Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-01 / 18. szám

építő igyekszik lenni-, s ha a parentáló lelkész kellő tapintattal bír, az ily beszédek gyakori hibáját, a halott túlságos dicséretét, a pogányos ember-kultuszt is elkerülheti. Peti Lőrincz egyházi beszédeinek kézalatti harmadik kötete kizárólag halotti beszédeket tartalmaz. Beszédei a következő négy csoportba vannak beosztva. I. Háznál vagy udvaron mondott rövid gyászbeszédek, még pedig 8. II. Templomban tartott halotti predikácziók, szám szerint 12. III. Sírnál mondott rövidebb beszédek, még pedig 10. IV. Emlékbeszédek, szám szerint 2. A kötet tehát összesen 32 halotti beszédet íoglal magában, a melyek, a halálesetek szerint, tartalmilag elég változatosak, terjedelemre nézve a beszéd faja és az eset fontossága szerint hosszabbak vagy rövidebbek, de mindig arányosak. Az I. csoportban közölt beszédek a halottas háznál vagy az udvaron tartott rövid gyászbeszédek, legtöbbnyire bibliai textus nélkül, szabadabb szerkezettel, tehát olyan rövid temetési beszédek, a melyekben a fősúly az elhunyt jellemzésére van fektetve. Én az ilyen textus nélküli gyászbeszédeket elvileg elhibázott dolgozatoknak tartom. A keresztyén lelkipásztor, akárhol prédikál, mindig az Istenigéjét tartozik hirdetni. Akár prédikál, akár szertartási beszédet mond, mindig igehirdető, mindig evangélium-hirdető tartozik lenni. Ha keresztel, ha temet; ha konfirmál, ha esket; ha úrvacsorát oszt, ha prédikál: mindig az Istenigéjét tartozik hirdetni és alkalmazni, a mi mindig egy bibliai részlet vagy bibliai vers magyarázatából, s illetve alkalmazásából áll. Ezért én a biblia nélküli gyászbeszédeket a temetési beszédek fattyúhajtásának, elkorcsosulásának tartom. A református keresztyénség ereje és igazsága a bibliában van; nem helyes, nem egészséges az a gyakorlat, a mely a bibliát a koporsó mellett akár a háznál, akár a sírnál félreteszi. A II. csoportban közölt beszédek templomban elmondott rendes predikácziók, bibliai alapigével, rendszeres kidolgozásban, a szokásos alkalmazással ellátva. Tizenkét erőteljes, jó halotti predikáczió van a kötetnek ebben a részében. A III. csoportban kinyomatott beszédek sajátképen síri beszédek, a sírnál elmondott búcsú beszédek, ismét bibliai alapige nélkül, szabadabb szerkezetben. Csinos, színes, meleg búcsúbeszédek; de kár, hogy a biblia használatát formailag ezek is mellőzik, ép úgy, mint a háznál mondott gyászbeszédek. A IV-dik csoportban két nagyobb szabású emlékbeszédet közöl a szerző: az egyiket Erzsébet királyné, a másikat Tisza Kálmán fölött tartotta. Nagyon szép szónoki alkotás mind a kettő. A halotti beszédeknek a Peti Lőrincz gyűjteményében található négy fajtáját maga az élet szülte és a gyakorlat állandósította. Maga ellen a keret ellen sem a tudomány, sem a gyakorlat szempontjából indokolt kifogást tenni nem lehet. A fent tett észrevétel nem a halotti beszédek fajtájára vagy keretére, hanem a beszédek keretében szokásossá vált igehirdetés modorára vonatkozik. — Hitel veinknek több tekintetben tapasztalható elhalványulásával függ össze az a lábrakapott gyakorlat, hogy a halottak fölött a háznál ég a sírnál, a gyászbeszédekben és síribeszédekben az Istenigéjének formaszerű hirdetésétől idegenkedünk. Vajha az erősödő biblia-szeretet, a gyarapodó evangéliumi hűség e téren is előbb-utóbb érvényesítené a biblia-elvűséget, a szigorú reformátusságot. Peti négy fajta halotti beszédeinek tartalmi sajátságairól csak előnyösen nyilatkozhatom. Szerző a koporsónál is megállja a helyét. Mindenik fajta halotti beszédében érvényesíti a keresztyén prédikátor főhivatását: vigasztalni és nem ríkatni, építeni és nem bölcselkedni kell a koporsók fölött is. Az is előnye Petinek, hogy minden beszédének határozott czélja van; tehát nem marad szürke általánosságoknál, hanem konkrét feladatot tűz mindenik beszéde elé. E mellett, kivált a szorosan vett halotti predikácziókban, eléggé bibliás. kenetes, meleg, Alaki tekintetben ez a harmadik kötet is ékeskedik az előbbi két kötet jó tulajdonságaival. Helyes szerkezetek, jó dispozicziók jellemzik a halotti beszédeket is. E mellett Peti szépen, színesen, erőteljesen ós mégis népszerűen tud írni. Nem üres frázeolog, hanem tartalmas; ékesszóló prédikátor. Most kiadott kötetét is nyereségnek tartom lelkészi irodalmunkban, melynek viszonylagos bősége a halotti predikácziók terén a hézagpótlást és kiegészítést nemcsak eltűri, de bizonyos tekintetben meg is követeli. V. F. BELFÖLD Pár szó énekügyünkről. II. A dallamok csekély száma mellett másik ok, a mi az erdélyi kántorokat az éneklésben és orgonázásban való előhaladásukban gátolja, a ritka templomozás, a ritka istentisztelettartás. Tudok több egyházat Erdélyben, hol csak egy héten egyszer: vasárnap délelőtt mennek híveink templomba, köznapokon nem. A legtöbb kántor gyenge anyagi viszonyok közt lévén, nem szerezhet harmoniumot vagy zongorát; a templomban pedig csak vasárnap délelőtt orgonázza el kiszemelt énekét, miáltal az a nagyon hiányos zeneképzettsége, kézügyessége, mit a képezdében úgy a hogy elsajátított, tökéletes feledésbe megy át. így magyarázhatók meg azok az események is, hogy a 30—32 éven át működő énekvezérek, kik ifjúságuk idején közepes, esetleg jó zenekapaczitások voltak, 33-ik hivatalos évök betöltésekor egyetlenegy éneket sem képesek elorgonázni. (Ily esetet is többet tudok.) Ezen a visszamaradott állapoton úgy vélnék segíthetni, ha minden egyház köteleztetnék anyagi tehetségéhez mérten egy „harmónium" beszerzésére, melyet az illető énekvezérnek átadnának, hogy képezhesse magát az orgonázásban. Szükséges lenne még nagyobb hitbuzgóság, legalább is mindennapi templomozás, a lel-