Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-07 / 32. szám

nayt, mint Bessenyeit. De mégis gyönyörködtetésére azoknak, a kik „az író teljes történeti jártasságának, első rendű képzettségének kétségbevonhatlan jeleit látják ott, a hol a keveset érni látszó kifejezésekből nagy igazságokat hámoz ki1

: az igazság meghámozásának egy eklatáns példáját felmutatom a H-ik fejezetnek mindjárt az elejéről, előre bocsátván a keveset érni látszó valódi tényállást. 1772. deczember 12-én másodízben keresték meg a dunamelléki egyházkerület vezérférfiai: Virágh Mihály püspök, Gózon István főjegyző, id. Ráday Gedeon és Vechelius János, bugyii kastélyában betegen fekvő Beleznayt; s a nála épen ekkor látogatóban volt Szathmáry K. György és Yarjas János debreczeni professzor jelenlétében újólag kérve-kérték, hogy fogadja el az egyházkerületi főgondnokságot. Beleznay most már betegségévol is mentegetve magát, újra hárítgatá magától a megtiszteltetést, s a fogon dnokságnak" Ráday Gedeonra ruházását javallotta. Szathmáry K. György is pártjára kelt a magát nem megvetendő okokkal mentegetőnek; de a többiek egy szívvel-lélekkel megújíták a kórelmet s nem is szűntek meg erős érvekkel ostromolni a generálist, míg végre legyőzetve ;

felajánlotta szolgálatát, de csak azon feltétel alatt, ha 0 Felsége neki — mint katonának — megengedi a főkurátori hivatal viselését, és csak miután Szathmáry K. György megígérte, hogy minden előforduló vallási és egyházi ügyekben egyenes korrespondencziába lép vele, s a borsodi ven. szuperintendencziának szokását, és prédikátorok s más dolgok iránt való rendeléseit — egyszóval az egész szuperintendenczia dolgainak adminisztráczióját tájékoztatás s az uniformitás obszerválása végett meg fogja küldeni neki. Szathmáry K. György beváltotta igéretét, de csakis az aktákra türelmetlenül váró Beleznay sürgetésére, és a mikor még ez nem foglalta el gondnoki székét, sőt nem is tudta hogy elfoglalhatja-e ?2 Ez a valódi tényállás, s most már lássuk az igazságot, a melyet abból Zoványi kihámoz. „Neki magának nem igen volt rá szüksége, hogy az egyetemes főgondnoki tisztet névleg is magára ruháztassa, hiszen tényleg már megelőzőleg is, a dunamelléki szuperintendenczia főgondnoki állására 1772-ben történt megválasztása után mindjárt gyakorolta azt. Még mielőtt hivatalosan egyetemes főgondnokká tétetett volna, már meg lett bízva bizonyos ily irányú teendőkkel, és pedig — úgy látszik — azon a konferenczián (?), mely Bugyin, az Ő egyik falujában 1772. decz. 14-én tartatott. A következő 1773. elején olyan hangon és modorban ír Szathmáry K. György tiszáninneni főgondnoknak, mely egészen arra vall, hogy valami központi hatalomnak már is a birtokában volt. Hivatkozik Bugyin volt beszélgetésükre .... kikéri, hogy valami csak occurálhat in re religionis et ecclesiastica, egyenesen vele korrespondeállni, s a borsodi szuperintendenczia dolgai adminisztráczióját s rendeléseit megküldeni ne terheltessék." (23—24. lap.) Hát ez bizony csakugyan meghámozott igazság. És épen így hámozgatja az igazságot az egész Il-ik fejezetben, de a mely hámozgatásból egyátalában nem az író teljes történeti jártassága és első rendű képzettségének kétségbevonhatlan jele, hanem csak az látható, hogy épenséggel nem tartja szeme előtt a tör-1 Sáorspataki Lapok 1903. év, 1171. lap. 9 Beleznay sürgető levele 1773. február 15-én, Szathmáry K. György válasza inárcz. 19-én kelt. Beleznay elfoglalta főgondnoki székét márczius 31-én. ténetírónak ama szent kötelességét: „Ne quid falsi dicat, ne quid veri dicere non queat." Ugyanazért nem is állok azok közé, a kik azt hirdetik, hogy ez a monografia egyik legértékesebb kiadványa a mi Magyar Protestáns Irodalmi Társaságunknak. Földvdry László, váczhartyáni ref. lelkész. BliLFÖLD. Rövid megjegyzések az ev. ref. új «Énekeskönyv» próbakiadására. A zenéhez nem értvén, az új énekeskönyv zenei részéhez nem szólok; azonban egynehány nehezen énekelhető, vontatott (hogy ne mondjam koldus-énekszerü) dallamot szerettem volna, ha kihagytak volna. A mi a beosztást illeti: Nem értem, miért nem lehetett megtartani a zsoltárok- és dicséretek-féle beosztást és számozást, úgy, a mint az a régi énekeskönyvben volt 1 Igaz, hogy azt mondják reá a szerkesztők: Hiszen ott van: „Zsoltárok 1—126. lap!" „Újesztendei énekek stb. stb. 127—352. lapokon!" — Ott vannak, az igaz; de népünk, mely a régi és nem is rossz beosztást megszokta, örömestebb vette volna kezébe az új énekeskönyvet, hogy ha abban a megszokott helyen és elnevezés alatt találta volna fel kedves énekeit. Az újfajta beosztásból a katechizmusi énekek-féle .csoportosítás egészen elmaradt! Miért ? . . . Talán a szerkesztők szükségtelennek tartják már jelezni azt, hogy a református vagy a helvét hitvallás szerinti hitelveinknek megfelelő elnevezésekkel figyelmeztessék a híveket ama hitelvekre, melyeket — ha magunkat megtagadni nem akarjuk — lomtárba tenni nem lehet ? !... Talán csak nem gondolják, hogy nem szükséges mai napság katechizmusi tanításokat tartani s a vasárnap délutáni istentiszteletet commode el lehet végezni egy rövid imádsággal is ?! De hiszen ott vannak a megtarthatók! — felelik nekem. — Megvizsgáltam és ott találtam az ötvenkét Űrnapra kiszabott énekek közül 15, mond tizenöt Úrnapit! Ezek közül is, a hol több dicséret volt, egyikét másikát kihagyták. Meghagyták: az I., IV., VI., VII., VIII., IX., X., XX., XXIV., XXV., XXVIII., XLV., XLVI., L. és LII. Úrnapra vonatkozókat. — Kihagyták őket; mert talán sem verselésük, sem dallamuk nem ajánlotta őket a fenntartásra; de kihagytak oly kedves és oly szívesen énekelt dicséretet is, mint a 116-ik. (Uram! téged tisztelünk méltó háladással ) Vagy tartalmi tekintetben volt ellenük kifogás ? Uraim, a hitelvek között a hivatalos egyház egy bizottsága nem vállogathat. Ha református hitelveink nem egyeznek (?) a bibliával: tessék zsinati tárgygyá tűzni és ott megvitatni az új hitvallást; addig pedig tessék a katechizmusi énekeket is megtartani. — Az 1646. évi szatmárnémeti nemzeti zsinat igen bölcsen cselekedte, midőn a Heidelbergi katechizmust a templomban magyaráztatni rendelte! Ezt a végzést semmi-64