Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-20 / 12. szám

MISSZIÓÜGY. Fölhívás a magyar nó'khöz. A „Mustármag" szerkesztője által rendezett szeretet­vendégségen, az ott összegyűlt előfizetők, a szerkesztővel élükön, kimondották, hogy szent kötelességüknek ismerik azon munkálkodni, hogy Magyarország minden városában és falujában akadjanak nők, a kik készek Isten országának terjesztéséért valamit tenni. El kell már egyszer vetnünk magunktól azt a veszedelmes előítéletet, hogy a hitélet fölébresztése és erősítése, a lelkeknek az Istenhez való veze­tése csupán a papok dolga. Meg kell látnunk, hogy szegény magyar népünk teste száz sebből vérzik, s hogy mind e sebek közt a legfájóbb és legvészesebb az, hogy százezren és százezren járnak Isten nélkül, hit nélkül, a bűn útjain. S tudnunk kell azt is, hogy e százezrek felerészben nők és hogy a nők szívéhez hozzáférkőzni, nekik lelki segítséget és erősítést nyújtani a nők van­nak hivatva. De a kik másokon az evangéliumnak egyedül biztos gyógyszerével segíteni akarnak, azoknak maguknak már meg kellett ízlelni és tapasztalni annak gyógyító, vigasz­taló, fölemelő erejét. Mert a ki azt hiszi, hogy ő a maga erejéből, a maga jósága által elegendő erős arra, hogy másoknak igazi segítséget tudjon nyújtani, az nagyon csalódik, az jobb, ha munkába sem indul, mert úgyis hamarosan meg fog lankadni s az akadályoktól vissza­rettenni. Ismerjük el mindnyájan, hogy előbb vennünk kell az Isten kegyelméből, mielőtt másoknak valamit adhat­nánk. Arra szólítjuk föl tehát a magyar nőket, mindenütt, a hová ez a szózat el tud hatolni, hogy azok, a kikben komoly vágyódás van arra, hogy valami jó munkát végez­zenek, első lépés gyanánt azt tegyék, hogy szent elhatáro­zással kezdjék olvasni a bibliát, akár külön-külön, akár, ha ketten-hárman akadnak, egy-egy helyen együttesen. Olvassák azt minél alázatosabb szívvel, legelőbb is azt kutatva, mit kell abból önönmagoknak meríteniök s a magok lelki életében és aztán külső életében is meg­valósítaniok. Aztán imádkozzanak minél többet, éspedig ne mások által leirt imákat elolvasva, hanem a saját szivükből, akármilyen egyszerűen, akármilyen dadogva is eleinte, csak imádkozzanak és pedig ne csupán földi vágyaik kielégítéséért, a mindennapi kenyérért, jó egészségért, kedveseik életben maradásáért, hanem főként, első sorban: lelki javakért, Isten drága kegyelmi ajándé­kaiért. Ne ijedjen meg senki, a ki a maga városában egyedül van, a ki e fölszólítást szivére veszi; csak olvassa a bibliát, csak imádkozzék; az Úr egyengetni fogja az ő ösvényeit is. De ha ketten, hárman vannak, azok már együtt is imádkozhatnak, és jusson eszökbe az Úr mon­dása : „A hol ketten vagy hárman együtt vannak az én nevemben, ott vagyok közöttük." A mely lélek komolyan keresi az Urat, meg fogja találni; a ki pedig megtalálta, az munkát is fog kapni. Mindenütt vannak gyermekek, a kiket vasárnaponként össze lehet gyűjteni és velők vasár­napi iskolát tartani; akadnak fiatal leányok, a kiket meg lehet hívni, hogy velők együtt olvassuk a bibliát s báto­rítsuk őket is, hogy abban önállóan kutassanak s a maguk lelkéből, a saját szavaikkal imádkozzanak. Szegények is akadnak mindenhol, azok körül is mennyi munkát találhat a keresztyén nő! Meglátogatni őket, vinni nekik jó olvasmányokat, velők együtt olvasni, őket, ha kell, anyagi segítségben részesíteni, de mindenesetre lelki vigaszban, erősítésben. Csak a kezdet legyen meg, az első lépés, a többit is megadja az Úr, ha hittel tekin­tünk föl reá s igazán vele, érte, általa kezdünk munkál­kodni. A már megindult, vagy megindulandó evangeliumi munkák iránt szélesebb körökbén való érdeklődés föl­keltésére alkalmasak a szeretetvendégségek, melyekről külön, hosszabb czikkben emlékezünk meg. A hol a nők tanácsra, utasításra vágynak, fordulja­nak a lelkészhez, vagy ha bizalommal fordulnak a „Mustár­mag" szerkesztőjéhez (Budapest, Kálvin-tér 7.), vagy a Bethánia-egyesülethez, azok is szívesen adnak részle­tesebb utmutatást, vagy ajánlanak és küldenek alkalmas könyveket, pl. Útmutatót a bibliaolvasáshoz, vagy olyan könyvet, melyben egy-egy rövid bibliai elmélkedés van minden napra, vagy jó kis olvasmányokat a nép, a gyer­mekek számára. Bizalommal fölkérem a lelkészeket is, a kiknek ez a kis fölszólítás a kezökbe kerül: biztassák ők is a nőket ilyen alapon való megindulásra, saját hitükben való erő­södésre, szerény, de igazi keresztyén szellemű munkál­kodásra. A lelkész és gyülekezete, az egyház és a haza egyaránt csak hasznát láthatja ennek. A kegyelem Istené­nek nevében bocsátom ki e felszólítást, legyen rajta az Ő mindeneket lehetségessé tevő áldása! Vargha Oyuláné, a „Mustármag" szerkesztője. IRODALOM. ** Bibliai képek czímű, vasárnap délutáni s hétköz­napi istentiszteletre szánt rövid s népszerű bibliamagya­rázataimat mind a sajtó, mind t. lelkésztársaim kedvezőleg fogadván: a IY-ik kötetet adom sajtó alá, az előzőhöz hasonló terjedelemben s tartalommal, vagyis: biblia magyarázatokat. Azok, a kik 3 korona 50 fillért leg­később április hó végéig hozzám utalványoznak: szeptem­ber végéig bérmentve s ajánlottan, — azok pedig, a kik a fentebbi időig csupán előjegyeztetik magukat: után­vétel mellett kapják a könyvet, mely esetben 20 fillérrel kerül többe. Gyűjtőknek 10 után egy tisztelet példányt adok. Nagy-Igmánd (Komárom-m.), 1904 márczius hó 15. Szentkúti Kiss Károly, ref. lelkész. ** Az állatok világa 126-dik üzetében Chernel István szerkesztő a búvárok és réczék ismertetését kezdi meg, a kiadó Légrádi Testvérek pedig a Nandú-t ábrázoló, fekete nyomású műlappal illusztrálja. A füzet ára 80 fillér. ** A magyar birodalom története. Acsády Ignácz munkájának 2-dik kötetéből tizenkét új füzet fekszik előttünk. Ezek (22—33) a II. Ulászló megválasztásától a II. Rákóczi Ferencz felkeléseig terjedő időszakot tár­gyalják, ugyanazzal a módszerrel, mely a munka első kötetét történelmi irodalmunkban értékes alkotássá teszi. Az események ez új füzetekben is rendkívüli mélységű kultúrtörténeti háttérből alakulnak ki és keretükben a nemzet minden rétege képviselve van. A mi különösen meglep Acsády munkájának ebben a második részében, clZ EZ cl biztosság és világosság, melylyel a Zápolyayak korát rajzolja. Ez az időszak ugyanis történelmünk leg­homályosabb, tudományossan legkevésbbé tisztázott kor szakai közé tartozik; sőt a mit tudunk róla, azt is főleg a császár és a magyar udvari kamarilla érdekében és befolyásával készült kútfőkből tudjuk. Acsády szeme áthatolt a szándékos ferdítés és leplezgetés sűrű fályolán. A Zápolyayaknak igaz és világos jellemrajzát festette meg. A világosság általában is legfőbb jellemzője Acsády

Next

/
Oldalképek
Tartalom