Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-15 / 20. szám

A másik nagy igazság, a mit hangoztatunk, az, hogy az Isten munkáját az egyházban csak alázatos munkásokra bízza, a kik közül mindenik azt a meggyőződóst táplálja szíve mélyén: a Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok». Az Isten országába csak a Szent Lélek által juthatunk s az Úr Jézus Krisztusban vetett hit tesz Isten gyermekeivé, nem a magunk érdeme. Az igaz keresztyén egyházi munka tehát nem a természeti ember hiú erőfeszítése az Isten tetszése megnyerésére, hanem a boldog lelkek hálája azért a nagy szeretetért, a mellyel az Isten először szeretett bennünket. Mennyivel más felfogás ez, mint az a, fájdalom, elterjedtebb, a mely a vallást úgy tekinti, mint a műveletlen elemek megfékezésére szükséges eszközt. Természetesen, a kik így gondolkoznak, kifejezetten ((vallásról» ós nem evangéliumról beszélnek. A vallás szép szürke szó, a mely alá a legképtelenebb emberi felfogásokat is oda lehet állítani, de az evangelium isteni világosság, a melynek fényénél meg kell látnunk, hogy a legtudósabb elme sem kaphat jobb vezért a Jézusnál s hogy a legegyszerűbb ember sem alázhatja magát mélyebbre, mint Kopernikus, a nagy csillagász, a ki azt mondta: «Uram! nem azt a kegyelmet kérem tőled, a mivel Pétert vagy Pált megajándékoztad, csak a mit a latornak adtál, azt add nekem is !» Ha azonban az Isten országa kapuját a művelt ember s a tudós ember számára is az Isten kegyelme nyitja meg, akkor a művelt ember is, ha hisz, kötelezve van az Isten országa terjesztésére s e tekintetben a legegyszerűbb embernek is juttat az Isten részt. Ebből következik, hogy a lelkészt a gyülekezet más tagjaival szembeállítani nem szabad, s azt a furcsa szót, illetve annak helytelen alkalmazását, a mivel egyházaink nem-lelkész vezetőit nevezni szoktuk, t. i. ezt: (ívilágu, valami jobbal kellene helyettesíteni. Mert az egyháznak nemcsak minden tisztviselője, hanem minden tagja is egyházi*. A lelkész tehát nem abban különbözik az egyház többi tagjaitól, hogy ő egyházi, a többiek pedig nem, hogy ő Istennek szolgál, a többiek pedig a világnak, hanem abban, hogy reá a gyülekezet bizonyos jogait átruházza s hogy ő az összes tagok által végzendő egyházi munkát irányítja ós vezeti. Természetesen némely tag által vitt munka nagyon egyszerű ós szűkkörű, de az bizonyos, hogy a lelkészi állás ott különösen tisztelt, a hol az egyháztagok is többé-kevésbbé, de eléggé ismerik a bibliát, szeretik és követik az Űr Jézust és a mentő, óvó, védő ós segítő munkák egész seregót veszik vállaikra. «Az egyháznak « mondja Seely, «nagy és kiterjedt szervezetre van szüksége s helyet kell adnia mindenkinek, a ki kész embertársai szolgálatára. Mert ha nincs alkalom a munkára, akkor a lelkesedés nagyon hamar kihal az egyház tagjaiból. A kik vasárnap a templomban találkoznak, azoknak mint munkatársaknak kell találkozniok. S a lelkésznek beszédében határozott czélokra kell törekednie. Úgy kell szólnia, mint a hogy a tiszt szól katonáihoz. Lelkesítenie kell őket a bűn ós nyomor elleni küzdelemre)). Ne arra törekedjünk tehát, hogy a vallásoktatásnak a tanító kezéből való kivétele által a lelkészt teljesen magára hagyjuk, hanem neveljünk a lelkész és tanító meg tanár mellé sok olyan munkást, férfi és női munkást, a ki tud bizonyságot tenni, s a ki kész utána menni mindazoknak, a kiknek testi vagy lelki segítségre szüksógök van és e tekintetben is a jó Pásztor nyomdokaiba lép, a ki széjjel járt, jól tévén mindenekkel. Az ilyen nagyfontosságú és sokoldalú munkára azonban jobban elő kell készítenünk a lelkeket, lelkészeket és nem-lelkészeket egyaránt, mint azt eddig tettük. A leendő lelkészeknek ós tanítóknak alkalmat kell nyújtani, hogy a bibliába már a theol. és tanítóképző-intézetekben jobban behatolhassanak, mint az a mostani rendszer mellett lehetséges ós egyszersmind ama gyakorlati tevékenységekkel s ama hiterősítő tényekkel megismerkedhessenek, a melyek belső ós külső misszió név alatt ismeretesek, s a melyek nem egyebek, mint a régi evangélium újkori győzelmei. A gimnáziumokban és akadémiákon alakítandó, továbbá egyszerűbb műveltségű ifjak számára alkotott evangéliumi ifjúsági egyletek által óvni kellene ifjainkat a hitetlenségtől és erkölcstelenségtől, meg a hamis és szeretet nélküli vallásosságtól is. Es minden művelt nőnek meg kellene ismernie ama munkákat, a melyeket más országokban a nők elhagyatott testvéreik védelmére s boldogítására oly helyeken is folytatnak, a melyeken a férfi meg sem jelenhet. Hadd hangsúlyoznák, hogy minden nő megrontása e hazában bűn, nemcsak az Isten ós az egyház, hanem a nemzeti élet ellen is. Még csak az egyházi munka egy nevezetes pontjára utalok s ez a konfirmáczió. Sok küzködés ós sok belmissziói munkálkodás után arra a meggyőződésre jutottam, hogy az egyházi, hivatalos és nemhivatalos belmissziói munka kulcsa: a konfirmáczió. E ponton legfogékonyabb a lélek s véghetetlenül fontos kérdés, hogy mily képet alkot magának az egyházról, hogy mily öntudatossággal lép abba s mily fokig emelkedett a láthatatlan egyház mórtéke szerint. Erős meggyőződésem, hogy a konfirmáczió sokkal fontosabb kérdés, mint — nem is szólva a lelkészi egyenruháról, — teszem az egyházi szertartás kérdése.