Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-01 / 18. szám

hagyományait történeti fejlődésök menetén ismerik fel, akkor bizonyára bennök is erőteljesebb lesz az e nyomokon való továbbhaladás vágya. A gyakorlati előkészítés közben nyert ily irányú tájékoztatások jelentősége nyilvánvaló, mihelyt meggondoljuk, hogy mily kevéssé ismer­jük a régi nagy protestáns tanárokat s hogy a magyar közoktatás történetében mint homályo­sítja el az erősen érvényesülő állami szempont s a mindjobban kiemelkedő r. katholikus önérzet protestáns iskoláink nagy jelentőségének tudatát. Ezért kell azon lennie minden ref. gimnáziumnak, mely a tanárok gyakorlati előkészítésében részes lesz, hogy az általános didaktikai és pedagógiai szempontok érvényesítése mellett saját maga történetéből vegye a tanárjelöltek gyakorlati és protestáns tanári tudatosságának erősítő esz­közeit. Mindezek alapján tisztelettel kérjük a Főtiszt, és Mélt. egyházkerületi közgyűlést: 1. Méltóztassék intézkedni az iránt, hogy az egyházkerület kebelében valamelyik jól be­rendezett, jelesebb tanárokkal ellátott, gazdagabb pedagógiai és szakkönyvtárral fölszerelt főgim­náziumban a szakvizsgálatukat letett református tanárjelöltek a pedagógiai vizsgálatuk előtt eső törvénykövetelte gyakorlati évet eltölthessék, szak­tárgyaik tanításának gyakorlatába s az általános pedagógiai és didaktikai elvek gyakorlati alkal­mazásába rendszeresen bevezettessenek. Az intézkedés természetesen első renden a vezetésre hivatott, képzett szaktanár és igazgató ki­szemelésében s ez alapon a tanintézet kijelölésében áll. De másodrenden bizonyos anyagi áldozattal is jár. Valamint ugyanis a tanárképző intézet gyakorló iskolájában a tanárjelöltek egy része ösztöndíjat élvez, úgy lehetőleg nekünk is meg kell könnyítenünk a ref. tanárjelöltek részére a gyakorlati évnek gimnáziumainkban való eltölt­hetését. Kisebb ösztöndíjak vagy tápintézeti (in­ternátusi) segély nyújtásával kellene biztosíta­nunk a nagyjelentőségű czél keresztülvitelét. Másfelől a jelöltek vezetésével megbízandó szak­tanárok és igazgató részére is némi tisztelet­díjról és heti tanóráik lejebbszállításáról kell gondoskodni, hogy a jelöltek vezetésére, a velők tartandó methodikai értekezletekre, a didaktikai és pedagógiai kérdések megbeszélésére annál több időt fordíthassanak. Magát a vezetés munkáját, vagyis a gya­korlati év lefolyását nem óhajtjuk részletes uta­sítással megszabni. Mint már föntebb is han­goztattuk, a gyakorlati tanárképzés sikeres meg­oldása csak a személyi hatás érvényesülésén épülhet és ez elv egészen megfelel tanintézeteink protestáns szellemének is. A megbízott szakta­nárok döntsék el magok, hogy miképen végezzék e feladatot egyes részeiben ; az egyházkerületnek csak az általános keretet kellene megadni a gyakorlati év berendezéséhez ily módon : A meg­bízott tanárok vezessék be a jelöltet hivatásába, az igazgató a gyakorlati pedagógia és általános didaktika alapján, a szaktanárok a szaktárgyak történeti ós módszeres feldolgozásával; a jelölt tervszerűen látogassa a tanórákat minta-tanítások hallgatása czéljából, majd szaktárgyának egyik­másik részéből tartson a szaktanár előtt próba­tanítást, végül pedig az iskolai év második felé­ben néhány (legfölebb 6) órán hetenként a rendes tanítást vegye át a szaktanár felügyelete ós ve­zetése mellett. Mindezeket rendszeres birálat kövesse s e mellett pedagógiai ós didaktikai kérdésekre vonatkozó dolgozatok készítése ós tárgyalása útján vezettessék tovább a jelölt pályájának elméleti alapján is. E keret minden intézményben, mely a gyakorlati tanárképzést szolgálja, csaknem egészen azonos ós e keretben a vezetéssel megbízott tanárok működése-is^elég szabad lehet. 2. Tisztelettel kérjük a Főtiszt, és Méltóságos egyházkerületi közgyűlést, méltóztassék odahatni, hogy az egyházkerület kebelében lévő gimná­ziumok fentartó testületei a tanszékek betöltése alkalmával az olyan tanárjelölteket, kik gyakorló évüket református tanintézetben töltötték, más pályázók felett különösebb figyelemben részesít­sék. Az a tanárhiány, a melynek idején kény­telenek voltunk onnan venni tanárainkat, a hol kaptuk s nem ritkán más hitfelekezetek világ­nézetében növekedett tanárokat alkalmazva, ezek­től kellett várnunk a protestáns szellemnek iskoláinkban tovább fejlesztését, immár mind­inkább megszűnik s így méltán megvárható, hogy tanintézeteink fentartó testületei megválasztandó tanáraik református szellemére ós ennek bizto­sítókaira elsőrangú figyelmet fordítsanak. 3. Méltóztassék a gyakorlati tanárképzés előadott elveit a gimnáziumainkban alkalmazott vallástanárok előkészítésére is kiterjeszteni. E szak tanárainak is pedagógiai előkészítésben kell részesülniük, mert rájok is ugyanaz a fel­adat vár, a mi tanártársaikra, a neveléstudomány terén pedig még elméleti kószültségök is keve­sebb, mint amazoknak. Már pedig első renden a vallástanításnál sem annyira theologiai magán­tanárokra ós írókra, mint inkább jó tanítókra Ij^ÜT A legjobb, legmegbízhatóbb gazdasági és kerti magvak a GOMBÁS JENŐ Sflgr (ezelőtt Nöthling Vilmos) magkereskedésében szerezhetjük be, Budapest, IX., Kálvin-tér 9. = Árjegyzék ingyen és bérmentve. =

Next

/
Oldalképek
Tartalom