Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-15 / 20. szám

minthogy a pogányoknál az a nő ma is), nehezebb rab­ságból tette szabaddá a keresztyénség, mint a férfit. Ez adta meg neki a tiszteletet, ismerte el igazi emberi érté­kében, egyénisége érvényesítésének jogaival. Tovább menve, kifejtette, hogy a nő igazi hivatása a családi körben van ugyan, de már csak a két nem számarányánál fogva is lehetetlen be nem látnunk, hogy sok nőt a sors önfentartásra utal, hogy tehát szükség­képen sok nőnek kell nyilvános pályára lépnie. A nekik megfelelő pályák azok, a melyek eredeti hivatásukhoz legközelebb állanak, tehát a nevelői pályák s az orvosi, minthogy oly nagy áldás lenne az egész női nemre, ha betegségében nők gyógykezelnék, és a gyógyításhoz, ápoláshoz, virrasztás- és vigasztaláshoz szükséges szerető gyöngédség és türelem annyira női tulajdonok. Azután különösen az egyház javára végezhető mun­kákról szólt, s ilyenül elsősorban a vasárnapi oktatást vagy bibliaismertetést ajánlotta, a mit a nők, épen egy­szerűbb észjárásuk és előadási módjuknál fogva a gyer­mekek és tudatlanok körében sikeresebben végezhetnének, s a miből, minthogy az evangelium tanulmányozására, megértésére vezeti az ilyképen oktatásra vállalkozót is, reá magára és családjára is áldás származik A magukra hagyott, cselédként s egyéb alkalma­zásban foglalkoztatott ifjú nők védtelen- s tudatlanságuk­nál, az erkölcsi belátás hiányánál fogva kétszeresen védetlen s épen ez oknál fogva oly gyakran erkölcsi teljes züllésbe vesző helyzetét ecsetelve, felhívta az egyesületet, hogy siessen segítségére e szerencsétleneknek, egyesítse szövetségben e magukra hagyott fiatal nőket, a melyben mívelt, nemesszivű nők anyai, testvéri szeretettel öleljék magukhoz e szegény teremtéseket, keresztyén szellemben képezzék, tanácsokkal lássák el, nemesen szórakoztassák s így nehéz helyzetükben gyámoluk, mentsváruk legyenek. E segítő s oly gyakran inentő munkát a nőkön kivül más úgy sem végezheti, s a nőre váró munkák között ennél jótékonyabb, nemesebb nincsen. Társadalmi szoczái­lis hatása szinte beláthatatlan, s ez lenne az egyetlen mód a cselédkérdésnek, a mellyel a nők annyit és mél­tán foglalkoznak, jó megoldására. A Bethesda s a Filadelfia diakonissza-egyesület ránk magyarokra nézve legutóbb oly örvendetes fordu­latot vett történetét, s a diakonisszák általános emberileg ós egyházilag üdvös működését ismertette s az intézményt a nőegyesület figyelmébe ajánlta, hogy alkalomadtán munkás keresztyén szeretete czéljaira a diakonisszák mun­káját majd fölhasználja. A nőket lelkes munkára buzdítva, munkásságukra áldást kívánva végződött a feszült figye­lemmel hallgatott nagyhatású előadás, a melyért Bányai elnök meleg szavakkal tolmácsolta az egyesület mélyen érzett hálás köszönetét. A fenti tudósítást örömmel vette és készséggel közli a szerkesztőség. A nők egyháztársadalmi munkásságára nagy súlyt fektetünk. Miként az életben általában, úgy a család, az egyház és a társadalomban a női munkásság termé­szetes kiegészítője a férfiak tevékenységének. Minden erőteljes keresztyén társadalomban, különösen az evan­geliumi keresztyén társadalmakban, a keresztyén érzületű nők sokoldalú keresztyén munkát végeznek. Elemi hit­oktatói a kisdedeknek a családban és a gyermekeknek a bibliai iskolában. Szegényeknek leghivatottabb gondozói, betegeknek legmegbízhatóbb ápolói, mint keresztyén dia­konisszák. Cselédek erkölcsi nevelése s általában a nők erkölcsi életének nemesítése a hitbuzgó nőknél van a legjobb kezekben. Örömmel regisztráljuk azt a tényt, hogy a nők evangeliumi élete és tevékenysége iránt hazánkban is növekszik az érdeklődés. Vajha minél szélesebb körben visszhangot keltenének és testet öltenének a Szabó pen­gette prot. keresztyén eszmék. IRODALOM. ** A testgyakorlás módszeres tanítása. írta Szemző Lajos, a tornatanítóképző tanfolyam előadó tanára. Első­sorban azoknak a szakférfiaknak és tanítónőknek szól, a kik a tornatanítói képesítő oklevelet akarják elnyerni; de mindenkit érdekel, a ki az utóbbi évtizedekben föl­lendült testgyakorlás, a sportok stb. iránt érdeklődik. A szerző régi és jeles szakember, a ki teljesen uralkodik szakmáján, annak fejlődését mindig figyelemmel kisérte, s míg egyrészt nem zárkózott el a modern áramlatoktól (főleg a játékok terjesztésének buzgó szószólója), másfelől a túlzások ellenében egészséges nézeteket és elveket hangoztat. Hasonló könyv már évek óta hiányzott a for­galomból, Szemző műve hézagot pótol. A Légrácly Test­vérek kiadásában megjelent hétíves kötet ára 1 kor. 60 fill. ** Rákóczi-ünnepi beszéd, tartotta Losonczon az ev. templomban 1903. október ll-én Margócsy József ev. lelkész, érd. főesperes. Kiadta évi jelentésében Wágner Sándor, Losoncz r. t. város polgármestere. Kapható e mű szerzőnél. Ara 40 fillér. Rég olvastam ilyen talpraesett, hazafiságtól lángoló, szerkezetében, tartalmában jól megalkotott beszédet, mint ez. A toll-és nyelvforgatás művészetében versatus ősz lelki bajnok egyik remekét látjuk benne. Ézsaiás könyvének XVIII. 3 képezi az alapszöveget: „Ti, e világnak minién lakosai és ezen földnek lakói! Mikor a hegyeken felemelem zászlómat — meglássátok ! Mikor kürtömet megfuvallom — meghalljátok!" így Rákóczi is a próféta e szavaival szól: 1. a világhoz —: recrudescunt vulnera gentis hungariae! 2. Nemzetéhez —: pro deo, patria et liber­tate. 3. A papsághoz: concurrunt ut alant. E beszéd idő- és alkalomszerűsége ide s tova még öt éven át is tart. Mindenesetre a legmelegebben ajánlhatom a tiszt­társak szives figyelmébe. Ruszkay Sándor, ev. lelkész. ** Az egyház és az egyház munkája. Dr. Szabó Aladárnak a békésbánáti egyházmegye lelkészegyesüle­tének május 3-án Hódmezővásárhelyen fentebbi czímén tartott felolvasása, melyet lapunk mai száma közöl, külön füzetben is kapható. Megrendelések:Bethánia-egyletBuda-40

Next

/
Oldalképek
Tartalom