Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-07 / 32. szám
is, hogy Zoványi industriájából a magyar prot. egyháztöténet egy nagyon hamis részlettel gyarapodott.1 S nincs másként a dolog Beleznay Miklós generális egyetemes főgondnokságával sem. Itt már biztos talajon állhatna meg a szerző, mert 1773-ban c-akugyan felállíttatott az egyetemes főgondnokság, s ennek meg van a maga biztos s elég bőséges adatokon nyugvó története. Ámde itt meg az a baj, hogy kirúgja maga alól az alapot, a melyen szépen és sikerrel mozoghatott volna; s a szereplő egyéneknek pro et contra illő helyükre felállításával és az eseményeknek szakadatlan egymásutánban levezetésével igen szépen demonstrálhatta volna, hogy a magyar ev. reform, egyházban — belszervezetónél fogva — nincs talaj az egyet, főgondnokság számára. Még nagyobb baj, hogy nem ismeri egész teljességükben a körülményeket, a melyek egyszerre előtérbe tolták, sem az érdekszövetségeket, melyeknek dajkáló, majd fojtogató karjai közt megszületett,vergődött, sorvadozott s végre csendes halállal kimúlt az egyet, főgondnokság. Legnagyobb baj pedig, hogy a főszereplő egyének iránt már előlegesen a legnagyobb s teljesen érthetetlen és indokolatlan elfogultsággal eltelve, oly képtelen állításokra és következtetésekre ragadtatik, a melylyekkel elrontja s élvezhetetlenné teszi még azt is, a mi jó találtatik művében. Köztudomású dolog, hogy magának a királynénak akaratára és engedélyéből a 4 egyházkerület egyházi és világi főemberei 1773. szeptember 3-án egy nagyon népes és ezen korban egészen szokatlan konkurzust tartottak a pestvármegyei Bugyin, melyen a helyben készült javaslat alapján és hosszas tanácskozás után elhatároztatott a helv. hitv. szuperintendencziák főkonzisztóriumának instituáltatása. A főkonzisztórium fölállításánál főként két főczél lebegett a jelenvoltak szeme előtt; jelesen 1-ször hogy a helv. hitűeknek bármely panaszai alkalmas módon a királyi trónhoz juthassanak, 2-szor hogy a lutheránus atyafiakkal való üdvös Unió létesülhessen. A főkonzisztórium történeténél a bugyii konkurzus tehát a kiindulási pont. Attól irányítva s ama kettős czélnak szolgálva kezdte meg szép csendesen s folytatta akadozva működését a helv. hitűeknél egészen új, de a maga idejében tagadhatatlanul szükséges ós hasznos intézmény. Igen tisztán látható, hogy a szereplő egyének mily lelkes buzgósággal, valódi jóakarattal és áldozatkészséggel szolgálták a közügyet. Nyomról-nyomra szemmel kisérhetni, hogy magánérdek, ügy- és személyek elleni rokon- és ellenszenv, elfogultság, féltékenység miként gördítettek újabb és újabb akadályokat, melyeken föl kellett akadni, majd hajótörést is szenvedni az egész intézménynek. Zoványi azonban teljesen háttérbe szorítja a bugyii gyűlést, s a főkozisztórium felállításának világosan és határozottan körülírt üdvös czélját érthetetlen makacssággal letagadva és meggyanúsítva, mindjárt bevezető sorai után azon különös és indokolatlan állítással lepi meg a világot, hogy „az ügy összes mozzanatainak ismeretéből teljességgel nem vonható el egyéb következtetés, mint az, hogy az egésznek tulajdonképen nem is volt más czélja, mint egyfelől az, hogy Bessenyeinek rangjához iVően leyyen miből élnie, más felöl pedig, hogy min-1 Az 1715—1735. évi időköz egy nagyon fontos részlete a Magyar prot. egyháztörténetnek s"méltó volna, ha valaki specziálisan vizsgálat alá venné az ezen idő alatt kifejtett bámulatos tevékenységét Rádaynak és lelkes társainak. Anyagot szolgáltathat bőven a pesti egyetemi és múzeumi levéltár, s majd ha rendezve lesz, a Ráday-féle levéltár. Én magam is rövid időn közleni fogom a birtokomban levő 59 drb levelet, melyet 1723—1730-ig Ráday Pálhoz irtak Sárospatak vidékéről. den feltűnés nélkül lehessen szabad bejárata a királyné magas személye elé. . . . Ehhez szolgált eszközül a királyné akaratából a magyar reform, egyház, melyet ebbe ura és parancsolója tetszéséhez képest a négy egyházkerületi főgondnok legújabbika, de legtekintélyesebbike, Beleznay vitt bele. ... Az ő hivatásául volt kitűzve s teljesítette is, hogy a református egyház czólszerűbb szervezésének örve alatt magának a legfőbb állást hivatalosan is megadasa, Bessenyeinek pedig anyagi ellátását s Bécsben maradhatását az egyház által biztosíttassa." Az itt szórólszóra közölt s az ügy összes mozzanatainak ismeretéből teljességgel le nem vonható ezen következtetését variálja aztán az egész Il-ik fejezetben, s végszava is ez: „A főkonzisztórium nem önmagáért, hanem csupán a hozzákapcsolt titkári hivatalért szerveztetett volt." Kétségtelen, hogy a történeti eseményeket és személyeket kiki ama benyomások szerint írja és ítéli meg, a melyeket azok ő reá tettek. Ezen egyéni benyomásoknak azonban mégis bizonyos magaslatra kell emelkedniük és az ítéletnek meg kell látni az eseményeknél a tiszta valót s a szereplő egyénekben az érdemet és jóakaratot, ha a kicsinyest és gyarlót megítéli. Merő elfogultságból vagy gyűlöletből elferdíteni a valót, ferde világításba állítani az egyéneket: ez nem lehet történetírás.*; Zoványi épen így írja pedig a történetet. Tolla alatt újra ismétlődik a ..magyar protestantizmus történetében nem szokatlan az az eset, a magyar protestantizmus amaz egyik szégyenfoltja, a mit maga is elítél: hogy az elvekért küzdő, becsületes meggyőződésüket el nem hallgató és a mellett szilárdan meg is álló igazi nagyságokat maga az egyház rántotta sárba s vitte a vértanúságig." (22. lap) Sőt még ennél is tovább megy, mert nemcsak az egyéneket ítéli meg balul s bánik el velük a legnagyobb kíméletlenséggel, hanem egy nagy erkölcsi testületet, magát a helv. hitv. egyetemes egyházat alázza meg minden ok és alap nélkül egy meggyalázó gyanúsítással; s pusztán a személyek iránti rideg elfogultságból állít olyanokat, melyeket elgondolni képtelenség, kimondani naiv vakmerőség, elhinni lehetetlenség. Mert kérdem, vájjon volt-e szüksége az egyházkerületek assisztencziájára a hatalmas királynénak, hogy állítólagos kegyencze minden feltűnés nélkül s szabadon bejárhasson magas személyéhez ? Vájjon a magyarországi reform, egyház egy kegyencznek oda adta volna-e ily czélra takaróul a maga megszentelt palástját? Vájjon engedte volna-e magát vakeszközül használtatni arra, hogy egy kegyencz az ő pénzéből tisztességesen megélhessen s megmaradhasson Bécsben ? Vájjon képzelhető e, hogy az a főkonzisztórium nem önmagáért, hanem csupán a hozzákapcsolt titkári hivatalért szerveztetett volt? Vájjon arról a vastagnyakú kálvinista Beleznay generálisról, a ki koczkára téve militáris exisztimáczióját, 1763 óta szakadatlan és az ő temperamentumának megfelelő szenvedélyes harczot folytatott a helytartótanácscsal, kenczelláriával a tőle erővel elvett bugyii templomért s az elüldözött pap és tanító miatt, lehet-e elhinni, hogy egyszerre feledve a rajta elkövetett igazságtalanságot, mozgató elemévé legyen a legfelsőbb akaratnak csak azért, hgy magának a legfőbb állást (!!) hivatalosan megadassa stb? Szerzőnek mély elfogultsága Beleznay és Bessenyei iránt a II-dik fejezet egész anyagán kezdettől nyomasztó és sorvasztó hatással vonul végig, mely lehetetlenné teszi, hogy a tárgyilagosságot és történetírói pártatlanságot megtarthassa. Ennek demonstrálásául nem bocsátkozom részletekbe, mert nem akarok eleibe vágni önmagamnak, czélom levén a rendelkezésemre álló elég bő adatok alapján helyesb világításba helyezni úgy Belez-