Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-22 / 21. szám
a ki 1866 óta 1902-ig kiváló sikerrel működött az iskolában és az egyháztársadalmi tevékenység mezején. Poroszország szülte, Kaiserswerth nevelte, de magyar érzésű és 1881 óta magyar honos volt. Oroszlánrésze van a skót ref. misszió budapesti leányinternátusának megalkotásában, a melyet nyugalomba vonulása után is nagy buzgósággal vezetett. Temetése nagy részvéttel május 20-án ment végbe. Áldott legyen az emlékezete ! Végli Béla, perbetei ref. lelkész, élete 38-ik évében, f. hó 10-én szívszélhűdés következtében elhunyt. Nyugodjék békével! Eri Ferenez, pacséri nyugalmazott lelkész, f. hó 9-én hosszas szenvedés után 58 éves korában bevégezte szomorú életét. Alapos képzettségű s buzgó lelkipásztor volt egykor, míg testben-lélekben ép volt. De egyházszeretetét bénult elmével is mindvégig megtartotta, Evek hosszú sora óta mindig ott lehetett látni a csendes embert a dunamelléki egyházkerület közgyűlésein s egész haláláig hűséges támasztéka és olvasója volt az egyházi sajtónak. Pedig sorsa Jóbé, Lázáré volt. Családja nem maradt. Temetése egykori híveinek nagy részvéte mellett május 11-én ment végbe. A háznál predikácziót (Ézs. XII.—1. 2. v.), a temetőben búcsúztatót Poór József lijszivaczi lelkész mondott, egyetlen az egyházmegye lelkészi karából, a ki a volt kartárs végtisztességtételén megjelent. Béke hamvaira! KÜLÖNFÉLÉK. * Francziaország és a Vatikán. A pápaság nem változik, de változnak az idők és változnak az emberek, s ennek folytán a változhatatlanságával büszkélkedő pápaság újabb és újabb vereséget szenved. Világi birtokait már elvesztette a pápaság, de világi fejedelmi jogairól és méltóságáról nem akar lemondani. Az európai udvarok dédelgetik is még a pápaság hiúságát azáltal, hogy a pápai udvarnál követségeket tartanak fenn. Bár meglehet, hogy ez nem is dédelgetés, hanem inkább ellenőrzés akar lenni. A pápák azonban, még világi birodalom nélkül is megkövetelték 1870 óta, hogy az olasz királyt meglátogató uralkodók őket látogassák meg előbb. Ez a követelődzés már nem egyszer okozott bonyodalmat, sőt lehetetlenné tette, hogy pl. a mi királyunk meglátogassa a vele szövetséges viszonyban levő olasz királyokat, Francziaország azonban megmutatta, hogy mint kell elbánni a pápaság eme követelődzésével. Loubet elnök ugyanis legközelebb meglátogatta Rómában az olasz királyt, de a Vatikánt elkerülte. Ez a mellőztetés igen fájdalmasan hatott a Vatikánra ós nem is késett tiltakozó jegyzéket intézni miatta a franczia kormányhoz. A franczia kormány azonban ettől sem ijedt meg. hanem nagykövete útján tudtára adta a pápának, hogy tiltakozó jegyzékét, sem alakja, sem tartalmaszerint nem veszi tudomásul és semmisnek tekinti. Beteljesedik tehát ismételten is a pápaságon Jézus szavának igazsága : „A ki magát felmagasztalja : megaláztatik! " * Üdvös megtérés az orvosi tudományban. Igen érdekes és a szenvedőknek rég kívánatos megtérést észlelünk egy régi orvosi elmélethez egy fővárosi orvos gyógymódjában, a mely feltűnően kedvező sikerei révén a társadalom legjobb és legműveltebb köreiben gyorsan polgárjogot nyert és rohamosan terjed* Ezen gyógymód a vérgyógyítás (Hemopatia), a mely kizárólagosan a vér gyógykezelésével gyógyítja a neurastheniát és egyéb idegbajokat, az asthmát, gyomor, szív és vese betegségeit, a köszvényt, még pedig sokkal tartósabban és biztosabban, mint bármily más újabb gyógymód vagy gyógyfürdő. E gyógymód megalapítója dr. Kovács J. fővárosi orvos, a ki az évezredeken át uralkodó humorálpathologia elveihez visszatérve, csakis a test nedveinek kóros elváltozásaiban keresi a betegségek keletkezését ós ezeknek gyógykezelésében a beteg szervek gyógyulását. Elért bámulatos eredményei tudományos hitelvét legfényesebben igazolják, mert néha a legválságosabb betegeket rövid idő alatt tartósan rendbehozta. Dr. Kovácsnak Budapesten, V., Váczi-körút 18. sz., I. em , egy e ezélra szolgáló rendelő-intézete van, a hol naponta fogad betegeket. Mindazoknak, kik a fent felsorolt bajok egyikében szenvednek, ajánljuk, hogy forduljanak ez elismert szaktudóshoz. PÁLYÁZATOK. Pályázat. A dunamelléki ref. egyházkerület budapesti theologiai akadémiáján megüresedett egyházjogtani és gyakorlati theologiai tanszékre pályázat hirdettetik. A tanszék teendői: az egyházjogtan ós a magyar alkotmánytan és a gyakorlati theologia különböző ágainak előadása, heti 11 órán, és gyakorlati seminarium tartása. A tanszék javadalma, ha arra rendes tanár választatik, évi 3200 kor. törzsfizetés, 1200 kor. lakáspénz, és öt évenként, 5 ízben 300—300 korona korpótlék. Helyettes tanár javadalma évi 2100 korona törzsíizetés és 800 korona lakáspénz. Ha a dunamelléki egyházkerületben szolgáló rendes lelkész választatik rendes tanárrá, eltöltött szolgálati évei, a korpótlékot és a nyugdíjjogosultságot illetőleg, a budapesti theol. tanári nyugdíjintézet szabályzatának (1898. évi rendkívüli közgyűlés 12. jegyzőkönyvi szám) 13 f.) pontja értelmében beszámíttatnak. Ha az illető csak helyettes tanárképen alkalmaztatik, lelkészi éveinek beszámítása felől, rendes tanárrá megválasztása alkalmával, az egyházkerületi közgyűlés határoz. Ha pedig más egyházkerületben szolgált rendes theol. tanár, vagy rendes lelkész választatik meg rendes vagy helyettes tanárul, szolgálati évei beszámítása felől az egyházkerületi közgyűlés külön határozattal intézkedik. A megválasztandó rendes tanár a budapesti theol. akadémia tanári nyugdíjintézetének kötelezett tagja lesz. A tanszékre az egyházi törvény 488. § a értelmében olyan lelkészi oklevéllel rendelkező egyének pályázhatnak és választhatók rendes tanárrá, a kik az egyházjogtani és gyakorlati theologiai tudományszakból: a) vagy theol. magántanári képesítéssel bírnak, vagy b) e téren kifejtett tudományos irodalmi munkásságuk által képzettségüknek kiválóbb bizonyítékát adták, vagy c) a nevezett tudományszakot illetőleg külföldön nyert theologiai tudori oklevéllel rendelkeznek.