Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-20 / 38. szám

lélegzeni is alig tudtam, ez imádság után mégis oly erősnek és a Szent Lélek által annyira megvígasztalt­nak éreztem magamat, hogy minden szomorúságom és félelmem eloszlott. A következő napon (hétfő, május 2.) reggel nyolcz órakor egy másik börtönbe vitt az őr, a hol elegendő világosság volt ahhoz, hogy írhassak. Egy féliv papirt kaptam, hogy hitvallásomat leírjam. Napközben több­ször sürgetett a börtönőr, hogy siessek. Mire én azt feleltem : lehetetlen, mert nem igen jól látok. Délután két órakor egy nagyobb terembe vezettek; ott volt az elnök, Courrier biró s más magasrangú személyiségek, továbbá ügyvédek, polgárok, kereskedők stb. Néhány dominikánus és francziskánus barát is megjent s még néhány hamis próféta, a kik a fenevadnak bélyegét (Jel. 19:20) viselték. Az elnök megkérdezett: meg­marad Ön azok mellett, a miket mondott és vallott? — Én semmi mást nem szóltam az Isten igéjén kivül, miért is megmaradok állításaim mellett és élni vagy halni akarok hitemben. — Teljesen leírta már Ön a hitvallást? — Nem, csak részben; engedelmet kérek, hogy bevégezhessem. Utasítsák a börtönőrt, hogy adjon nekem tintát és papirost. — Olvassa Ön, a mit eddig írt! Erre én hitvallásomat, a mennyire följegyeztem, hangosan felolvastam. Mikor elvégeztem, az elnök meg­kérdezett : — Megmarad Ön leírt állításai mellett? — Igen, egész halálig, mert az isteni igazság! Megparancsolták, hogy írjam alá hitvallásomat. Megtettem. Ekkor az elnök folytatta: •— Vannak itt tudós férfiak, a kik az ellenkezőjét fogják bizonyítani mindannak, a mit Ön állított. — Helyes, kész vagyok mindenre megfelelni. Erre egy dominikánus, a ki az elnök mellett ült s a kit a többiek „doktor úr"-nak szólítottak, így szólt: — Barátom, Ön azt állítja vallomásában, hogy a pápa nem feje az egyháznak ; ón Önnek az ellenkezőt fogom bebizonyítani. A pápa szent Péter utóda, tehát ő az egyház feje. — Nem fogadhatom el igazság gyanánt, hogy a pápa szent Péter utóda. — Azt akarom mondani — szólt a dominikánus — hogy a pápa szent Péter helyettese, tehát utóda is. — Ép úgy tagadom, hogy helyettese lenne, mint azt, hogy utóda. A ki Péter utóda akar lenni, annak, mint Sz. Péter tette, az evangéliumot kell hirdetni és az Úr nyáját legeltetni. Ezt azonban a pápa nem teszi, a mint hitvallásomban is kimutattam. De menjünk tovább; még ha úgy cselekednék is a pápa, mint szent Péter, lenne bár ennek igazi utóda: még akkor sem volna Jézus Krisztus egyházának fejéül tekinthető. Mert Péter maga is csak tag, szolga és apostol volt az egyházban. Az egyháznak nincs más feje — legalább én mást nem ismerek — mint az Úr Jézus Krisztus, a kinek épen ezért sem helyettese, sem utóda nincsen. Ezért nevezi őt Pál az angyalok ós emberek egyediili fejének. Erre válaszolt a barát: Be akarom Ön előtt bizo­nyítani, hogy bár a Jézus Krisztus királya az égnek és a földnek egyaránt, mégis több helyettese van a földön, t. i. a királyok, a kik az Ö népe felett uralkodnak. — Különbséget kell tennünk — válaszoltam — a világi és szellemi dolgok között. P] világ dolgaiban hadd uralkodjanak a királyok és a fejedelmek, Isten akarata szerint, az emberi nemzetség javára. De lelki dolgokban ez nem így van. Most egy Decombis nevű francziskánus kezdette : — Ön azt állítja, hogy szent Péter nem feje az egyháznak ? — Igen, azt állítom. — Én az ellenkezőt akarom Önnek bizonyítani, válaszolta ő. Urunk így szólt Péterhez: Te Simon vagy, Jénának fia, a te neved ezután Kéfás legyen. Kéfás pedig latinul: caput, németül: Haupt. — Honnét vette Ön — kérdezém - ezt a magya­rázatot? Hiszen János az ő evangéliumában egészen mást mond, így szólván : „Hivassál Kéfásnak, a mit ha meg­magyarázol, ennyit teszen: kőszikla (Ján. I: 42)" Tehát Kéfás sziklát és nem fő-t jelent. Bilands biró, a ki egy francziskánus mellett tilt, felütötte az újtestámentomi hivatkozott helyet, hogy meg­lássa, vájjon igaz-e az, a mit én állítottam. A mint rátalált, a barát-doktor megszégyenülve horgasztotta le fejét és nem szólt e tárgyról többé semmit. Testvéreim, — folytatja a fiatal vádlott — bizto­sítalak titeket, hogy e szegény szerencsétlenekkel foly­tatott vitatkozás alatt mindig vidám és derült voltam, nekik nyugodtan, békességesen válaszoltam. Ök azonban meg voltak lepetve ; néhányan köziilök csüggedten gubbasztottak, mások fogukat csikorgatták. Egy franczis­kánus ismét megkérdezett: Mit mond Ön a gyónásról ? — Csak Istennek szabad meggyónnunk; mert azok a helyek, melyeket Ön az írásból idézett, egyáltalán nem vonatkoznak a fülbegyónásra. A mikor Jakab apostol azt mondja, hogy valljuk meg egymásnak bűneinket, akkor arra czélzott, hogy nekünk egymás között mindig meg kell békülnünk. A szegény elvakultak nem tudták, hogy erre mit feleljenek. Majd az elnök szólalt meg : Barátom, úgy látom, hogy Ön minden ellenbizonyíték daczára makacsul ragasz­kodik tévedéseihez. Ön hajlíthatatlan. Gondolja meg, hogy mily rosszul van Önnek dolga! — Uram, ha Ön elfogulatlanul ítél, beláthatja, hogy az ellenem felhozott bizonyítékok egyáltalán nem döntik meg állításaim igazságát. Lássa, senki sem tudja az Isten igéjéből vett állításaimat megczáfolni. Nem vagyok megátalkodott, nem is tévedek. Én csak azt állítom, a mit Isten igéje mond. Ebben pedig utolsó lehelletemig megmaradok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom