Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-22 / 21. szám

Ha a pályázók között ily teljes képesítésű egyén nem találtatnék, a tanszék egyelőre helyettes tanárral töltetik be. Az egyházkerületi gyűlés fen tartja magának azt a jogot, hogy ha a tanszékre alkalmas és minősített egyént talál, azt meghívás útján, pályázat nélkül is megválaszt­hatja rendes tanárnak. A pályázat határideje 1904. augusztus 31-ilce. A pályázati kérvények, a képesítést bizonyító okmá­nyokkal, rövid életrajzzal és az irodalmi működést fel­tüntető kimutatással együtt Baksay Sándor püspökhöz Kunszentmiklósra (Pestmegye) küldendők be. A választást, a tanári szék indokolt véleménye s a theol. választmány ajánló felterjesztése után, a f. évi őszi közgyűlés ejti meg. A megválasztandó tanár állását az 1904/1905. tanév második féléve kezdetén tartozik elfoglalni, és az egy­házkerületi közgyűlés által megállapítandó időben szók­foglaló értekezést köteles tartani. Kelt Kunszentmiklóson és Budapesten; 1904 május hó 15-én. Darányi Ignácz, főgondnok. Baksay Sándor, püspök. Pályázat. A hódmező-vásárhelyi ev. ref. egyház, mint fen­tartó testület, állami segélyben részesülő főgimnáziumá­hoz a jövő 1904—1905. iskolai évtől egy magyar-latin nyelvi tanszékre rendes, egy latin és göröc) nyelvire szintén rendes, esetleg helyettes tanárt óhajtván válasz­tani, e tanszékekre pályázatot hirdet. Felszólítja tehát pályázni kívánókat, hogy folyamodványaikat, életkorukra, vallásukra, eddigi tanulmányaikra, szolgálatukra és katonai kötelezettségük teljesítésére, vagy hadmentes­ségükre vonatkozó okirataikkal együtt az egyház lelkész­elnöki hivatalához folyó évi június 1-éig adják be. Kötelességük lesz az említett tanszakoknak, eset­leg rokon tantárgyaknak, az állami tanterv szerint ta­nítása. Javadalmazás: a rendes tanárnak 2400 korona, 500 korona lakáspénz és ötödévenként 200 kor. kor­pótlék ; a helyettes tanárnak 1600 kor. és 200 korona lakáspénz, a gimnázium pénztárából előleges évnegyedi részletekben. Csak ev. ref. vallásúak pályázhatnak. A megválasztandó rendes tanár az országos nyug­díjintézetnek kötelezett tagja; de más tanintézetnél eltöltött évei a korpótlékba nem számíttatnak be. Egy évi sikeres működés s kifogástalan magaviselet után állandósíttatik. Tanintézetünknél vannak még 2800 és 3200 koronás alapfizetésű tanári állások is. Hódmezővásárhelyen, 1904. május 8. Juhász Mihály, főgondnok. Pap Imre, lelkész, elnök. Pályázat tanári állásra. A gyönki ev. ref. gimnáziumban f. évi szeptember hó 1-én elfoglalandó tanári állásra, nevezetesen a ma­gyar és latin nyelvi tanszékre pályázat hirdettetik. A rendes tanár évi javadalmazása: 2400 korona törzsfizetés, 400 korona lakáspénz, 200 korona ötödéves korpótlék. Okleveles pályázó hiányában helyettes tanár nyer alkalmazást 1600 korona fizetéssel, 200 korona lakás­pénzzel, ha heti 20 órán feliil tanít, óránként 88 korona óratöbblettel s kilátással arra, hogy oklevele megszer­zése után rendes tanárrá léphet elő. A megválasztott rendes tanár jogos és kötelezett tagja lesz az országos középiskolai tanári nyugdíjinté­zetnek (1. az 1894. évi XXVII. törvényczikket). Csak ev. ref. vallású tanárok és tanárjelöltek pályáz­hatnak. A pályázók a gimnáziumi fentartótestület elnöké­hez czímzett s kellően felszerelt folyamodványukat folyó évi június hó 15-ig a gimnázium igazgatójához adják be. A gimnáziumi fentartótestület elnökének megbí­zásából. Gyönk, (Tolna vm.) 1904. május hó 16. Szentes János, gimnáziumi igazgató. Felelős szerkesztő: Szöts Farkas. Főmunkatárs : Hamar István. NYILTTÉR.* Természetes vasmentes £ühion-forrás kitűnő liatásó vese-, hólyag-, rheuma-, és köszvénybántalmaknál, vizeleti nehézségeknél, czukor­betegségeknél, a légző- és emésztési szervek hurutainál. Salvator-forrás igazgatósága Eperjesen-Salvator E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a SzerTc. Természetes forró-meleg kénes források, iszapfürdők, iszap­borogatások, zuhany - massage, vízgyógyintézet, villany - fény fii r­dők, gőzfürdők, kő- és kádfürdők, gyógyvíz-uszodák. Olcsó és gondos ellátás. Csúz, köszvény, ideg- és bőrbajok stb. felől kimerítő prospektust küld ingyen a HOT Szt. Lukács-fürdö igazgatósága Budán. HIRDETÉSEK. R A U C H 1 v 1 > lí • ,,H ELIOS" fényképészeti műterme, fényképek életnagyságban. Budapest, Nagymezö-utcza, bejárat Király-utcza 52. sz. a. 1 darab életnagyságú Bromitfplalin fénykép passepartout kerettel — kor. 6 mignon fénykép — — I.— ,, 6 vizit „ 2.— 6 kabinet „ 4.—• „ 6 makart „ — : 5.— „ mind a legfinomabb szavatolt kivitelben. Vasár- és ünnepnap egész nap nyitva. Felvételek este & áráig villanyfény mellett. Megrendelések fénykép után is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom