Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-26 / 26. szám

Azt hiszem, hogy e kérdés megoldását nem az egyházmegyék által történő, sem az ú. n. lajstromos szavazás iránt való rokon- vagy ellenszenv, hanem a törvény betűjének, mint szellemének vizsgálata s össze­hasonlítása adhatja s adja meg. Az egyháztörvények 65. §-a értelmében: „Választott képviselők: az egyházkerületek gyüle­kezeteinek választandó képviselői". A 66- §. szerint ,,A gyülekezetek képviselőiül válasz­tatik: a dunamelléki egyházkerületben — 16 tag". E két rendelkező szakasz mindenike nem czélta­lanul, sőt nagy nyomatékkal emeli ki a gyülekezet meg­nevezést, közelebbről az egyházkerület gyülekezeteit ru­házza fel a zsinati képviselők választásának jogával. Ezt azért emelem ki, mivel a közgyakorlat eddig úgy tekintette a számszerint megjelölt választott tagokat, mint az egyes kerületek képviselőit, sőt nem is úgy, hanem mint az egyes kerületekben levő egyházmegyék képviselőit. így aztán voltak pesti, solti stb. zsinati kép­viselők, holott ilyenről sem a debreczeni, sem a buda­pesti zsinatok által alkotott törvény nem tud, nem szól, s azzal a törvénynek sem betűje, sem szelleme meg nem egyezik. A törvény nem az egyházmegyéknek, nem is az egyházmegyék, hanem az egyházkerület gyülekezeteinek ad világos, határozott, félre nem érthető és el nem magyarázható jogot a 16 képviselő választására, a honnan világos, hogy az eddig volt gyakorlat szerint a gyüle­kezetek csak egy-egy rendes papi és világi tagra adván szavazatukat, joguknak csak egy csekély maradékával V8 részével kellett beelégedniük s e szerint érzékeny jogcsorbulást szenvedtek. Igen mert a 65. §. már idézett 1. pontja az egyház­kerület — itt a dunamelléki kerület - gyülekezeteinek biz­tosítja 16 tag választásának jogát, holott úgy legnagyobb, mint legkisebb gyülekezetünk csak 2—2 tagra adhatta szavazatát. Ellenkezőleg, a lajstromos szavazás mellett minden gyülekezet 16, illetve a póttagokkal együtt 32 egyénre adhatja szavazatát s ezzel módja és alkalma nyilik elis­merést szavazni azoknak, kik az egyetemes ref. egyház érdekében jól érdemesítették magukat és biztosítékot látszanak nyújtani arra nézve, hogy egyházi törvényhozó testületünkben az egyházi ügyekkel behatóan foglalkozó, önálló felfogású s ismert meggyőződésük mellett harczolni kész férfiak foglaljanak helyet, a kik eszmét vigyenek oda magukkal s ne az elibük tett paragrafusok kacsai között tévelyegjenek, szóval, a kik méltón képviselhessék nem egyházmegyéjüket, sem kerületüket, hanem a melynek mindnyájan édes gyermekei vagyunk, az egyetemes magyarországi evangeliom szerint reformált anyaszent­egyházat. Ismeretes, hogy a tiszáninneni kerületben e kér­désben nemcsak erős tollharcz indult meg, hanem min­den egyes egyházmegye is kimondta a maga határozatát, 5: 3 ellen a lajstromos szavazás mellett foglalván állást, melyet aztán a kerület is elfogadott s foganatosított is. Sem az ellenzők, sem a pártolók megokolását nem fogad­hatom el a maga egészében. Az ellenzők az egyházmegyéket választó kerületekül tekintik, s a lajstromos szavazást egy lépésnek a czentra­lizáczió felé ; továbbá felhozzák a régi gyakorlatot, s fél­nek tőle, hogy a nagyobb egyházmegyék elnyomják a kisebbek jogát. A mi a régi jogot illeti, volt szerencsém már rámutatni, hogy ez sem a debreczeni, sem a buda­pesti zsinat törvényeiből egyáltalában ki nem mutatható, mert úgy az első, mint a második egyaránt a gyüle­kezeteknek, még pedig a kerületekben levő gyülekeze­teknek adja ezt a jogot. E szerint az egyes kerü­letek tekinthetők úgy, mint választó kerületek, azzal a korláttal, hogy ezt a jogot nem maga a kerületi köz­gyűlés, hanem a kebelbeli gyülekezetek gyakorolhatják. Ez a biztosíték egyszersmind minden czentralisztikus törekvések ellen. De nem fogadhatom el a f.-zempléni — különben pártoló nézet — megokolását sem, mely azt mondja, hogy: „az egyházmegyék eddig gyakorolt képviselőkül­dési joga csak a kerület által ráruházott jog, melyet a ráruházó jogcsonkítás nélkül visszavehet". Mert, mint többször rámutattam, a jog nem magáé a kerületé, hanem a kebli gyülekezeteké, nem létező jogot átruházni pedig képtelenség. A kerület egyszerűen a 67. §• alapján intéz­kedett, és midőn ezt úgy cselekedte, hogy az összes gyü­lekezetekre eső képviselőket az egyházmegyék szerint választókerületekbe osztotta be, nem jogokat adott, hanem akarva, nem akarva a jogkört megszorította; mert 4 egyénre szavazni tényleg kevesebb, mint 32-re, Ha tehát a törvény betűjét nézzük, a lajstromos szavazás mellett kell állást foglalnunk. De ez álláspontra kell helyezkednünk akkor is, ha a törvény intenczióját, szellemét tekintjük. Azt hiszem, nincs köztünk véleménykülönbség a felől, hogy a törvény intencziója-egyátalán nem lehetett az, hogy akár az egyes gyülekezetek, akár a megyék vagy kerületek helyi nagyságai foglaljanak helyet a nagy­fontosságú egyházi törvényhozás asztalánál, hanem az, hogy az egyházszeretetben kimagasló s amellett az egy­ház nagy kérdéseivel foglalkozó s azokban jártas, leg­kiválóbb s így legméltóbb tagok üljenek oda. A. kiválók­nak is a legkiválóbbjai. Óhajtandó volna, ha az ily értelemben vett kiválóságok az egyes egyházmegyékben úgy oszolnának el, hogy 4, sőt több jutna egyre-egyre. De, fájdalom! ez nincs így. Hiszen némely egyházmegyék gondnokot, sőt néha világi tanácsbirót is máshonnan kénytelenek kölcsönözni. Bölcs előrelátással rendeli tehát a törvény, hogy a szenvedő választóképesség — bizo­nyos korlátok közt — a magyar egyetemes egyház minden magyar állampolgárára kiterjedjen. A törvény szelleme pedig nyilván az, hogy a zsinat választott tagjai úgy álljanak, mint a magyarországi ref. gyülekezetek többségének emanácziói. S ennek az elvnek a kerületek korlátai közé szorítását csakis a kivitel czélszerűségének szempontja tehette megokolttá; másfelől pedig a korlátolt szám, mely a presbitériumok jogát is korlátozza. Mindazonáltal, úgy vélem, hogy a lajstromos szavazással a presbitériumok joga jobban érvényesül, ha minden egyes gyülekezet 32 kiváló egyház­tagra, mintha csak négyre szavazhat. Itt kell megemlékeznem a czélszerűség szempont­járól is. A czél mindig csak az lehet, hogy a legkiválóbb, legarravalóbb emberek jussanak a törvényhozásba. Állítom, s példákkal bizonyíthatnám, hogy ez az egyházmegyénként való szavazással ritkán, vagy egyáltalán nem érhető el. Vannak ugyanis egyházmegyék, melyekben több kiváló egyháztag érdemelné meg, sőt a közérdek meg is kivánná, hogy a zsinat tagjai legyenek; ámde a régi gyakorlat szerint, saját megyéje csak kettőnek, mondjuk négynek adhat megbízatást és ritka eset az, a régi gyakorlat alapján, hogy e jelesek más megyékből nyerjenek meg­bízatást, mert helyeiket a helyi, sokszor képzelt nagy­ságok foglalják el, a kiknek hirét némely esetben csak akkor tudjuk, ha a névtárakat átböngésszük. Míg ha a kerületbeli egyházak mindenike mind a 32 tagra adja szavazatát, ez rosta leend, mely a kiválók közül is csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom