Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-22 / 47. szám

dést: mi haszna volt a rég lezajlott szabadságharcznak ? Rákóczi közvetlen czélját el nem érte; de példája a nemzeti öntudat erősítésére kiszámíthatatlan hatással volt. Azóta küzdött a magyar szabadságáért a csatáknak téréin s küzdött ott, a hol érveket állítanak érvekkel szembe ; de a harczosokkal mindenütt ott volt 0. a nemzeti szabadság legideálisabb védője, mert az 0 emléke és nemes önfeláldozása melengette a küzdők szivét. II. Rákóczi Ferencz munkája kiszámíthatatlan e nemzet életében, mert példája megaczélozza a késő unokák tettvágyát; mert a vér, a melyet ontott, eltörölhetetlen szentségként erősíti a magyart! Kétszáz év mult el azóta, s ezen idő alatt élete példája iskola lett, mely hazafiakat, hősöket nevel a nemzetnek. Neve éltető eszme, mely jogára, méltóságára és erejére figyelmezteti a magyart; éltető eszme, melynek nyomában remény s a nemzet jövőjében való rendületlen hit tölti meg a sziveket; éltető eszme, mely hatni fog mindaddig, míg más faj nem áll a kihunyt helyére, mindaddig, míg a Duna és Tisza mentén Árpád népének nyelve hangzani fog. Dr. Pruzsinszky Pál, fögimn. tanár. TÁRCZA. A kuruez-múzsa. Felolvasta szerző a budapesti ref. főgimn. Rákóczi-ünnepélyén. II. Immár nem is hisznek a németnek, Akármivel hitegetnek; Mert ha ád is nagy levelet, Mint a kerek köpenyeged , S pecsétet üt olyat rája, Mint a holdnak karimája: Nincsen abban semmi virtus — Verje meg a Jézus Krisztus ! ! . . . Annál elismerőbb hangon szól e múzsa Rákócziról, a fejedelemről s a vezérekről. Gyönyörű balladában beszéli el Esztergom megvételét 1706-ban, Rákóczinak egyik legszebb dicsőségét: Sebes víz a Garam, siet a Dunába, Kuruczok tábora éppen ott megszálla. Rákóczi tábort üt a Garam-torokban, Persia-szőnyegen pihen szép sátorban. Persia-szőnyegen, fényes tigrisbőrön ... Sátor előtt állnak palotások bővön. Verik az rézdobot, fújják a trombitát, A sok nyalka kurucz üli az paripát. Rákóczi tábora torpad * az síkságon: Rákóczi sátora dombon áll magában. Friss, kerek dombon áll tegnapi nap o'.ta; Nemcsak az sátor, a domb is csak azolta! Jó kurucz vitézek csak tegnap dombolták, A földjét kezekben süveggel hordották. „Urunknak sátora magas helyen legyen; Szép tábora fölött végig tekinthessen ! Aranyos zászlója lobogjon magasra! Messziről mindenki mindjárt megláthassa!" Süveggel hordották, a dombot úgy rakták, Rákóczi patyolat-sátorát rávonták. Nagy Rákóczi jár az gyönyörű mezőben, Rettenetes kardja villog a kezében. Kardjával fölmutat, Esztergom várára Vár tornyán lobogó császár zászlajára : „Mire a fényes nap harmadszor felsütne Hejh, magyar lobogó lesz oda feltűzve!" Úgy is történik: Hasad az szép hajnal, piros az hegyoldal . . . Esztergom várában Rákóczi felnyargal. Ilyen rajongó szeretettel dicsőíti e múzsa a vezéreket is: Vak Bottyánt, Bezerédit, Nagy Bercsényi Miklóst, Balogh Ádámot. Emlékezzünk pl. csak azokra a versekre: Sárvár alatt sűrű berek a Csere . . . és Török bársony süvegem Most élem gyöngyéletem . . . De hajh! Ereztárogatók hadi éneke szól ismét, s Trencsén lobogó teli halmain, 1708-ban, kelnek dübörögve a. harczi sorok. Rákóczi deli serege halad ... de ez ütközet szerencsétlenül végződik, tört ágyúk a völgyben s ezernyi halott és a hazára sötét ború száll. Rákóczi maga is ott marad a csata romjainál s újra zokognak Magyarhon vitézi (Váradi A.): Német sas vert fészket már Sümeg várában, Berdót * kiáltanak Vág-Simon tornyában. Veszprém vára volt még, álla utoljára . . . de az is elesik s hervad szerencséje szegény kuruezoknak. Meddég áll fönn fejünk ? Csak az Isten tudja, Csak az Isten tudja, — senki nem mondhatj;). A legjobb vezérek közül is kettő: Rezerédi és Oeskai el tántorodik. De mindkettőt elfogják a kurucz katonák, s akkor amaz meghatóan búcsúzik el búcsúzó énekében a sárospataki vár piaczán lefejeztetése előtt; emennek elfogatását és kivégzését pedig egy szép, de szomorú ballada örökíti meg, méltó párja az Esztergom megvételére szólónak s egyik szép terméke e kor múzsájának: Kuruczok, kuruezök, haj szegény kuruczok — Beh megsötétedet ti fényes napotok! Óh gonosz szerencse, óh keserves óra! . . . Trencséni mezőnek vérrel borítója. Sok ezren borúltak ott önnön vérekben, Mások tántorodtak régi hívségekben. Labancz már Oeskai; sok vitéz hadnagyi Átkozva siratják az ő labanczságát: Verje meg az Isten állhatatlanságát! Aztán elbeszéli a költemény az újvári vitézek összeesküvését ; ngárnak hévségében, ősz sűrű ködében, hogy miként kergetik Ócskáit nagy kegyetlen télben, s mint viszik íJjvárba, ítélik halálra, világ példájára. Hadd lássák mindenek: az lator mint jár a, Ki megszegvén hitit, támadt hazájára ! De minden hiába! Lehanyatlott már a kuruczok csillaga. Károlyi Sándor 1711 ben a majthényi síkon letette a fegyvert, s ismét megkezdődik a bujdosás. Bujdosnak, bujdosnak a szegény katonák, a szegény árva legények, Istennek ajánlva sorsukat, övéiket és az édes hazát, mondván : Ne sirass engemet anyám, édes anyám, Ki voltál énnekem kedves édes dajkám . . . Csak az Isten tudja, hol lesz maradásom. Az idegen földön hol leszen romlásom. Nem egy ilyen szegény legény Üldögél az erdők mélyén, Hogy ne is látná az napfény. * Terül. * Wer da?