Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-07-17 / 29. szám

vegyes kérdések tétele alál Ez a beosztás azt is jelzi, hogy nem egyes tanárkörök szerint, hanem e Lap olvasóit inkább érdeklő egyes tárgyak szerint tesszük meg összefoglalásunkat, úgy azonban, hogy lehetőleg egymásutánt igyekszünk tartani az időrend s az egyes körök munkálkodása tekintetében. A) Nevelés és egészségügyi kérdések. 1. Vallás-erkölcsi nevelés. A hitoktató feladatát az iskolában a valláserkölcsi nevelés körül dr. Klein József fejtegette a kassai körben (1901. nov.). A vallástanítás czélja az ifjakból jó embert s derék hazafit nevelni. A kettő tulajdonképen összefoglalható ebben az egyben, hogy derék ember. Az élet folyamában rohan, sodor a szenvedélyek árja; a ki csak kissé belemeiül is, nem szabadul belőle: csak a vallás a biztos csónak ez ár ellen. E biztos csónakot, e biztos vezetőt nyújtani feladata a vallástanításnak. A hitoktató kezében összpontosul tehát a legdiszkrétebb hatalom, de a legnehezebb is, mert az állami tantervben más tantárgyakhoz képest nincs megszabva a vallástanítás tanterve. Veszedelmes hatalom, mert a hitoktatót könnyen ragadhatja az exkluzív felekezetiség hibájába, ha nem igyekszik munkájával az iskola közös munkájába beleilleszkedni. A vallástanítás három fokozatban vehet részt a közös munkában. A többi tárgy általában az ismeretek közlése segítségével neveli az érzületet; a vallás az ellenkező irányban halad, az érzést neveli előbb, hogy ez hajtsa a tanulót a vallási ismeretek megszerzésére. A vallástanításnak tehát első sorban közvetlen hatása van az erkölcsi érzületre. Másodsorban, kiterjedve a tanulók általános viselkedésére, más tanórák alatt is jutalmazó vagy büntető leczkóivel az erkölcsi magaviselet felett őrködik. Harmadsorban őrködik a tanulók kötelesség-teljesítésén, tudomást szerezve a tanulás általános eredményéről; a vallás meggyőző szavaival dicsér vagy dorgál. így szabadulhat a hitoktató az exkluzív felekezetiség hibájától, így vehet részt az iskola közös munkájában, így dolgozhat az ifjúság általános nevelésén, a nemzeti állam megalkotásán. 2. A középiskolai nevelés némely kérdéséről Orosz Alajos tartott szabad előadást a szatmári körben (1901. november). Először is rámutat ez előadó, hogy a középiskola ne csak tanítson, hanem neveljen is. Ez alapon nem fejtegetvén most a valláserkölcsiség, hazafiság érzését stb. — fontosnak tartja, hogy a tanulók az iskolában helyes utmutatást kapjanak, a köteles tisztességtudás és formás fellépésre, mely úgy a testtartásban, mint a beszéd választékosságában nyilvánul, mivel a tanulók nagy részének családi és házi viszonyaik miatt alig van alkalma, hogy ilyen útmutatást máshol is nyerhessen, mint az iskolában. Hogyan kell valakihez közeledni. előtte megállani, meghajolni, kérelmét előadni, valamit megköszönni, stb. minderre aprólékos gonddal mindjárt az I. osztályban kell szoktatni a tanulót. Két dolgot kell vele itt megértetni. Az egyik, hogy a tisztes fellépésre nem a tanárnak, hanem a tanulónak van szüksége, az ilyen útmutatás az ő érdekében történik. A másik, hogy a kellemes, művelt modornak belső lelki nemesség és tisztelet feleljen meg, mert ezek nélkül csak színeskedő és képmutató lesz. Társadalmi életünknek egy divatos korcs kinövése, az aszfaltbetyárság, és sajnosan tapasztaljuk, hogy a diákok között nem egy nagyreményű aszfaltbetyárjelölt van. Küzdenünk kell ezen elfajulás ellen is, a mely ellenkezik a magyar lovagias nőtisztelettel és sérti a társadalmi közillemet, Erre, valamint az alábbi pontokra nézve azt jegyezzük meg, hogy Tantervi Utasítások mintájára elkelne egy kötelező erejű Nevelési Utasítás is. A fegyelmezésben a laza nembánomság és a nagyon is kemény szigorúság között haladó arany középútnak barátja, mely a rend és törvényszerűség követelményeivel szemben számot vet az ifjú kedély természetszerű s azért jogos elevenségével, a melyet lenyűgözni, békóba verni nem lehet, de nem is helyes. A megvont korláton belől bizonyos fesztelenséggei mozogjon a kedélyélete, de az önfegycímezésre való lassankénti rászoktatással. Társas érintkezéseinknek legszilárdabb alapja az igazmondás. Már pedig a tanulót hibás önszeretete vagy a rosszul felfogott testületi szellem nem egyszer csábítja az igazságtól való eltérésre. Az igazmondásnak azonban nemcsak a tanuló erkölcsi érzéke a forrása, hanem a tanár iránt való bizalom is, ezt pedig szerető s egyúttal pártatlan bánásmód hozza létre. Ki van zárva a bizalom ott, a hol a tanárnak „kegyenczei" vannak, mert ilyen esetben a kevésbbé kedveltek, a mellőzöttek hadi lábon állanak a kegyenczekkel ós a tanárral. A kor materiális, önző felfogásával szemben különösen hangoztatni kell az élet kötelességeinek ideális felfogását, hogy tudjon az ifjú nemes és magasztos dolgokért hevülni s eszébe se jusson, hogy azt mérlegelje, mi hasznom van belőle. Neveljük oda az ifjúságot, hogy törődjék a mások érdekeivel is, mozdítsa elő embertársainak helyes törekvéseit s hivatali teendőin kiviil a közügyekért is áldozzon. Ezt a tanár annál nagyobb hivatottsággal teheti, mert nincs ideálisabb pálya a tanárénál, a mely a nemzeti élet egyik legnemesebb feladatát végzi — ki nem elégítő anyagi ellátás mellett, s (egyes kivételektől eltekintve!) hivatali körén kívül is a közművelődési téren annyi odaadással és önzetlenül működik, mint semmiféle más pálya képviselői. A hivatalszerzésnél, vállalatoknál, előnyökhöz jutásnál stb. nálunk oly szépen virágzó társadalmi bűn, az ú. n. protekczió-liajhászás, már az iskolában is jelentkezik, a mikor egyes tanulók szülőiknek vagy a tanárhoz közel álló ismerősöknek és másoknak felhasználásával igyekeznek egy-egy elégségest vagy más jobb osztályzatot kiszorítani, vagy valamely iskolai kedvezményre szert tenni. Az ily alkalmakat fel kell használni és meg kell mutatni, hogy a protekczió-hajhászás bűn mások ellen, a kiknek érdeke sértve van; de bűn az illető egyénnek önmaga ellen is, mert az önérzetnek szégyenletes megalázása. Szereljék föl a tanulók magukat kellő fegyverekkel az élet harczára, támaszkodjanak önerejükre s mások kikunyorált kegyével ne tolakodjanak az érdemesebbek fölé. Az iskolának eme törekvését "a magasabb helyek is minden lépten-nyomon támogassák; mert az egyénnek önerejére való támaszkodása csak tisztességes versenyben járhat eredménnyel. A középiskolai nevelés hathatósabbá tételére és biztosítására szükséges a szülőkkel és szállásadókicai való szorosabb érintkezés. Ez nem épen könnyű,' de nem is lehetetlen dolog, csak a módját kellene megtalálni. A szülői konferencziák az intelligensebb szülőkkel bíró fővárosban sem váltak be, melyeken ők, úgy látszik, inkább tanítani, mint tanulni akarnak. Czélravezető lenne az évmegnyitásra (és évzárásra is!) a közönséget meghívni, a hol megmagyarázva hallhatnák meg, hogy mit kiván a tanulótól az iskola. (

Az ily beszédeket, kívánalmakat a helyi lapokban, Értesítőkben is állandóan le kellene nyomatni. Különösebb utánjárást követelnek a „kosztosok", kik nem egyszer erkölcsi züllésnek vannak kitéve, mert a házi gazda (vagy a házi asszony) csak «