Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-01 / 18. szám

működhessenek. Az orgona nemcsak kisegítő eszköz az éneklésnél, de hódító varázserejénél fogva mintegy magához vonzza, hívogatja az élet fáradságos utain járó, testi munkától elcsigázott utasokat; szétömlő mélabús harmóniáival szívhez szólva feledteti, szétoszlatja az élet gondterhes fellegeit, egyszóval iidítőleg hat a lélekre. A vallásos buzgóságot emeli; a megromlott gonosz érzésű embert megtérésre készteti; a fásult lelkűeket nemesen érzőkké alakítja át, a hitben gyengéket, elmaradottakat Istenhez vezérli. Óriási hatalommal bír e hangszerek királya! Nagy befolyása van egyházunk szellemi fejlődésére ; csak legyen erre hivatott, alapos tudással, szakképzettséggel bíró egyén, ki azt művésziesen kezelje. A kántor necsak orgonista és énekvezér legyen a templomban és az iskolában, hanem legyen a lelkésznek hűséges segítőtársa a nép vallási és erkölcsi nevelésében ; egész odaadással segítsen a lelkésznek és a gyülekezet elöljáróinak az Istenországa felépítésében. Legyen a népnek mindenben oktatója, tanítója; buzdítsa, serkentse a népet a vallásos életre. Alakítson egyháza kebelében vallásos és erkölcsnemesítő népnevelő egyleteket, mely egyletek beléletében vallásos irányú anyagokat dolgoztasson fel. Egy esetben se mulassza el az egyházi dalkar szervezését. Foglalkozzék különösen a téli hónapokban minél többet népével, érdekes előadásával, tapintatos eljárásával fokozza a nép tudásvágyát és erkölcsi épülését. Példás életével előljárva, minden irányba terjedjen ki figyelme; ragadjon meg minden kínálkozó alkalmat, mellyel a népnevelés szent ügyét előre viheti. Nekünk munkabíró, munkát kedvelő népnevelőket kellene nevelnünk, a kik nemcsak magyar nemzetünk kicsinyeinek, de a felnőtteknek is legyenek hűséges tanítói. Mert valamint a növendékgyermeknek szükséges a szellemileg kiképezés arra nézve, hogy az élet tövises utaira kibocsátható legyen, úgy a felnőttek szellemi tehetségének fejlesztése is felette fontos dolog, hogy a hazának okos polgárai, anyaszentegyházunknak ügybuzgó vallásos tagjai legyenek. Az elemi népiskola csak alapot ád növendékeinknek arra, hogy a serdülő és felnőtt korban tovább fejlesztessék a szellemi tehetség. Ezért szükséges, hogy mind a tanítók, mind különösen a kántortanítók legyenek hűséges segítőtársai a lelkészeknek a nép valláserkölcsi nevelésében. Ezért üdvös oly vallásos egyleteket alapítani minden egyház kebelében, hol a megjelent tagok, mintegy önképzőkörben, a lelkész és tanító által vallásilag és erkölcsileg műveltessenek. Ha mérlegeljük az állapotokat, csaknem önként jutunk azon meggyőződésre, hogy kántorképző intézet létesítéséhez aránylag kevés anyagi áldozat szükségeltetik ; mert nem új intézetek létesítéséről van szó, hanem a létező református tanítóképezdéknek a jelzett czélra való átalakításáról. A tanterv átalakítása akként volna eszközlendő, hogy a tanítóképezdei növendékeknek jóhangú és zenei tehetségű része a tanfolyam 3. és 4-ik éveiben kántori szakosztályba menne át, a mely szakosztályban több vallási tárgyat és még több zenét és éneket tanulnának elméletileg és gyakorlatilag; s különösen az orgonázásban nyernének kiváló teknikai képzést. Másfelől meg a képesítő vizsgálatot is át kellene, még pedig oly módon alakítani, hogy a kántorképző tanfolyamot végzett növendékek csak kántorképesítő vizsgálatot tennének, tanítóságra nem pályázhatnának, de annál sikeresebben versenyezhetnének és alkalmaztathatnának olyan kántori állásokra, a melyeken csak éneket és zenét kell tanítaniok. Részemről sohasem tudtam|megérteni, mi szüksége van a kántornak tanítói oklevélre; hiszen a kántor nem tanít mást, csupán csak zenét és éneket, melyre sokkal képesítettebbnek tartom az énekben és zenében kiválóan jártas egyéneket, tehát a kitűnő orgonistákat és jeles énekeseket, mint a tanítói oklevéllel bíró gyenge énekeseket és rossz orgonistákat. Mert elvitázhatatlan tény, hogy az önálló kántoroknál a szép ének, a jó orgonázás és a helytálló zenepedagógia a fődolog. Végül az a körülmény is sürgeti a kántorképző intézetek szervezését, hogy nagyon aláhanvatlott egyházi éneklésünket is csupán csak akkor fogjuk hivatásszerű magaslatára emelni, ha önálló orgonista-kántori állásainkba valóban szakképzett zeneértőket és jó énekeseket állíthatunk. Ámde a mostani rendszer mellett valóban szakképzett orgonista-kántorok csak kivételesen kerülnek ki a preparandiákból. A preparandiában a tanítás elmélete ós gyakorlata a fődolog; a zenei képzettség, az éneklés és az orgonázás mellékes, másodlagos. Ebből támad aztán az a tényleges helyzet, hogy a ki valóban jó tanító, az rendesen rossz kántor és silány orgonista; a ki meg autodidaxis útján jó kántorrá és jó orgonistává képzi magát, az rendesen a tanításban gyenge. Mennyire más világ támadna a külön orgonistakántorokkal bíró gyülekezetekben, ha minden állomáson szakképzett kántor oktatná az egyházi éneket az iskolában s ha ilyen szakember vezetné, kisérné kifogástalan orgonajátékkal a gyülekezet éneklését a templomban! Mennyivel nagyobb vonzerőt nyernének a jóformán már minden nagyobb helyen meghonosodott vallásos összejövetelek, estélyek, vallásos ünnepek, ha zeneileg képzett énektanító által begyakorolt énekkarok és gyülekezeti éneklések lépnének a mostani silány vagy épen semilyen éneklés helyére! Mindezeket tekintetbe véve, úgy az egyházi,énekügy fejlesztése, mint az orgonázás magasabb színvonalra emelése, valamint a vallásos éneklésnek társadalmi meghonosítása szempontjából indítványozom, javaslom, sürgetem, hogy preparandiáinkban egy kitűnő orgonistakántori tanszék felállításával, a tanítóképző intézet bifurkácziója mellett, szervezzünk minden egyházkerületben kántorképző intézetet. ifj, Györe Dániel. KÖNYVISMERTETÉS. Egyházi beszédek. (Halottiak.) írta Peti Lörincz bürüs-váradi ev. ref. lelkipásztor. III. kötet. Ára 4 korona. Kapható csupán a szerzőnél Bürüs-Váradon, u. p. Gyöngyösmellók (Somogymegye). Csurgó, 1904. ,í Az egyházi beszédeknek egyik legnehezebb, legkényesebb fajtája a halotti beszéd. Jó temetési'beszédet írni nemcsak azért nehéz, mert nincs sok idő az elkészítésére/s úgyszólván hevenyészve kell megírni; hanem azért is, mert az igehirdetés köre a halottak fölött aránylag szűk, s a nevezetesebb halálesetektől eltekintve;

a mikor különös tanulságokra nyílik alkalom, általában véve a prédikátor csak a kesergő felek vigasztalásának szűkebb mezejére van utalva. A lelkészi gyakorlat ezen nehézségen a legtöbbször úgy segít, hogy a halottas háznál vagy az udvaron tart rövidebb és szabadabb szerkezetű gyászbeszédet, a melynek vezérfonala az elhunyt rövid jellemzése s az élőknek szóló vigasztalás. Az ilyen gyászbeszédnek a legtöbbször nincs textusa, de azért melege vigasztaló/ közvetlen és