Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-15 / 20. szám

ket biztos és mindig nagyobbodó boldogságra és tisztaságra emeljen fel? Valóban csak áldhatjuk a kegyelem Istenét, hogy az egyházat, e clicső intézményt megalkotó s a gyarló embernek is megadta a lehetőséget arra, hogy abba beléphessen. Azt kérdezhetjük azonban, hogy ha az egyház oly dicső, miért támadják, miért gyűlölik oly sokan? Vagy mások, a kik nem gyűlölik ugyan és nem lépnék ki belőle, miért hordozzák oly bókételenül kötelezettségeiket? És a kik szívesen hordozzák is, azok közül is sokan miért bánkódnak és sopánkodnak oly sokat és miért tekintenek oly szomorúan a jövőbe, a mikor az egyházra gondolnak ? Nyilván meg kell tennünk azt a megkülönböztetést, a melyet Kálvin is, Luther is megtett' a látható ós a láthatatlan, vagy a mint Luther mondja, a külső ós a szellemi egyház között. Hogy eddig ezt a megkülönböztetést nem tettem meg, annak nem az az oka, mintha nem akarnám e megkülönböztetés jogosultságát elismerni. A megkülönböztetés jogosultságát elismerem, ele nem a láthatatlan egyház rovására. Nem ismerhetem el, hogy a láthatatlan vagy szellemi egyház csak egy olyan eszmény, a melyet el nem érhetünk, s nem ismerhetem el azt sem, hogy a mikor az egyház czóljáról, az egyháztagok munkájáról s az egyház értékéről szólunk, akkor a földi egyházak állapotát s azok összes tagjaiban mutatkozó gyarlóságokat kellene kiindulási pontul venni. Ellenkezőleg hangsúlyoznunk kell, s én a magam részéről a láthatatlan egyház előtérbe állításával hangsúlyoztam is, hogy a földi egyházak is csak abban az esetben jogosultak viselni az egyház nevet, ha a láthatatlan egyház ereje bennök él. A mely testület tehát teljesen megtagadja a Krisztus istenségét s félre veti a Krisztus váltságmunkáját vagy ennek erejét a tagokhoz eljuttatni nem törekszik, az nem látható egyház, hanem egyáltalában véve nem egyház. És vigyázzunk csak jól a nagy reformátorok fejtegetéseire, látni fogjuk, hogy ők a látható egyházat nem ellentétbe helyezték a láthatatlannal, hanem okvetlenül megkívánták a látható egyháztól is, hogy abban Krisztus isteni alkotásának ereje érvényesüljön. Különös erővel követeli ezt Kálvin, a ki szerint a látható egyházban nemcsak az igehirdetés, a keresztség ós az úrvacsora van meg, hanem az Istenről ós a Krisztusról való vallástétel is. Úgy hogy szerinte, ha valamikópen a látható egyházban képmutatók, kevélyek, irigyek, fösvények, rágalmazók ós tisztátalan életűek találhatók, az vagy azért lehetséges, mert az illetőket bűnös voltukról törvényes eszközökkel meggyőzni nem lehet, vagy azért, mert a szükséges fegyelem szigorúsága hiányzik. Azt hiszem, azért nem tévedek, ha kimondom, hogy a látható egyháznak kötelessége tagjait a láthatatlanba elvezetni s hogy a látható egyházban is az törvényes, a mi a láthatatlanban már egész dicsőségében ós tökéletességében nyilvánul. És ha a látható egyház nevében követtek el valaha nagy bűnöket s vért ontottak, vagy a lelkeket a sárba merülni engedték, ez bizonyára nem a Krisztus egyháza rovásara írandó. Egyúttal azt hiszem, kimondhatom azt is, hogy a látható egyház, a mely komolyan törekszik, a mint kötelessége is, hogy törekedjék a láthatatlan egyház jellemvonásainak elsaj atí tására, a földi életnek bizonyára Istentől küldött nagy áldásául tekinthető. Ha gyarló is s a láthatatlan egyházzal, a mely egészen tökéletes s a melybe a Fiún kivül csak az Úr igazi választottai tartozhatnak, soha teljesen azonosnak nem mondható, mégis dicső intézmény, mert bár a tagok közt hitetlenek és meg nem szenteltek is vannak: minden tag rendelkezésére áll az isteni evangelium s minden tagnak meg van adva a lehetőség, hogy az Isten mennyei erőit magába vegye s ezek által ne csak maga találjon boldogságot, hitet, szeretetet, tisztaságot, hanem alkalmas legyen másoknak is a jó útra vezetésére. II. Ezzel rátérhetünk a második kérdésre és szólhatunk az egyház munkájáról. Itt legelőször is azt hangsúlyozzuk, hogy az Isten munkál az egyházban ós az egyház által. Ez a fő szempont, a melyet figyelmen kivül hagyni sohasem szabad, Van ebben a nagy igazságban, hogy az Isten munkál az egyházban, egy vigasztaló mozzanat, s egy másik, a mit úgy lehet nevezni, az ítéletmondás mozzanata. Az egyik azoknak szól, a kik az egyházat szeretik, de a rettenetes akadályokkal való küzdelemben elfáradtak, elbágyadtak s aggódva kérdik: Hol vagyon a mi Istenünk? Az ilyenek ama nagy igazságból új erőt meríthetnek. Az egyház láthat rossz napokat, de az Örökkévaló erői nem fogynak el soha s a kegyelem Istene nemcsak folytatni fogja munkáját, de diadalra is viszi. Viszont az egyház ellenségeivel szemben, a kik közül sokan ép az egyház neve alatt tiporják el az evangeliumi hitet s viszik végbe a bűn cselekedeteit, azt hirdeti ama nagy igazság, hogy ha ők cserben hagyják is az Isten szent ügyét, az Úr talál munkásokat, a kik által czéljait megvalósítja. Az Isten munkája más irányt vehet, mint az I. ós XVI. században, de tönkre soha nem mehet.