Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-07-03 / 27. szám

ságok, nem lángelmék az uralkodó osztályozás szerint, de kétségtelenül isten-alkotta lelkek, a kik hűek maradtak eredetükhöz. Vonzó keresztyén egyéniségek. Őrtüzek a biblia megdönthetetlen várfokán, a láthatatlan magasságból alászálló isteni hangnak hordozói, próféta-lelkek. Istenben való hitünk az emberi szellem megtisztulása. Csodálatos, elmélyedésre késztő a kis emberek hite is. Hisznek az emberiség magasabb rendeltetésében, valláserkölcsi, társadalmi és politikai eszményekben. Hitük nem a tudományosan úgynevezett öntudatos hit. Csak a pásztorember hite, a ki hisz a csillgok időmutatásában, a nélkül, hogy az égitestek eredetét s a világegyetemhez való viszonyát ismerné. Inkább hagyomány, el nem tékozlandó örökség, száll apáról fiúra. Á vallási képzeteknek megszokás általi megrögzítése, a mely a tapasztalat bizonysága szerint ritkán válik öntudatos hitté, még ritkábban vált külső keretet belső meggyőződésből. Egészen más a nagy lelkek hite. Ők a legfelsőbb szellemi működések törvényeinek megfigyelői. Megfigyelő, elmélyedő és érzékítő képességük a saját szellemi nagyságuknak mértéke: egyéniségük fejlettségével egyenes arányú annak visszaható ereje. A mi másoknak homályos, nyugtalanító sejtelem, nekik boldogító valóság. Hihetőleg, mint annyi más, ők is bejárták a kételkedés széles mezejét. De kitartók voltak a győzelem reményében. Nem vetették meg a tudomány vívmányait, a természeti világ törvényszerű, egyetemes igazságait, de egyesítették azokat a legmagasabb igazságban. Mert megismerték, hogy a természetfeletti nagyon is természetes. Nemcsak beleillő, de elengedhetetlen a világban. Hitük a legfelségesebb tudássá, meggyőzettetéssé magasztosult Isten t-apasztalhatóságának tényében. És a mi addig(

legértékesebb vonatkozásában rejtély volt: a homályos En-t megismerhetővé ragyogta be az Első-Ok mennyei világossága. De kérdhetné valaki, miért írok én ilyen magas általánosságokat, a mikor néhány híres egyházi szónok arczképét akarom bemutatni? Legelöl, de a lényegnél kívántam kezdeni, röviden sejtetve, hogy a keresztyén szónoknak, a verbi divini magisternek, meg kell járni a nagy lelkek, a keresztyén jellemek kálváriáját. Istent megismerő és befogadó képesség csiráival jövünk a világra, de fejlesztés, gondos ápolás nélkül a legnemesebb tehetség is elsatnyul. Sejtetni óhajtottam, hogy nagy lelkekben. nemes keresztyén jellemekben hinni természetes. Tekintély-hit volt, van és lesz. Ez egy kétségbe nem vonható átöröklés, a mely haladólag és oly mértékű növekedéssel nyomul be az idő haladásába, a mily mértékben emelkedik a részletező tudomány. Engem vonzott egy-két keresztyén szónok egyénisége, a mint megismertem őket, részint saját írásaikból, részint a neves professzor, Achelis, tanulmányából.1

Eleinte úgy tűntek fel előttem, mint gyermeknek a szivárvány merész ívezete. De közelebb menve, hitük melegített, meggyőződésük ereje irányított, tudásuk öregbített, gazdag invencziójuk új meg új vonatkozásban tárta elém a főigazságokat. Az igazság gyarapodása pedig köztulajdon. Ez indított arra, hogy arczképüket közöljem. De még más körülmény is. A mire a következő, szintén felmerülhető kérdés kapcsán akarok megfelelni. Miért megyek idegenbe híres egyházi szónokokért? Nincs-e nekünk gazdag predikáczió-irodalmunk, sok nagy szónokunk? Hiszen, ha igaz a közmondás, vérünkké vált a szónoklás. Az ékesszólás eszközeit megismertük a hazafias, multak dicsőségét hirdető, vagy sebeinken búsongó 1 Meister evangelischer Kanzelberedsamkeit. Von konsistorialrat Prof. D. Achelis. remekekből. Egyházi téren vérontás nélkül jutottunk el a reformáczió áldásaihoz. Ragyogtattuk majdnem két századig dialektikánkat a hitviták tüzében, moralizáltunk, prédikáltunk a XVIII. századtól kezdve százakra menő kötetekben. Itt keresni ós elemezni nagy szónokokat, úgyszólván úttörő munka volna. Hogy csak a főbbeket említsük : Geleji Katona István, Medgyesi Pál, Nógrádi Mátyás, Hunyadi Ferenez, Láczay Sz. József, Szoboszlai Pap István, Kis Ádám, Dobos János, Székács József, Tompa mihály, Nagy Péter, Filó Lajos, Szász Károly, G-yőry Vilmos, Fejes István, Szilády János, Vásárhelyi Zsigmond 1

mind nagy talentumok, a kikkel érdemes foglalkoznunk. Miért megyünk hát mégis idegenbe ? Miért szedünk külföldi mező kalászaiból, mikor itthon is sok a feltörésre váró, gazdag aratással biztató mező ? Feleljen meg e kérdésre — legalább részben — a „tegnap" egyházi beszéd irodalma, a melynek termékei közül az alábbiak nem vonatkozhatnak sem az ősz fürtök koronázta fejek munkáira, sem azoknak beszédköteteire, a kiknek háta mögött hosszabb lelkészi pálya s ezzel karöltve érdemesebb írói munkásság áll. Egy Baksay, Szilády Áron, Szabó Aladár és mások, a kik a szónoki rátermettségen kivül exegetikai tudással, élettapasztalattal és széles látkörrel rendelkeznek, még nem bocsátottak közre beszédgyűjteményeket. Ők tudják s tán mi is, a kik annyiszor halottuk gyönyörködtetve tanító beszédeiket, tudjuk, hogy miért. Legifjabb papi generácziónk több tagja azonban nem így gondolkozik. Kilépve az alma mater falai közül, a gyakorlati élet legelején, akkor, a midőn az idő, hely és körülmények szerencsés összefonódása a legjobb alkalmat nyújt a komoly önképzés megkezdésére, a jövő munkásság alapjául szolgáló szeglet-kövek lerakásához : kötetekben bocsátják közre fegyelmezetlen agyuknak kora-sziilötteit, az „aere perennius"-emlék fundamentomául szánt, de a legenyhébb bírálat súlyától szétmálló kövecskéket, Neveket ne említsünk. Nomina sunt odiosa. De annyit ki kell jelentenünk, hogy az „obiter libata philosophia" kínálhatja fiatal szőlőjének idő előtt kifacsart nedvét akár arany serlegben, mi nem kérünk belőle. De a „pleniter hausta philosophia" üdítő nektárját egyszerű fa-kupából is szívesen megisszuk. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy elejét vegyük az ifjú lelkek szárnyalásának. Iuventutis est orare et laborare. Szeretjük az önbizalmat, méltányoljuk a törekvést és természetesnek találjuk az ifjúságnál az eszményekért való lángolást. De már túlságosan kisért az „in magnis et voluisse sat est" nagyon relatív igazsága Sok a felületesség, kevés az önbírálat. Szűkkörű az előkészület, túlerős az önbizalom. Komoly tanulmányt kívánunk, mélyreható írásmagyarázatot, az emberi élet erényeinek és fogyatkozásainak, a fény- és árnyoldalaknak erős megfigyelését, hogy annál magasztosabban szemlélhessük a keresztyén egyéniség eszményét. Elmertilést kívánunk az Isten igéjébe, lebocsátkozást a titkok mélységébe, hogy ott megtermékenyülve, felemelkedhessünk az isteni dolgok tisztánlátásának magaslatára. Nagy feladat, de nem megoldhatatlan. Nehéz út, de hittel, reménységgel és kitartással bizton megjárható. Előbb kálváriának tetszik, végére jutva, a boldogság útja. Mert mélységeken és magasságokon keresztül megtaláljuk az élet-rejtélyek nyitját, feltárul előttünk az isteni üdvintézkedés világa, a melyet tisztán látni, másokkal tisztán láttatni, annak javait keresni, híveinkkel kerestetni: legfőbb czélja minden igehirdetői munkásságnak. 1 Születésük időrendjében felsorolva.