparancsoló, mély áhítatot keltő ez a liturgiái tárgyilagosság, melyben a változékony individuum szent félelemmel és alázattal, mint Mózes a csipkebokor lángja s az Úr arcza, szava előtt leveti saruját, félrehúzódik alanyiságával s teljes tért enged az Úr és az egyház szavának. (Aztán kiveheti jussát a homiliánál.) E követelménynek pedig csak úgy tehetünk eleget, ha egyházunk hivatott orgánuma (lásd a jeruzsálemi zsinatot stb.) a közegyház egyetemes véleményének figyelembe vételével szilárdul, tehát egységesen megállapítja istentiszteleti alkalmaink liturgiáját. Azt nem fejtegetem itt, hogy jog és érvényességi fokozat szerint mily viszonyban vannak liturgiái alkotások tekintetében egymáshoz egyetemleges és kisebb körű gyűléseink s hatóságaink. Tegyük fel most csak azt, hogy a fenti szempontoknak elég tétetnék, ha az egység csak egyes részletkörökre (kerületek, egyházmegyék) szorítkoznék. Ez esetben egység volna az egyetemes egyház egyes részleteiben, de sokféleség volna, mint a liogy van is (pl. Erdély stb.) a nagy egészben. Ugyan minek daraboljuk magunkat már ugyanazon ország határán belül is különböző részekre s fájdalom, szabados szilánkokra („helyi szokások"), mikor követnünk kellene a lélek egységét,*;a minek külső szája, arczképe a liturgia. Mily jól esik látnunk, hogy az életet árasztó nap, bármerre menjünk, változatlanul ugyanazon ábrázattal kél fel a hajnal pírjában s emelkedik feljebb a ragyogó délpontig s száll alá fokozatosan, hogy ismét élőiről kezdje ugyanazon ábrázattal dicső pályáját. Jól esik látnunk ez ugyanazonosságot, mert gyenge emberi természetünk ebben is biztosítékot tapasztal arra nézve, hogy Isten után e szükséges táplálónk változatlan, biztos erőállapotban van. Mily édes, ha tapasztalhatjuk, hogy bármerre is menjünk hazánk területén, drága vallásunknak Isten után tápláló forrása, istentiszteletünk a köznapi istentiszteletektől a nagy ünnepeken át minden alkalmakig, a születéstől le a halálig egyenlően, a lélek belső és külső egységével végeztetik. Ez egységgel mennyivel határozottabban és mélyebben vésnénk be a hívek nagy seregének lelkébe közhitünket s ezzel együtt az ahhoz való hűségesebb ragaszkodást. Sőt a más felekezetűekre is határozottabb és mélyebb benyomást tehetnénk. Mivel pedig az evangelium az egész föld népeinek adatott, nem húzódhatunk korlátoltan, mint a csiga kagylójába, szűk határaink közé, kislelkűleg félvén, irtózván minden „idegen" érintéstől. Sőt testvéri szeretettel s nemes büszkeséggel meg kell emlékeznünk más országokban lakó, nálunk bizony erősebb. fejlettebb sok millió, százmillió hittestvéreinkről, s velők szemben is okvetlen törekednünk kell a viszonyok szerint lehető egységre. Figyelembe kell hát vennünk, a mennyire csak lehető, az ő liturgiájukat is, mert sok értékes s nálunk eddig ismeretlen drága evangelinmi gyöngyök és gyémántok foglaltatnak az ő liturgiáikban. Nemcsak értékben gyarapodunk mi is ezzel, hanem az egységnek fent elsorolt országos szempontjait univerzálissá szélesítnénk ki. Ez igényünkhöz jogunk van. Sőt kötelességünk is, mert az evangelium vallása a világ vallása. Annak kell lennie 1 Csak legyünk életrevalók ! Az egységesítésnél kénytelen-kelletlen számot kell vetnünk a Rómáéval bátran összemérhető konzervatív, mondjuk ki kereken: megkötött természetünkkel, megszokottságinkkal. A predikáczió előtti s utáni imák is kenetteljesebbek, hatásosabbak volnának, ha vasárnaponkénti változatosságokkal bár, de egy egyetemlegesen megállapított és elterjedt imakönyvben volnának egységesen felhasználva. De ha ezeknek egysége talán keresztül nem vihető, hagj'juk meg az egyénnek a szabad tért a jó vagy rossz, a határozott, vagy szinetlen stilizálásokra. Épen ezt mondom a hétköznapi imákról és a temetési és esketésiekről. Hanem a sakramentumoknál, azoknak minden ízében, legkisebb porczikájában feltétlen egységet állapítsunk meg s követeljünk. Nem mi szereztük azokat, hanem az Úr. Nem kér tőlünk tanácsot és véleményt, hogy hogy higyjük, 0 meghagyta, hogyan higyjük azokat. Egyházunk pedig konfessziójában felfogta s örökségbe adta azt nekünk. Az egyén leszállt trónusáról, a szónoki székről. Itt semmi közünk az ő felfogásához. Ne elmélkedjen az agyongyötrésig hosszú, kétségbeejtő agendális beszédekkel. Végezze el a katedrán. Az úrvacsoránál a szereztetési igében úgyis eléggé megmagyarázza azt maga az Úr. Bővebb megvilágosításért a biblia többi helyeivel s a kátéval 5 percznél semmiesetre sem továbbterjedőleg állítsa össze a zsinat egységesen a liturgikus hangzású tömör, velős angendális beszédeket, minden czikornya, figura nélkül. Ez a mi kultuszunk napja, annak pedig nincs se ága-boga, se szava, kivéve a beszédet. A konfirmácziónál is alaki és tartalmi egységet óhajtok. Hasonló és egységes legyen az úrvacsora többi részlete, valamint a keresztség is, tehát tartalmilag és alakilag egységes. Az esketésnél is csak a beszédnél engedném meg az egyéni szabadságot, a votumok, imák s az esküszövegnek egységét