Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-27 / 13. szám

A XVIII. század durva erkölcseinek tobzódása után más világot teremtenek a vallásos parancsok alapján tisztuló jellemek. Johnson és Carlyle hirdetik, hogy az embereket és a nemzeteket csak a kötelesség teheti naggyá. A kor olyan jellemeket szül, mint Ruskin a költő, philosoplius és nagy közgazda; Nelson a trafalgari győző és Gordon, a ki a kék Nilus mellett bibliával kezében esik áldozatul a benszülöttek boszújának. És mindez oly időben, mikor a brit nemzeti vagyon óriási arányokban nő s a modern eszmék tért foglalnak mindenfelé. Pedig nem kell elfelejtenünk, hogy a hit ós vallás erős megpróbáltatásnak volt kitéve ez országban is. A támadás sokoldalú volt; de a népet tekintve, a tudomány vívmányai és az anyagi életbe való elmerülés a leghathatósabbak. Bürke jóslata beteljesedett. A szívekből kiszorult vallás helyét az önimádás gyermeke, az aranyborjús foglalta el. Útmutató gyanánt az új közgazdaság az egyéni önzést jelölte. Megszületett a laisser-faire dogmája, a szabad verseny, s mindaz, a mi a mult század jellemző vonása. Az új hitvallás után mohón kaptak mindazok, a kiknek teher a kötelesség s ideáljuk csak a kézzel fogható haszon. És a keresztyénség mégis győzedelmesen került ki a harczból, s ma azon a ponton áll, hogy engesztelően lépjen közbe s az ellentétek tusáját elintézze, a hit által biztosítsa a lélek nyugalmát és a társadalom egészséges fejlődését. A gondolkodók észrevették, hogy hiába a tudomány haladása : a kötelesség teljesítését nem biztosíthatja más, mint a vallás és igazi támasztékot csak Istenben lel. A czélokat a szív jelöli ki; a tudás csak a feléjük vezető utat mutatja meg. Az érzelem a vallás birodalma s lehet-e nemesebb ideált plántálni a szívekbe, mint a szeretetet, a jó és szép iránti odaadó munka eszményét? A tudás mindig csak egy kicsiny csoport vezetője lehet; pedig itt a tömeg irányítása forog szóban. Francziaországban a milliók felszabadítása után egy más evangéliumot hirdettek: hogy egyedül az egyéni önzés és a szabad verseny által érhetők el gazdasági téren a régieket homályba borító eredmények. S ha némely tekintetben ennek az elvnek igazat kell is adnunk, bizonyos mértékben, mégsem tagadhatjuk el. hogy a laisserfaire teljesen ki nem elégít; mert tisztán anyagi eredményekkel beérni nem lehet, s mi tagadás, az önzéssel még a gazdasági harmóniát sem vagyunk képesek biztosítani. A pályánkat irányító csillagokat nem nézve, a földi ösvényt is szem elől veszítjük. A reakczió Angliában támadt fel legelőbb. A nemzet lelkiismerete lassan, de biztosan felébredt. Az önzés szülte rettenetes bajokat látva, akadtak olyanok, mint Ruskin és Carlyle, a kik a plutokraczia piszkos ideálja ellen harczra kelnek, s szebb feladatokat, nemesebb ideálokat állítanak honfitársaik elé. A térítés munkája nem ment könnyen. A munkásosztály növekedő elégiiletlensége kikeriilhetetlenné tette az eredmények mélyreható megvizsgálását. A felfedezésektől megborzadt a nemzet. Belátták, hogy a hosszú küzdelmekben hirdetett szabadság nem módja a megoldásnak s az erő nem orvosság. Diliemmába, útvesztőbe került a társadalom. Mi történjen tehát? Az emelkedő és erősödő keresztyén felfogás szerint, a bajnak fészke a legfőbb jónak önző és materialista felfogása. Ezen kell változtatni. A forradalmi szoczialista elvek szerint mindenkit igényének megfelelően kell a földi javakban részesíteni. De lehetséges-e ez? A kívánatos dolgok mennyisége korlátolt, s éppen ezért az értök folyó harcz megszűnni sohasem fog. Nem itt az orvosság. Kiáltó szükség, hogy a gazdasági életben is elterjedjen és megerősödjék a közjó érzete. A béke csak így születhetik meg. Ha a tőkés munkáját szocziális funkcziókéntfognáfel, s ebből kifolyólag nem idegenkednék attól, hogy a nyereséggel úgy bánjék el, mint a köz érdekében reábízott örökséggel; ha másrészt a munkás munkáját, mint közszolgálatot fogná föl s nem támadna fel az ellen, hogy bére a köz érdeke szerint korlátoztassók, megváltozna a helyzet. A szocziális szervezetből kiveszett volna a méreg. A társadalmi egyenlőtlenségek megmaradnának ugyan, de jogosultságukat felismerhetné mindenki. Arra van szükség, hogy a társadalmi kötelességek erős érzete elterjedjen fent és alant. Nemesíteni kell az egyéni felfogást; reá kell bírni, hogy necsak jogáról, de kötelességeiről is gondolkozzék, és a helyett, hogy örökké az önzés parancsát és egyéni érdekeit hajtsa, igyekezzék azokat a köz javával összhangzásba hozni. De az erkölcsi megújulásnak vallási alapokra van szüksége. Az erkölcsileg szép és nemesre hivatkozni nem elég. A kedves és vonzó ideált ki kell egészíteni tiszteletet parancsoló hatalommal. A történelem is mutatja, hogy a vallás irányította mindig a nemzetek gazdasági és szocziális életét. Az emberi jellemben van hasznos ós egészséges önzés. De ha ezt magára hagyjuk, antiszocziálissá válik. Eredményesen korlátolni pedig csak a vallás képes. Soha vallás nélkül nem létezett erős és tartós társadalom. A jelen szorult helyzetéből nincs más kivezető út. Oda kell törekedni, hogy a vallási és gazdasági élet, ez a két fontos tényező, szoros kapcsolatba és harmóniára jusson. Minden modern feladatok alapja ennek a kettőnek összekapcsolása. De a vallásnak olyannak kell lenni, a mely képes kielégíteni a kor igazi erkölcsi és szellemi igényeit, urává lesz és harmóniába olvasztja össze a vad, élő erőket. A modern idők vagy emelkedő nemzetek fejlődése a wittenbergi és genfi keresztyén szinthezisen nyugszik. Ha minden hivő komolyan venné Krisztus tanításait, a gazdasági helyzet átalakulna, jobb irányt venne. A vallásos érzés megteremtené a politikai szellemet. Tévednek azok, a kik azt hiszik, hogy az ember világi és szellemi élete közt mély és benső viszony*! nincs. A polgári szabadságról táplált mai felfogás a reformáczión alapul. Ez söpörte el a közvetítőket, a melyek előbb az egyén lelke és Isten között álltak, s mikor a felelősség dicsősége és terhe az egyénre szállott, a politikai szabadság kikeriilhetetlenné vált. A vallásos igazság behatolt a gazdasági és politikai életbe. A megoldás kulcsa tehát a társadalom kezében van. A változásnak azonban nagynak és gyökeresnek kell lenni. Az egyház papjait hívjuk sorompóba. Egyesüljenek a jóra. Az első lépés az egyének lelki világának átalakítása és a munkára készítése. A munka nagy és nehéz, de dicsőséges is. A jellemnek magasra kell emelkedni, hogy ezt be tudja fejezni, de ha ezt elérte, akkor az egész keresztyénség nemesebb társadalmi életre ébredt s történetének ez a fejezete nem lesz méltatlan múltja és csodálatos eredetéhez. Foglaljuk össze az eredményeket. Három lehetőség nyílik előttünk. Az első a leginkább csábító. Tartsuk fenn azt az állapotot, a mely nem ró kötelességeket sem a tőkésre sem a munkásra mást, mint a mit az egyéni érdek elé tűz. Ez azért is igen kényelmes, mert igazában nem változnék a mai helyzet. A második lehetőség az, hogy elfogadjuk a szoczialisták tanításait, tehát irtó háború és felforgatása mindannak, a min czivilizácziónk több mint ezer óv óta nyugszik és fejlődik. Kilátással