Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-20 / 12. szám

(Probatum est!), a XCII. pedig — melyet ritka helyen énekelnek helyesen, — némi sorcserével a CXXVIII-ra. A most kimaradt, de még fölveendő többi mehetne aztán oly dallamra, melyek úgyis csak 1—2 énekkel vannak képviselve, ú. m a 3., 6., 8., 10., 15., 17., 31., 35., 46., 47., 52., 56., 60., 61., 69., 80., 82., 83. számai az új énekesnek. 50:150, a mellett hogy arányszám, a tantervbe is könnyen beosztható lenne. 2. Keveslem az ú. n. sátorosünnepi énekeinket, pl. az áldozócsütörtökihez képest. Népünk, kivált karácsonkor már előestve is, sokat szeret énekelni, s legkevesebb 8 ének minden kettős ünnepkor kellett a templomban. Most meg van 6—6 s némelyiket tán nem is tudjuk vagy nem szeretjük énekelni. Miért maradt ki a „Jézus születtél idvességünkre?" Még egy-egy karácsonhusvét-pünkösti nagyon elkelne, de ismerős dallamra. 3. Szerettem volna új énekekben látni a 10 parancsolatot. Mert az erősen dogmatikus ízű énekeknek nem vagyok ugyan barátja, de a tízparancsolat „Szentírás", és nevelő hatása, mint általában az ó-testamentomnak is, elvitázhatatlan. Most olvasom épen Le Play könyvét, melyben Anglia virágzását javarészt annak tulajdonítja, hogy ott még a r. katholikusok is olvassák az ó-testamentomot és tiszteli egész nemzet a dekalogot, s hogy Francziaország viszonyai is jobbra forduljanak: szinte megdöbbentő igazságul hirdeti honfitársainak, hogy vissza kell térniök a tízparancsolat uralma alá. Tehát legyen bent új énekesünkben a tízparancsolat magyarázatához illő néhány ének, lehetőleg ama föntebb elősorolt s kevésbbé igénybe vett dallamokra is tekintettel. Több káté ének szinte felesleges, mert egy része a régieknek már úgyis föl van véve, s mert, sajnos, úgysem tudnánk sokan, gyülekezet híjában, az egész kátét egyfolytában végig magyarázni, még ha bibliamagyarázat nem vona is, mint van, szokásban. 4. Nekünk semmi szükségünk nincs a két prédikáczió előtti énekre. Ám maradjanak meg azért, az erdélyiek kedvéért. De legalább hogy mi ne terheljük magunkat a „Szűkölködünk" dallamának megtanulásával, az erre írt „Kire nézzünk" kezdetű éneket pedig használhassuk: a LXV. zsoltár nótájára írandó az át (bocsánat a szerzőtől!) ilyenformán: Kire nézzünk, ki reménységgel Biztassa szivünket? Kihez térjünk, ki hü kezével Gyógyítsa sebünket? Nincs senki más, csak a jó Isten, A ki figyelne ránk, De ő közel van, hogy segítsen. Mint szerető atyánk. Szükségedben ember nem adhat Kellő segítséget. Ne is vessed hát bizodalmad Emberben e végett. Lásd, enyhülést, kegyelmet várva, Könnyező szemeit Föl, a föld és a menny urára Emeli minden itt. Isten csak a mi segedelmünk, O visel ránk gondot; Másba mit sem ér hiedelmünk, Ki benne hisz, boldog. O vezérli nagy hatalmával A mi életünket, O idvezit majd irgalmával Egykoron bennünket. Eletünknek számos órája Ránk kétséget hozhat; De hitünknek fénylő sugára Bút, gondot eloszlat. Bajok között és harczainkban Ha netán csüggedünk : Űr Jézusunk ott is velünk van S új erőt nyújt nekünk. Istenünkben kész a segítség És ő szent fiában, Lelkünkben a hit és reménység Nincs azért hiában. Az Úr szava kit föl-fölriaszt: Bűnös, még te se félj! Nem veszted akarja, hanem azt Hogy hozzá térve, élj! 5. A dicséret-dallamok száma mintegy 40. Nem kevés, nem is sok. De kétötödrészük új. Ezek többékevésbbé tetszenek. Nem is nehezek, s tőlem valamennyi megmaradhat. De másnak se lehet sok kifogása, nem még az újítástól iszonyodóknak sem, ha ez új dallamok mind helyet nyernének is a köteles használatú könyvben, mert jól meglehetnek nélkülök, ha már épen nem akarnák megtanulni. Van ugyanis elég ismert dallamú ének az új zsoltárban, s bárha kár volna is egyik-másik szép énekért és dallamért, ha nem használná a gyülekezet : a tapintatos lelkész és énekvezér botránkozás és zavar nélkül énekeltethet eleget a közszükség igényeinek megfelelően. Azt jegyzem meg itt mindössze, hogy az „Alleluja" kezdőénekre — melynek dallama kevésbbé tetszetős — kissé sok szöveg Íratott, pl. a konfirmándusok éneke, melynél igazán jobb az „O, mi édes vigasztalónk", és egy hétköznapi kezdő, melynél ha szöveg dolgában nem is, de dallam tekintetében jobb, mert legalább ismert a CL. zsoltár fenszárnyaló nótájára ez: Egy nap újra ránk virradt, Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek szívbeli Nagy hálával, hivői: Áldás bejövetelünkön! Kérjétek is esdve Öt Jóra nyújtson új erőt: Áldás kimenetelünkön! 6. Iskolások közvizsgálatára írt éneket egyet sem találtam. Pedig leghamarabb és legsikeresebben ezzel ment volna az introdukczió. Itt sem akarván elásni egy talentomomat, a pénzváltók asztalára teszem le azt ekképen: a) Vizsga előtt. (Dallam: Mindenható leborulva.) Isten ! téged kór szivünk, szánk : Legyen áldott ez a nap ! Gyöngeség és félelem ránk, Ó, szégyent ne hozzanak! Lelki kincsünk megmutatva, Arról híven számot adva: Szüleinknek és nekünk Legyen örömünnepünk! b) Vizsga után. (Dallam: No, minden népek.) Hála éneket zengünk már neked, Édes Istenünk! — Te voltál velünk; Te vagy szüntelen jó segedelem. Lennénk, vajha, mi képed másai: Jók és okosak! Akkor lenne csak Gyermek és szülő Benned örülő ! De immár visszavonulok és nem akadékoskodom tovább, még csak sajtóhibák fölenilítésével sem, hiszen kerületünk úgyis majdnem csak kizárólag kritikai álláspontra helyezkedett az új énekeskönyvvel szemben. Ez szolgáljon minden tekintetben mentségemre. Vajha az oly régóta várt s ízelítőül már megkapott és annál kívánatosabbá lett új énekeskönyv minél hamarabb tökéletesebbé válva, miénk lehetne s éreztetné minden belőle éneklővel ezt az örömöt: „mint a kövérséggel, úgy beteljedik az én lelkem, mikor víg ajkakkal dicsér téged, Isten! az én szám!" (Zsolt. LXIII. 6.). B. Z.