Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-15 / 20. szám

tani kegyes legyen ... Ellenkező esetben, ha akár a birák, akár a felhatalmazottak, vagy tanuk ... folytonosan ... ki­vételt tennének, a jog, az igazság terén és a perekben zava­rodás keletkeznék, Felségednek az igazságszolgáltatás gyorsítására vonatkozó szándéka akadályokba ütköznék. De a kedélyek is végképen elkeserednének, ha az új viszonyok között, midőn az igazi, ősi r. k. egyház már felvirágzott, midőn már az országosan egybehívott rendele között alig van már akatholikus, midőn másutt is alig vannak jelentékeny számmal — a Bold. Szűztől, ezen ország örökös úrnőjétől és királynőjétől az eddig meg­adott tisztelet megvonatnék s a reá való hivatkozás a törvényes esküformából kihagyatnék".'2 Dr. Pruzsinszky Pál, ref. főgimn. tanár. BELFÖLD. Egyházaink és iskoláink állami segítése. A pénzügyminiszter a képviselőház május 10-diki ülésében terjesztette be az 1904. évi állami költség­vetést. Ebből a költségvetésből kiemeljük a protes­táns egyházak és iskolák segélyét tartalmazó következő tételeket. Az ágostai hitv. ev. egyház számára 270,400 koronát vesz fel a költségvetés; 44,400 koronával többet, mint 1903-ban. Az ev. ref. egyháznak 396,200 korona jut; 65,700 koronával több, mint tavaly. Az unitárius egyház a tavalyi 30,000 kor. helyett 36,000 koronát kap. Ezeken kivül a máramarosi ev. ref. egyházak az Apaffy-alapítvány kárpótlásául 10,000 kor., az ág. hitv. ev. és ev. ref. egyházak alapjainak gyarapítására 300,000 korona, az unitárius egyház alapjának gyarapítására 15,800 korona szerepel a költségvetésben, ugyanúgy, mint tavaly. Az egyházak segélyezésére tehát 116,100 koronával fordít többet a kormány, mint 1903-ban. Felekezeti képezdei tanárok illetményeinek kiegé­szítésére jut 30,000 kor. (tavaly 25,000), felekezeti és községi tanítóknak 2.700,000 kor. (tavaly 2.440,000 kor.). Az előirányzat nem részletezi, hogy egyes felekezetek milyen arányban részesedjenek ebből a többletből, de a kormány méltányos magatartását tekintve reméljük, hogy a protestáns tanügy nem fog más felekezetekkel szemben rövidséget szenvedni. A protestáns középiskolából már részletesen emlé­kezik meg a költségvetés. Segélyt kapnak: az aszódi ág. hitv. ev. algimnázium 9000 kor. (tavaly 8000), a besz­terczebányai ág. hitv. ev. algimnázium 7000 (6000), a békési ev. ref. gimnázium 20,000 (18,000), a békéscsabai ág. ev. gimnázium 26,000 (24,000), a bonyhádi ág. hitv. ev. gim­názium 11,000 (11,000), a budapesti ev. ref. főgimnázium 36,000 (36,000), a budapesti ág. hitv. ev. főgimnázium 32,000 (32,000), a csurgói ref. főgimnázium 31,400 (31,400), az eperjesi ág. hitv. ev. főgimnázium 32,000 (32,000), a felső-lövői ág. h. főgimnázium 8000 (—), a gyönki ev. ref. gimnázium 9000 (8000), a hajdúnánási ev. ref. gimnázium 14,000 (12,100), a hódmezővásárhelyi ev. ref. főgimnázium 32,000 (30,000), az iglói ág. hitv. ev. főgimnázium 32,000 (30,000), a karczagi ev. ref. főgimnázium 14,000 (12,000), a kecskeméti ev. ref főgimnázium 22,000 (20,000), a késmárki ág. hitv. ev. főgimnázium 12,000 (10,000), a kisújszállási ev. ref. főgimnázium 32,000 (32,000), a kolozsvári ev. ref. • U. o. főgimnázium 24,000 (22,000). a marosvásárhelyi ev. ref. gimnázium 16,000(14,000), a m.-szigeti ev. ref. főgimnázium 32.000 (32,000), a mezőtúri ev. ref. főgimnázium 24,000 (22,000), a miskolczi ev. ref. főgimnázium 30,000 (30,000), a nagykőrösi ev. ref. főgimnázium 26,000(24,000), a nyíregy­házai ág. hitv. ev. főgimnázium 32,000 (32,000), a pápai ev. ref. főgimnázium 32,000 (32,000), a pozsonyi ág. hitv. ev. főgimnázium 32,000 (32,000), a rimaszombati prot. főgimnázium 32,000 (32,000), a rozsnyói ág. hitv. ev. főgim­názium 32,000 (32,000), a selmeczbányai ág. hitv. ev. főgimnázium 32,000 (32,000), a sepsiszentgyörgyi ev ref. főgimnázium 32,000 (32,000), a soproni ág. hitv. ev. főgim­názium 32,000 (32,000), a szarvasi ág. hitv. ev. főgimnázium 32,000 (32,000), a szászvárosi ev. ref. főgimnázium 32,000 (32,000), a szatmári ev. ref. főgimnázium 32,000 (32,000), a székelyudvarhelyi ev. ref. főgimnázium 28,000 (26,000), a zilahi ev. ref főgimnázium 30,000 (30,000). Összeadva ezeket az összegeket, a kormány a tavalyi 821,000 kor. helyett 862,000 koronát juttat a protestáns gimnáziumoknak állami segítségül. Az egyházi czímek alatt kimutatott többletekkel együtt az idei költségvetésben 187,100 koronával több szerepel, mint a tavalyiban. Tavaly is már 250,000 koro­nával vett előirányzatba többet a kormány, mint azelőtt s ezzel együtt az 1904. évi költségvetésben 437,100 ko­ronával vannak előnyben a protestáns egyházak az előző évekhez viszonyítva. Ez a haladás dicsérendő jelensége a kormány mél­tányosságának, s annak, hogy a protestáns egyházak szükségletei illetékes helyen számításba vevődnek. Megjegyzendő azonban, hogy a protestáns egy­házak ós iskolák eme fokozatosan emelkedő állami segítségébe még semmi sincs felvéve a protestáns kon­vent által a kormánynak minap átnyújtott Vélemény cz. emlékiratban összefoglalt követelményekből, a melyekre nézve az államkormány és az egyházi főhatóságok között a tárgyalás még nem indult meg. MISSZIÓÜGY. A hódmezővásárhelyi nöegyesület köréből. (Dr. Szabó Aladár előadása.) A hódmezővásárhelyi ev. ref. nöegyesület legutóbbi, május 4-ki összejövetelét ünnep jellegével ruházta fel a dr. Szabó Aladár budapesti ev. ref. theologiai tanár meg­jelenése, a ki az egyesület buzgó elnöke, Bányai Sándor főgimn. vallástanár felkérésére készséggel vállalkozott arra, hogy az egyesületben előadást tartson. A mindvégig nagyórdekű emelkedett lelkes előadás a női munkásságról szólt. Minden keresztyén nő első teendője — mondotta — szíve-lelke valláserkölcsös kiművelése, a törekvés Krisztus s az evangelium szellemének befogadására. A mire a nőt e törekvés önmagában jutalmazó voltán kivül késztetheti, a hála is, a mellyel különösen ő tartozik. Krisztusnak. Mert bár soha le nem róható hálára van kötelezve Krisztus iránt minden keresztyén: a nő köszön­het neki legtöbbet; mert őt, a kit a szellemi rabság minden átkát viselő férfinak is csak megvetett, sokszor az állatnál is kevesebbbre becsült rabszolgája volt (a

Next

/
Oldalképek
Tartalom