Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-07-24 / 30. szám

kereskedőcsaládból származott, a melynek tagjai ahhoz a jámbor szektához tartoztak, a mely a maga sajátos jellegét száz évvel Menken születése előtt Undereyck Theodor duisburgi prédikátortól nyerte. Undereyck az úgynevezett labadista1

(reformált pietista) keresztyénséget átvitte Brémába és Menken kora ifjúságától kezdve ez irányban nevelkedett. A származás hasonlósága eredményezte Schleiermachernél és Menkennél egyaránt a vallási határozottságot és erőt. Az abszolút evangéliumival szemben idegenkednek minden kizárólagos konfesszionálizmustól. Nagyon kevés oly theologust találunk, mint Menken, a kinek felfogása, gondolkozása sohasem változott. Dogmatikailag, gyakorlatilag egyaránt megállapodott egyéniség eleitől kezdve, a kinél hiába keresünk theologiai fejlődést. A családi körben nyert erős, tiszta vallásos világnézet kiséri minden útján, azzal tér vissza és ugyanabban él mindvégig. Megfordult több egyetemen; de a különféle theologiai irányok nem változtatták meg lelkületét. Autodidakta volt és maradt haláláig. Ifjúkorától kezdve energikusan küzdött minden ellen, a mi az ő felfogásával ellenkezett. Koránérett lélek volt. Jenai és duisburgi egyetemi hallgató korában sehogysem tud megbarátkozni az akkor uralkodó theologiai irányokkal; csak egyháztörténeti ós ó-testamentomi előadásokat hallgatott. Elberfeldben Collenbusch Sámuelhezcsatlakozott és az ennek vezetése alatti kisded gyülekezet theologusává lett, tekintélyében egyre emelkedve. Itt ebben a kicsiny körben él és munkál erős hitével, csak a szentírásból táplálkozik; felfogása és tanításai teljesen egyeznek az evangéliummal. Menkennek evangeliumi állandósága érthetővé teszi, hogy theologiai tanulmányai is kizárólag a szentírásra szorítkoznak. Felfogásának bizonyításában más írástudósokra is, különösen Bengelre 3

hivatkozik, de csak addig, 1 A labadisták vezére, Labadie János, régi nemes család ivadéka, szül. 1610 február 13-án Bourgban. Első neveltetését a jezsuitáknál nyerte, a kiknek rendjébe lB'27-ben be is lépett, pappá szenteltetett, de nemsokára betegeskedése következtében a saját kérelmére elbocsátották a rend kötelékéből és nagyon kedvelt világi pap lett a bordeauxi diocoesisben. 1650-ben a ref. egyház kebelébe tért át Montauban-ban, a hol két év múlva rendes lelkésszé is választatott. De itt chiliasmussal s más tévtanokkal is vádoltatván, a várost el kellett hagynia. 1657-től Orangeban, 1659-től Gentben, 1666-tól a németalföldi Misselburgban működött. Mivel azonban az újjászülöttek részére külön gyülekezetet akart alapítani, az 1669-iki dortrechti zsinat hivatalától elmozdította. Amsterdam és Herford után végre Altonában telepedett meg, itt is halt meg 1774 február 13-án. Labadie előbb quietista misztikus, majd jansenista, végül pietista lett. Hitte a chiliasmust, élete czéljául az ős apostoli keresztyén egyház felelevenítését tűzte ki. Genfet a szigorú egyházi fegyelem gyakorlásával ismét a Kálvin-korabeli tisztaságra juttatta. Azt hirdette, hogy a már az apostolok korában szokásos házi vallásos összejöveteleknek mélyebb hatása van, mint a predikácziónak. A keresztséget, úrvacsorát és házasságkötést c?ak a megtérteknek engedte meg az általa alakított új egyházközségben. A labadisták vagyonközösségben éltek, lelkesedtek a kolostori életért. L. halála után még 70 évig (1744) voltak irányának követői, de ekkor a nyugat-frieslandi Wieuwerdben teljesen megszűntek. L. Vom Berkum : Labadie en de Labadisten, 2 k. 1851. Heppe: Gesch. des Pietism. u. der Mystík in der ref. Kirche, namentlich der JViederlande. 1879. Ritschl: id. m. I. k. stb. 2 Dr. Collenbusch Sámuel német misztikus és pietista szül. 1724-ben Wichlinghansenben. Eleinte gyakorló orvos volt, de később a Spener-féle pietizmus, vagy jobban mondva az ebből kisarjadt michelianizmus és pregizerianizmus hatása alatt theol. írók műveivel, különösen az öröklött bűnről, az Isten igazságáról, a Krisztus helyettes-elégtételéről szóló kérdésekkel foglalkozva, később egy önálló dogmatikai rendszert alkotott „Erklarung biblischer Wahrheiten" cz. 1807-ben megjelent munkájával 1 Bengel János Albert német protestáns theologus született 1687., meghalt 1752-ben. Nevét irodalmi és exegetikai munkákkal örökítette meg. Ő a modern chiliasmus atyja; Krisztus eljövetelét és az ezeréves birodalom megalapítását 1836 nyarára tette. B. azon míg véleményük egyezik. Tudjuk, hogy nincs keresztyén vallásos társulat, a mely tanait ne a szentírásra alapítaná és ne azzal védelmezné. Azt is tudjuk, hogy a szentírásban nincs egy egységes tanrendszer; a hányféle szemüveggel nézzük, annyiféle képet vehetünk fel róla. Ménként az a jámbor kör irányította a szentírás vizsgálásánál, a mely már oly korán lelkébe véste a bibliás vallásosságot. Felfogása a szentháromságról, Krisztus személyéről, a kiengesztelődésről, a hitről, mint az egyénnek legsajátosabb és legnehezebb munkájáról, a hit jutalmáról, a halál utáni életről stb. tán többször jut ellenkezésbe az egyházi tannal, s legelső gyökerei nem is annyira közvetlenül az újtestamentomhoz, mint inkább a niederheimi szeparatista körökhöz vezetnek vissza. Fentebb mondottuk, hogy koránérett lélek volt; a gyermekévek első benyomásait semmi sem tudta a lelke táblájáról letörölni. De úgy érezte, mikor már fejlettebb elmével gondolkozott, hogy meggyőződését igazolja a szentírás. A biblia Menken tudatában nemcsak az isteni kijelentés irodalmi közege, hanem valóságos kijelentés, istenországának hiteles története és ismertetője, a mely körül gyülekeznek az Istennek szentjei és a melyből az idő folyamán kiáradnak a Jézus Krisztusban tökéletesen megvalósult megszentelődés kegyelmi erői minden hívőnek üdvösségére. Feltétlen hódolata a szentírás iránt nem elfogultságon, nem is az inspiráczió dogmájának egyszerű elfogadásán alapul. A szentírásnak minden egyebek felett való tartalma, az élő Istennek hatalmas szava teszi őt elmélyedő, valósággal átszellemült vallásos kedélylyé. A szentírás „önmagáról bizonyságot tevő élő összefüggésben álló teljessége történelemnek, tannak és bölcseségnek, a mely nem külső tekintélyével, hanem tartalmában, mint isteni kijelentés ós tanúbizonyság ragadja meg és teszi hívővé a fogékony érzelmet és érzületet. Van a szentírásban tan is, de nem ez, hanem az önmagát kinyilatkoztató, a bűnös világhoz kegyelmesen leereszkedő élő Istenről szóló megdön!hetetlen tanítás a lényeges, a melynek csak természetes folyománya a tan, mint az isteni dolgokról való fogalom." Molnár János, (Folyt, köv.) erzsébetfalvi ref. lelkész. ISKOLAÜGY. A tanárkörök háromévi működésének lényegesebb mozzanatai. (1901 szeptembertől 1904 júliusig.) II. A) Nevelés- és egészségügyi kérdések. 5. Az iskolai fegyelmezésről, illetve a Rendtartás fegyelmi intézkedéseiről tartott Toncs Gusztáv az Orsz. Középisk. Tanáregyes. 1902-ki közgyűlésén egy mélyreható, széles tanulmány keretében mozgó, a gyakorlati követelményekkel számotvető és lélektani alapra fektetett értekezést azon indítvány kapcsán, hogy a tanáregyesület, a kérdésnek a tanárkarok és tanárkörök által kellő előkészítése után, hasson oda, hogy a vallás- és közokt. minisztérium a rendtartás fegyelmi intézkedéseihez adjon iskola legkitűnőbb képviselőjeként tekintendő, a mely az orthodoxia és a pietizmus közötti harczból születve, az orthodoxia egyoldalúságát kerülve, az igaz (lutheri) hitet szabad kutatással, a tudományosságot vallásossággal párosította.