Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-20 / 38. szám

Az elnök újra börtönömbe vitetett; a következő keddig, május 10-ig itt is maradtam. Kértem az Istent, erősítsen meg engem naponként, hogy igazságától el ne távozzam. S miután az utolsó kihallgatás alkalmával annyit disputáltak velem a szent vacsora sákramentomáról, ínég alaposabban készültem, hogy az állításaimra következhető ellenvetésekkel szemben megállják. A jó Isten kegyelmesen meg is hallgatá kérésemet. Kedden, május 10-én;

reggel 7 óra tájban a börtönőr az elnök elé vezetett. Ott volt a primás helyettese, egy a Krisztus ellenségei közül, továbbá Clepier, az ügyész, néhány antikrisztusi kísérettel, közöttük egy dominikánus doktor, a ki bizonyára ott volt már a megelőző kihallgatásokon is, de ellenem még nem szólt semmit. A mint megálltam előttük, megszólalt az elnök: Nos, barátom, még mindig ragaszkodik állításaihoz? — Igen, mert Istennek igéi azok, s értük élni vagy halni kész vagyok. Rögtön felém fordult a dominikánus: Hiszi-e ön, hogy Krisztus teste valósággal jelen van az úri szent vacsorában ? — Nem, mert Isten igéje azt tanítja, hogy a Jézus fent az égben van s ítéletnapjáig ott marad. Ezt valljuk az apostoli hitformában is: felméne a mennyekbe, üle a mindenható Atya-Istennek jobbjára; — s ha emberiségére nézve ott fenn van és ott kell maradnia, mint Péter mondja (Ap. csel. 3: 21) mindaddig, mígnem „mindenek megépíttetnek", azaz az ítélet napjáig: akkor nem szabad őt itt alant keresnünk, még a sákramentomban sem. — De hiszen Jézus, mikor a kenyeret megtörte, ezt mondotta: „Ez az én testem!" következőleg a kenyérben ott van az ő teste. — Jézus nem azt akarja mondani, hogy a tanítványainak nyújtott kenyér az ő teste, hanem a kenyér a testet csak jelenti; mert az „est" = „significat". Igen gyakran használja az írás a jegyet a jegyeztetett dolog helyett, vagy megfordítva; úgy az ó-, mint az új-testámentomban számtalan példa van erre. így nevezi az Úr a körülmetélkedést az ő szövetségének, bár az magában még nem szövetség, hanem csak jegye és pecséte ennek. (E fejezetben több helyen neveztetik így a körülmetélkedés.) Az áldozati bárány megemlítésénél Mózes 2-ik könyvében ezt olvassuk: ez az Úrnak páschája, — bár a bárány magában nem páscha, hanem csak jele annak, a mint ezt Mózes másutt meg is magyarázza. Ép így van az „est" szócskával is, a mely a hivatkozott szentírási helyeken a „jelenti" (significat) szó helyett áll. Erre válaszolt a barát: Nagy különbség vagyon ám az ó- és új-szövetség sákramentomai között; mert az ó-szövetség sákramentomai nem közvetítik a kegyelmet, mint az új-szövetségiek. —- Sem az ó-, sem az új-szövetség sákramentomai nem közvetítik az isteni kegyelmet, hanem csak arra mutatnak, hogy a kegyelem a Jézus Krisztus által leszen osztályrészünkké. Isten szolgája csak átadja a sákramentomokat; Jézus Krisztus azonban az ő szent Lelke által részeltet bennünket a kegyelmi javakban és megbizonyosítja azon Ígéreteket, melyek ezen sákramentomnak (hittel való) vételéhez vannak kötve. — Hát vájjon az ó-szövetség atyái ugyanúgy részesültek-e a kegyelemben és Ígéretekben, mint mi is? — Az ó-szövetségi atyák, mint Pál apostol (I. Kor. 10: 3—4) mondja, ugyanazon lelki eledelt ették és ugyanazon lelki italt itták, mint mi is. Következőleg ugyanazon kegyelemben és ígéretekben részesültek, mint mi a Jézus Krisztusban vetett hit által. — De Jézus azt mondja János evangéliumában: a ti atyáitok mannát ettek a pusztában ós elvesztek (Ján. 6: 49), tehát nem azonos kegyelemben részesültek mi velünk. — Jézus itt azokról beszél, a kik a mannát nem hittel vették magukhoz. A manna sákramentom és azt jelenti, hogy a Krisztus az igazi égből jövő manna. De a Jézus itt épenséggel nem azokat érti, a kik, mint Mózes, Áron, Kaleb és Józsua hittel vették azt magukhoz. Jézus János evangéliumában ezt mondja a zsidóknak: Ábrahám, a ti atyátok nagy kivánsággal kívánta látni az én napomat; látta is és örvendezett (Ján. 8: 56). Ábrahám látta Jézust, de nem testi, hanem hitének szemeivel. Erre a tudós doktor nagyon elképedt; nem tudta, hol keresse a kibúvót. Valahányszor állításaimat bizonyítékokkal támogattam, kitérésekkel akarta magát megmenteni, hogy legyőzettnek ne tekintessék. Sokszor rám kiáltott: Hallgasson ide, barátom, ne legyen ingerült, ne kiabáljon oly erősen, várjon csak egy kissé! Bebizonyítom Önnek, hogy az ó-szövetségi népnek nincs az a része a kegyelemben, mint nekünk. Pál apostol (Róm. 4:15) ezt mondja: a törvény haragot idéz elő, és egy más helyen (Gal. 3: 10): valakik a törvény cselekedetiből vágynák, átok alatt vágynák. S ha átok és harag alatt vágynák, nem lehet ép úgy részük a kegyelemben. — Pál apostol mindkét helyen azt bizonyítja, hogy a törvény nem igazíthat meg bennünket, továbbá hogy mindazok, a kik a törvény által kívánnak Isten előtt igazak lenni, átok alatt vannak. Krisztushoz kell mennünk, a kiben a törvény beteljesült; mert csak az ő benne való hit által számíttatik javunkra a törvény beteljesítése. A törvény tehát haragot és átkot hoz, de nem önmagáért, hanem csak azokra, a kik nem tudják beteljesíteni. Az ó-szövetségi atyák, mint látjuk, megigazíttatásukat nem a törvényben, hanem a Krisztusban keresték, a ki a törvénynek vége s a kiben ők hittek. — Igen, de Pál apostol (Róm. 7: 24) szerint az ó-szövetségben csak harag és fenyegetések vannak, az új-testámentomban pedig szeretet és irgalom uralkodnak. Oh én szegény ember — mondja az apostol, — kicsoda szabadít meg engemet ez halálnak testéből? Csak Istennek kegyelme a Jézus Krisztus által! Mit jelentene hát ez mást, mint hogy az ó-testámentomban