Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-15 / 20. szám

haladó többség a kérdésben mindenáron diadalt akart aratni, mert e diadalnak nagy következményei lehettek. Mert miről van szó'? Egy esküformáról, melyet most a követeknek, majd a preczedens nyomán a közügyekben forgolódó férfiaknak le kell tenniök; ha „az ellenkező nrak" makacskodnak — akkor, a legrosszabb esetben, visszavonulnak a közpályákról, á mi esetleg igen erősen próbára teheti az embereket és segít kiűzni majd ama daemont, mely „non eiicitur nisi per ieiunium". * Erdődy Gábor egri püspök az aug. 8. ülésben, elvetvén a kir. biztosok tanácsát, a kik a nyugalmat nagyon ajánlották, követelte, hogy az országgyűlés foglaljon állást az eskü ügyében, s a rendek többsége az indítványt magáévá tette; az adó kivetése ügyében kiküldött bizottság protestáns tagjait ismét felhívták, hogy a kivánt esküt vonakodás nélkül tegyék le. A protestánsok válasza következetes volt: ők hitükkel, lelkiismeretükkel ellentétben álló esküt nem tehetnek, ellenben arra készek, hogy az Istenre és a Szentháromságra esküdjenek. Ezzel kapcsolatban azon kérelmüket terjesztik elő, hogy az országgyűlés tekintse kilégítőnek azt az esküformát, mely vallásos meggyőződésükkel megegyezik s a melyet az egész keresztyén világ szentnek tekint. Egyébként álláspontjukat e kérdésre vonatkozólag íme hosszabban, írásban is kifejtik, az emlékiratot a többség figyelmébe ajánlják s annak felolvasását kérik. A protestáns bizottsági tagok beadványa felolvastatván, roppant zavar keletkezett. Mi történhetett e zavarban, arról tiszta képet nem nyerhetünk. Horváth Mihály azt írja, hogy a követeket a teremből kivezették; egy későbbi s a r. katholikus többség által benyújtott felterjesztésben pedig ez foglaltatik^: „a prot nem esküvők kivezetését bebizonyítani nem lehet". Bármint legyen is a dolog, az kétségtelen, hogy a nem esküvők a tanácstermet elhagyták. Most azt indítványozta a többség, hogy azokat, a kik Máriára s a szentekre esküdni nem akartak, büntessék meg. Már csaknem határozathozatalra került a sor, midőn Jeszenák Pál (f 1762, a ki Savoy Eugen herczeget helyettesító az országgyűlésen) emelkedett fel a szólásra. E kiváló férfiú tevékeny részt vett az előző 1715., az 1722—23. országgyűlések közjogi vitáiban; nagy érdemeket szerzett a pragmatika szankczió törvénybeigtatása körül. Jeszenák Pál két szempontból igyekezett megvilágítani a szőnyegen lévő eskü-ügyet. Jogi szempontból tekintve a dolgot, az eskü vallásügy s mint ilyen a király jogköréhez tartozik, a ki jogából kifolyólag ebben a kérdésben intézkedni is fog. A mi a czélszerűségi szempontot illeti, minden jel arra mutat, hogy a többség nem lehet irányadó vallási dolgokban, melyeket szavazattal eldönteni nem lehet. Rámutatott arra, hogy a dolog erőszakolásának rossz következményei lennének. Úgy látszik, hogy a többség nem ilyen beszédet várt Jeszenáktól; kedvetlenséggel fogadta fejtegetéseit, sőt kérdőre is vonta, hogyan mer olyasmivel előállani, a mi magas megbízójának, a berezegnek tetszésével semmiesetre sem találkozhatik ? Nem illik — ilyenforma volt a többség véleménye — a herczeg megbízottjához Mária ellen beszélni, hiszen ő nagy győzelmeit nyilván épen a Bold. Szűz közbenjárásának köszönheti. Az egri püspök „meg merne rá esküdni", hogy Jeszenák nem Eugen lig. megbízásából beszélt. Jeszenák persze a vádakat visszautasította; ő tudja a legjobban, mivel van megbízva; egyébként azért, a mit mondott, mindenkor helyt áll s figyelmébe ajánlja a felszólalóknak, hogy őt senki kérdőre nem vonhatja más, csupán csak maga a herczeg. A zavarokkal persze meggyűlt a baja az udvarnak is; a szorongatott protestánsok épen úgy a királyhoz fordultak, mint a r. katholikusok, hogy tegyen igazságot, s a kormánynak érdekében állott az ügy elintézése, mert csak közvetlenül volt az ügy felekezeti, vallási, közvetve igen közelről érdekelte a hadügyet. Ha ugyanis az adókivető bizottság az országgyűlésen végleg meg nem alakul, megtörténhetik az adott viszonyok között, hogy az adó be nem folyik. A királyi leirat megérkezett s tájékozást nyújt úgy magáról az ügyről, mint az időközben történt dolgokról. „A turóczi, borsodi, veszprémi, középszolnoki s krasznai követek, a kik az ágostai, illetve a helvét hitvallást követik — így szól a többi között a leirat, — azon panaszt terjesztették föl, hogy a minap közülök az első kettő a helytartótanács ajtónállója által eddig hallatlan módon a nyilvános ülésből kivezettetett, mégpedig azért, mert az illetők nem akarták az esküt a Boldogs. Szűzre s a szentekre hivatkozva letenni. Ugyanezen két követet az országgyűlés 64 forint pénzbirsággal is sújtotta s azzal fenyegette, hogy ha a követelt esküt le nem teszik — elzáratnak. A fentebb említett többi három követ is idézést kapott, hogy velük hasonlóképen járjanak el. Miután ez ügyben Nesselrode János Henrik gróftól, hű ós kedvelt hívünktől, mint kir. biztosunktól őszinte és részletes tájékozást nyertünk, felhívom a rendeket, hogy e tárgyra vonatkozó végérvényű rendeletünkig az ügyet ne bolygassák, az eskü miatt az említett turóczi, borsodi, veszprémi, közép-szolnoki és krasznai követek ellen megindított keresetet függesszék fel s már előbb e tárgyban kiadott rendeletünk értelmében az adófelosztás eszközlésének módozataival szorgalmasan foglalkozzanak".1 A kir. leiratot az aug. ll-iki ülésben felolvadták; de annak eredménye csak annyiban volt, hogy a rendek a nem esküvők ellen indított keresettől elállani kénytelenek voltak. Már aug. 13-án újra szőnyegen volt az eskü ügye. A többség esdeklő feliratot szerkesztett; feliratot, melyben persze megvádolák a protestánsokat, mint a kik vakmerően ellenszegülnek az eskünek, megtagadják az állam törvényeivel szemben az engedelmességet s megakadályozzák a király parancsának végrehajtását. Méltatlan és tűrhetetlen dolog, hogy a tiszteletet Máriától olyanok tagadják meg, a kik az ország területén laknak, annak az országnak területén, melyet Szt. István a B. Szűznek ajánlott fel. Azelőtt — mint azt hitelesen igazolni lehet — kívánatra letették az esküt az ágostaiak és a helvét hitvallásúak, s ezáltal az adóösszeírást akadályozzák, mert hiszen a megbízottakat meg kell esketni. Tények bizonyítják, hogy az ágostaiak és a helvét hitvallásúak makacsok és nyakasok, a kik a vallás ürügye alatt nem rettegnek a törvényeket és az ősi liazai szokásokat kicsinyelni, ezért a Trip. II. 28. tit. értelmében perbe kell őket fogni s meg kell őket büntetni. A kiutasíttatást világosan nem lehet bebizonyítani; még kevésbbé lehet igazolni azt, hogy közvetlenül az eskü miatt távolíttattak el, mert kétségtelen, hogy olyan ügynek emeltek akadályt, melynek végrehajtása országos érdek. „Felséged előtt — így folytatják a kérvényezők — ezen Mária-ország apostoli királya előtt teljes és kétségbevonhatatlan hűséggel könyörgünk, hogy a Bold. Szűz tisztelete ellen irányult eljárás és botrány ellenében az idézett és más szentesített törvényeket épségben fentartani, a vonakodókat a Trip. II. 28. t. alapján annyiszor, a mennyiszer suj-1 Ribinyi i. m. II. XXV.