Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-14 / 7. szám

mány nem képes ezt magától megteremteni, hanem igenis képes arra, hogy a példaképekben adottakat tüzetesebben körülírja, megállapítsa és másokhoz viszonyítsa. A hol azonban elhagyják a bibliai alapot, a hol tömegmorál után futkosnak, vagy a hoi teljesen eldobják az erkölcsiséget, ott feltartóztathatlanul beáll a sülyedés. A biblia a mi vallás-erkölcsi ismereteinknek örök kútforrása marad; ez lesz a zsinórmérték, a melyhez az emberi véleményeket mérni fogják ; ez lesz a hitnek forrása és szabályozója mindörökre. Hogy ennek kell lennie, ezt a szigorúan protestáns egyházi tan már a biblia keletkezése módjával megkisérlette bebizonyítani. Azt mondtuk, hogy a biblia a szentlélek sugallata és vezérlése alatt Íratott. Az egyes könyvek előállítói nem szerzők, hanem csak leírók voltak. Az egyedül igazi szerző, a kitől a gondolatok és a gondolati formák származtak, Istennek lelke, ennélfogva a biblia az első betűtől az utolsóig csalhatatlan, mint a hogy csalhatatlan az Isten. A biblia előállásáról szóló eme tant betűinspirácziónak nevezik, vagyis hogy a biblia minden betűjét Istennek lelke diktálta. Ez a tan azonban még a reformáczió idejében nem volt kifejlődve, csak a tizenhetedik században jutott teljes kifejlődésre. Azonban a pietizmus és raczionálizmus a tizennyolczadik században ezt a tant részint szelídítette, részint elvetette. De mindamellett is ez a tan sokaknál uralkodó nézet maradt, és angol befolyás, meg a bibliai kritikától való félelem következtében mindinkább előtérbe nyomul. Mi nem osztjuk ezt a szigorú nézetet, mert nem egyezik meg a tényleges valósággal. A bibliai írók nem hordták magukban azt a tudatot, hogy ők a szentlélek diktálása után írnak. Csak a Lukács evangeliuma első verseit kell tekintetbe vennünk, vagy annak kell utána néznünk, hogy Pál apostol milyen szigorú lelkiismeretességgel különbözteti meg a korinthusi levélben a maga vélekedését az Úr parancsolatától. Még azt az álláspontot se fogadjuk el, hogy a biblia minden állítása, tehát p. o. valamely természettudományi dologban kifejezett alkalmi állítása is csupán csak azért is igaz, mivel az a bibliában úgy áll. Mi azt hisszük, hogy a szentírás nem kiván minket világi dolgokban tanítani. És a kijelentés fejlődése tényének tagadásától óvakodva, nem állítjuk azt a legtávolabbról sem, hogy a szentírás minden verse, akárhol álljon is, mindenütt egyenlő becsű. A biblia ránk nézve igenis Istennek beszéde, mivel ez az ó- és új-testamentomban az isteni kijelentés történetének leírását foglalja magában. Isten valóban kijelenté magát a prófétákban. A próféták megértették ezt az isteni kijelentést és a maguk módja szerint leírták, visszaadták. Ezek a próféták az Isten lelkétől ösztönöztetve írtak és beszéltek; de nem mint puszta gépek és írnokok, hanem mint önálló egyéniségek, a kik Istennek gondolatait önállólag fogták fel és dolgozták fel. Isten valóban kijelentette magát a Jézus Krisztusban, még pedig teljesen. Ennek az új-testamentomban van meg a történeti bizonyítéka. A Jézus kifejezésteljes szavai semmi ellenmondást nem tűrnek. Az apostolok tanúskodtak a Jézus szavai tettei és feltámadása mellett, és mi hiszünk ezeknek a tanúknak. Nekik is megvolt, mint p. o. Páftk, a maguk felfogása a törvény és a Jézus áldozati halála fontosságáról, és az ő felfogásuk már csak azért is fontos előttünk, mivel az a Jézus legrégibb és legnagyobb tanúitól származik és mivel azt hisszük, hogy az ilyen embereknek valóban több adatott, mint a következő idők törpe nemzedékének. A biblia a mult öröksége. A mi feladatunk az, hogy ezt újból visszaszerezzük. A biblia bővítheti ugyan történeti, földrajzi, természettudományi ismereteinket, de nem erre a czélra van adva. A biblia az Isten folytonosan fejlődő kijelentésének története; külsőleg véve olyan könyv, mint a többi, és ép azért alá is van vetve a kritikának és vizsgálódásnak; de szorosabban véve, ez egy magában álló könyv, a könyveknek könyve. Mennél nagyobb mérveket ölt a puszta tantól való elhajlás, annál nagyobb szükség van arra, hogy visszatérjünk az eredeti forráshoz, a bibliához. Ebből tanulja a bibliás keresztyén a nagylelkűséget, a nélkül, hogy feladná a hit fundamentumát ; ebből tanulja meg a hitet, a nélkül, hogy szűk korlátok között kellene mozognia. Dr. Schöll J. után Ruszkay Gyula. TÁRCZA A 1721/22, évi vallásügyi bizottság, i. Az 1715. XXX. törvényczikk alapján kiküldött vegyes bizottság pesti eredménytelen tanácskozása után 1722-benPozsonyban újra összeült, hogy a vallási sérelmekről, ezek kiegyenlítéséről tanácskozzék; hogy a törvény szerint a biztosok „az eseteket (sérelmeket)... megvizsgálják s ő legszentségesebb felségéhez tett előleges jelentésük után, ennek jóságos helybenhagyása alapján, azokat kiegyenlítsék s kellő végrehajtás alá vegyék s mindeneket törvényes állapotba . . . valódi értelmükre helyezzenek vissza és abban tartsanak fenn".1 A mult évi pesti meddő viták után nem nagy reményük lehetett a biztosoknak arra nézve, hogy a reájuk ruházott feladatnak megfelelni képesek lesznek, s jellemző a hangulatra nézve, hogy a 24 biztos (4 a király részéről, 20 a karok részéről) Pozsonyban felekezetek szerint külön-külön tanácskozott. Igen valószínű, hogy a pesti viták kellemetlen emlékei bírták Őket e gondolatra; úgy okoskodtak, hogy miután kölcsönös, békés megoldásra nincsen kilátás, külön külön tanácskozva legalább alaposan fejthetik ki álláspontjukat és érveiket, melyeket aztán illetékes helyükre felterjesztenek, hadd döntsenek ott azok felett. E roppant terjedelmes munkálatokat áttekintve,2

a protestánsok munkálatából kiemelkedik az a törekvés, hogy az eddigi, vallásuk szabad gyakorlatát biztosító 1 Magyar Törvénytár: III. Károly 1716. évi dekretumai (I). 2 Ismerteti Csuthy Zs. »Magy. Prot. Egyhf-ben Tormásy Fer. kéziratgyűjteménye és a Széchenyi könyvt. gyiíjtemény alapján a 38. és következő lapokon.