Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-01 / 18. szám

ós okos nevelőkre van szükség középiskoláinkban. Es a vallástanárok gyakorlati előkészítése igen könnyen megoldható, a mennyiben mindazok a theologiát végzett egyének, kik középiskolai vallástanárok akarnak lenni, mint segédlelkészek, találnak időt és módot a középiskolai vallásórák látogatására s a hivatásukba való bevezetéssel megbízott kiválóbb vallástanárok utasításainak követésére.- ^ Főtiszt, és Mélt. egyházkerületi közgyűlés ! Tanáregyesületünk csak hivatását igyekszik betölteni, midőn ref. középiskolai oktatásügyünk legégetőbb kérdésére, a gyakorlati tanárképzés hiányára rámutatva, a ref. tanárjelöltek gyakorlati előkészítésére s iskoláink szellemébe való bevezetésökre tisztelettel felhívjuk az egyházkerületek figyelmét Nem új dolgot sürgetünk, nem idegenből importált eszmét ajánlgatunk, hanem a mult század első felében épen hazai református tanügyünk körében ítervezett intézménynek a kor szükségletéhez képest újabb alakban megvalósítását s ekkép iskolaügyünknek történeti alapon való fejlesztését óhajtjuk. Abban a -reményben, hogy a gyakorlati tanárképzésnek épen református iskoláinkban való nagy jelentősége és égető szüksége iránt a figyelmet sikerült felköltenünk, tisztelettel kérjük e tárgyban a gyors intézkedést, hogy a ref. tanárjelöltek a hivatásukra való gyakorlati előkészítést minél előbb ref, gimnáziumainkban nyerhessék. Mély tisztelettel vagyunk Debreczenben, 1904. április 15. S. Szabó József, Dóczi Imre, főjegyző. elnök. . ISKOLAÜGY. Kántorképző intézet. A ki a népnevelés szent ügyét szivén, lelkén hordja; a ki az'Isten anyaszentegyházának buzgó vallásos tagja; a ki szivét, keblét a nemes és jóindulatok éló kincstárává akarja építeni; a ki fenkölt szellemű, erős képzelő elmét, akaraterőt, vidám kedélyt kiván magának: a tapasztalás hosszú folyamán át meg fog győződni arról, hogy mindezen nemes tulajdonságok fejlesztésére, tökéletesítésére egyik kiválói főtényező a zene és ének. Már a régi görögök életében is óriási szerepet játszott a, zene é£ nagyra becsülték annak az erkölcsökre való hatását)' úgyszintén hatalmas varázserőt is tulajdoúitottak 'neki'. Hogy mily nagy fontossággal bírt és meny~ nyíre beható -.volt a lélek művelésére a zene ós éneklés tudása^ láthatni- Cicero ezen mondásából .is : „Summám, - inquit, eruditionem Cjfraeci sitam esse censebant in nervorum :vocumque cantibus". Montaigne, a híres franczia moralista, szintéit nagy. hatást tulajdonított a zenének az emberi érzékek nemesítésére ; bizonyítja az, hogy gyermekkorától £

kezdve minden napot zenével kezdett és végzett beJVagy nézzük Luthert, ki szintén nagy elismeréssel mondja a zenéről: „Én minden művészetet szeretek, különösen pedig a muzsikát szívesen szeretném annak szolgálatában látni, ki azt adta és teremtette". Mondja továbbá: ,,Nem lehet ott rosszkedv, hol az ifjak oly jól énekelnek; nincs ott harag, czivódás, gyűlölet, irigykedés; pusztulni kell ott minden szívfájdalomnak. Az ördög szomorú lélek, nem állhatja a vidámságot. Innen van az is, hogy a muzsikától messzire fut és nem marad meg ott, a hol különösen vallásos éneket énekelnek". Mély bölcseséggel nyilatkozik Fischer Fülöp a zenéről, a midőn ezt mondja: „A zene a benne saját vallásos életét és világérzelmét feltüntető génius belső harmóniájának visszhangja". „A zenének legmagasabb, legvalódibb értelemben vett erkölcsi rendeltetése az, hogy az Isten és az ő országa kijelentéseitől áthatott kedélynek harmonikus mozgalmait és alakulásait mélyen átérzett, művészies hangköltészeti művekben megérzékítse". A mint ezen bölcs férfiak itt idézett szavaiból is kitűnik : a zene és ének művelése, tudása nagy horderővel bír az ember lelki világára. Magát a zenét és éneket két részre osztom, ú. m. világira és egyházira. A világi zene, ének, mely a lelket örömre gyújtja, mondhatnám korlátozhatatlan vidám érzést gerjeszt az ember szivében, mely érzemény mintegy felvillanyozza az egész szervezetet. Az egyházi zene méltóságteljes ünnepélyességgel szétömlő harmóniájával lelkünket a köznapiasságából kivetkőztetve, varázshatalmával feltárja lelki szemeink előtt a menny fényes kapuit. Vallásos összejövetelök alkalmával már az őskeresztyének is dicsérő énekeket zengtek Jézusnak. Hova-tovább annál inkább fejlődött az egyházi ének ós zene a ker. egyház kebelében, úgyannyira, hogy Bach Sebestyén lipcsei kántor orgonavirtuóz idejében (1723—1750-ig) az egyházi zene jóval felülmulta a világit. Azonban Mozart János, egyik legnagyobb zeneköltő, az 1780-as években világi dalműveivel, symphoniáival hatalmasan túlszárnyalta, felülmulta az egyházi zenét, mely manapság alatta áll a világi zenének, s különösen nálunk reformátusoknál még mindig a kezdetlegesség nehézségeivel küzd. Ezen a bajon segítenünk kellene, s véleményem szerint lehetne is. Szedjük össze minden erőnket, — nem kiván az oly nagy anyagi áldozatot, — hassunk oda, hogy a világi zenével párhuzamosan haladhassunk. Képeztessük ki egyházi énekvezéreinket, hogy a hangszerek királyán — az orgonán:

— kellő preczizitással játszhassanak. Hogy ezen magasztos czélunk kivihető legyen, múlhatatlanul szükséges a kántor-képezde szervezése. Tudom, többen azt mondják erre, kedves olvasók: mire való volna ez a felette költséges kiadás, hiszen e czélnak megfelel a kántor-tanítói képezde. Ez igaz. De az is áll, hogy országunkban levő tanítóképezdéink egytől-egyig csak tanítókat és nem kántorokat nevelnek. Fényesen igazolják ezen állításomat azon tények, hogy ma már a róm katholikus nagyobb egyházakba is — daczára annak, hogy a r. kath. tanítóképezdékben nagyobb súlyt fektetnek az egyházi zene tanítására, mint nálunk vagy az állami képezdékben, — Csehországból s más híresebb külföldi konzervatóriumokból hívnak meg kiképzett kántorokat s ezekkel töltik be az énekvezéri állomást. Éber figyelemmel kisérem már évek hosszú során át a tanítókópezdéinkből kikerült ifjú kántor-tanítók zeneképzettségót. Altalánosságban mondhatom: orgonázni nem tudnak, kivévén azokat, kik már a szülei háznál elsajátították a zenét. Nem mondom, hogy 10—15 éneket úgy a hogy eljátszani nem képesek; de ez mind nem elég arra, hogy nemes hivatásukban szakértelemmel