Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-01 / 18. szám

készek által kijelölt énekek éneklése; de a mi legfőbb, legkívánatosabb: a kántorképző intézet mielőbbi szervezése, melyről lapunk más helyén — a Nagytiszteletű Szerkesztő Úr kegyes engedelmével — bővebben szólok. Nem lenne szükséges tovább fejtegetnem a „sok" melódia új énekeskönyvünkbe való felvételének helyes voltát, mert több hiteles példával bizonyítottam a kevés dallamnak ref. anyaszentegyházunk lelki fejlődésére kiható rossz szüleményeit. De mert, hogy testestől-lelkestől hivatásomnak élek, lelkemen hordom "kálvinista magyar egyházaink generácziója szellemi fejlődésének ügyét, anyaszentegyházunk felvirágoztatását, tudom azt, hogy az ének, a zene, az ebben levő olvadó harmónia magasztos érzelmet keltve — a benne elömlött kellemnél fogva - vonzó hatást gyakorol a fogékony szemlélő és művelő lelkére: az egyházi ének, zene fokozatosan előhaladó művelése által vélem elérni a vallásos érzelmeknek a hitbuzgóság nívójára emelését. Nem vagyunk mindenben egyformák, egy gondolkozásnak; egy s más dolog tekintetében szeczesszionisták vagyunk. Ilyenformán vagyunk és leszünk az új énekekkel is; egyiknek egyik, majd a másiknak másik nyeri meg tetszését. Magyarországi híveink előtt, általánosságban mondhatom, ismeretes és közhasznált volt jelenlegi zsoltárunk majdnem minden csillagos dallama, nem értvén ide a városokban lakó gyülekezeteink zsoltárismeretét, a hol is bizonyos okoknál fogva az illető egyházi énektanitók nem ismertethették meg úgyannyira a dallamokat. De mert anyaszentegyházunk tagjainak száma, kik falun s nagyobb községekben laknak, jóval felülmúlja a városokon lakó hitsorsosaink létszámát, az énekmennyiség betaníthatására irányadóul ne a városi állapotokat vegyük, de a falu és nagyközségek, mezővárosok szolgáljanak irányadóul. Mielőtt befejezném érvelésemet, engedjék meg nekem, kedves olvasóim, hogy még egy szerény példát hozhassak fel, mely a több dallam helyességót megerősíti. Egy haladó iskolásgyermeknek adjunk egy olvasókönyvet kezébe. Jelöljünk ki abból 40—50 olvasmányt; értessük meg vele, hogy az az 50 olvasmány elég arra, hogy mint jó olvasottsággal bíró egyén megjelenhessen az élet mezején, többet abból nem szükséges tudni, sőt mást nem is szabad olvasni. A gyermek elméje fogékony, a kijelölt 50 olvasmányt bizonyos idő alatt átolvasgatja 20—30-szor, a mikor is már jól tudja. Telik az idő, a gyermeknek olvasási vágya növekedik; szeretne olvasni többet — többet. De mivel nincs több olvasnivaló helységében, s miután a felhagyott 50 szöveget már könyv nélkül is tudja : megunja és felhagy az olvasással. Év év után zajlik le, a gyermek emberré fejlődik, s egy alkalommal előveszi olvasókönyvét, hogy olvasson belőle; de sajnos, oly idegen alakot öltöttek a betűk a viszontlátáskor, hogy meg nem ismerve egymást, kölcsönös bemutatkozásra lenne szükség. A férfiú tehát elfelejtette az olvasást. Hasonlítsuk össze olyan növendékkel, kinek nemcsak azt az 50 szöveget adjuk betanulás végett, de megengedjük a könyvek közötti búvárkodást. Az eredmény bizonyára az lesz, hogy a különböző szép dolgok kutatóvá teszik, érdeklődését megkétszerezik s a sókféle különböző irányú olvasmányokkal szóleskörű ismeretet gyűjtve, művelt lelkületű emberré válik. Ezen gyengén illusztrált példámat kegyeskedjenek komparáczióba állítani az énekek mennyiségével. Újra átvizsgálva a próbakiadást, arra a kedves tapasztalatra jutottam, hogy a bent foglalt dallamok közül több melódia szöveghozzáadással képezhetné temetési énekeinket. E czélra alkalmas dallamok lennének a zsoltárok közül: XXIII., XXVIII., XXXIII., XXXVIII., XL., XLIL, XXXIX., XXII., XC., XCI., CII., CIII., CXXVIII., CXXX., CXXXVII, CXL, CXLIIL, CXLIV, CXLVI, (Erdélyi szerint: Óh áldandó). Dicséretek közül: Uram, a töredelmes; nagypénteki énekek közül: 101., 102., 103. (úti éneknek), 104,140 ,187., 195., 257 , 259 (úti éneknek), 268. szám alatti dallamok. Sok érdeklődő óhaja oda irányul, hogy szeretné zsoltárunkkal együtt látni, azaz egy kötetben a temetési énekeinket. Bár volna ezen óhaj kinyilatkoztatásában némi czélszerűség, de mindazáltal részemről külön kötetben adnám ki a temetési énekeket; természetes, szem előtt tartanám, illetve a fősúlyt az itt felsorolt dallamoknak alkalmi szövegekkel ellátásra fektetném, mivel ezen dallamok mindenek előtt ismeretesek. Ezután gyűjteném csak össze az egyházkerületeink által használt halottas-könyvekből az értékesebb és közhasználatban levő műénekeket, melyeknek nagy része szép volta miatt kár lenne, ha a feledós leple alá kerülne. Ha tehát egy rendszeres halotti énektárt teremtenénk s ezt zsoltárunkhoz hozzácsatolnánk, majdnem bibliavastagságú könyvet kapnánk. Nem mulaszthatom még el czikkem utolsó pontjában nt. „B. Z". úrnak énekügyi czikke 4-ik pontjában előadott indítványára észrevételeimet megtenni, a hol is közli: „Nekünk semmi szükségünk nincs a két, prédikáczió előtti énekre. Ám maradjanak meg azért az erdélyiek kedvéért. De legalább mi ne terheljük magunkat a „Szűkölködünk" dallamának megtanulásával, az erre írt „Kire nézzünk" kezdetű éneket pedig használhassuk: a LXV-ik zsoltár nótájára írandó az át" stb. Ha jól tudom, mostanában merült fel az a kérdés, hogy az egész ref. egyházunk minden kisebb-nagyobb eklézsiájában egyesíttessék az, istentiszteletek liturgiája. Miután erdélyi hittestvéreink szívesen elfogadták azon indítványainkat, hogy zsoltárunk az Erdélyi ref. énekeskönyvvel egyesíttessék. egybeállíttassék: lelketlenség lenne tőlünk irányukban oly mostohán járni el, hogy egyikmásik, általuk igen kedvelt éneküket kihagyjuk a közös énekesből, avagy annak az ősi közkedvelt szövegnek más dallamot adjunk. A felemlített ének: „Kire nézzünk" erdélyi hitsorsosainknak oly megszokott kedves éneke, mint nekünk a XC-ik zsoltár. Ha istentiszteletünk szertartásai egyesíttetnek, országszerte egyformán vitetnek végbe, a „Szűkölködünk" melódiáját meg kell tanulnunk. Leendő új énekeskönyvünkre vonatkozólag ón tehát megtettem minden nevezetesebb észrevételemet. A szives érdeklődőknek becses figyelmébe ajánlom még a „Debreczeni Protestáns lap" f. évi 14-ik számában közzétett ily irányú czikkem átolvasását. Lelki gyönyörűségemre szolgálna, ha szerény nézeteimmel, észrevételeimmel parányi mórtékben is használhattam volna régóta húzódó énekügyünknek. Közös érdekünk, hogy kezünkben láthassuk minél előbb új zsoltárunkat; hassunk oda, találjunk rá módot, hogy legalább is ez év folyamán elkészíttessék lelkünk épülésére szolgáló könyvünk. E végből említem meg, nem lenne-e jó, ha bizonyos meghatározott idő tűzetnék ki a próbaénekes hozzászólásához? — a mely időn kivül a beérkezett észrevételek, esetleges indítványok figyelmen kivül hagyatnának; mert a jelen körülmények szerint sohasem lenne befejezhető sürgős munkánk. A határidő lejárta után egyházunk, országunk összes protestáns lapjaiban közzétett és megjelent bírálatok, hozzászólások, észrevételek és indítványok összeszedetnének egy füzetecskébe és minden egyháznak megküldetnének át-