Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-25 / 4. szám

bírálom. Az ügybe — sajnosán — belejátszó személyi vonatkozásokat — bár lett volna rá okom — az ügy érdekében mellőztem s czikkemmel pusztán a fontos, kényes és űnom megkülönböztetéseket kivánó s nálunk még meglehetősen homályban levő kérdés tisztázásához akartam hozzájárulni. Czélom az volt, hogy a fontos vallás-pedagógiai kérdéshez e Lap hasábjain is többen hozzászóljanak s e fejtegetésekkel a szóban levő ügyre nézve kialakuljon az a nézet, mely egyrészről a fontos pedagógiai és didaktikai érdeket szolgálja, másrészről egyházunknak egyik lényeges alapelvét, a Szentírásra vonatkozó alaki elvet ne sértse, azt kellő körültekintéssel, óvatossággal, a Bibliai Olvasókönyv szerkesztési alapelveinek — egyrészről az egyházi aggodalmakat, másrészről a pedagógiai czélt tekintetbe vevő — megállapításával megmentse. Az iigy érdekében tettem azt is, hogy jelen esetben czikkem alá nem írtam a saját nevemet. Ugyanis engem két társammal egyetemben az ág. h. ev. vallástanároknak 1899-ben tartott értekezlete, az általam ott kifejtett és egyhangúlag elfogadott alapelvek alapján megbízott egy Bibliai Olvasókönyv szerkesztésével. A vallástanárok értekezletén megállapított alapelvekkel azonban homlokegyenest ellenkezik cl mit a nevezett jegyzőkönyv a tanügyi bizottság javaslataképen, az odacsatolt szakvélemény alapján közöl. Azért nehogy a gyanakodók szemében úgy tűnjék fel a dolog, mintha én a saját — kéziratban kész — tankönyvünk érdekében akarnók lándzsát törni, s hogy a dolog ne a személyi kérdésre terelődjék, — nevemet nem közölve — pusztán elvi szempontból vetettem fel a kérdést, hogy így az elfogulatlan hozzászolás után a kérdés tisztázódjék s győzzön egyházunknak — ne egykét ember által képviselt — hanem a nagy nyilvánosságban megnyilatkozó egyetemes közvéleménye, és ha e vélemény az ügyre vonatkozó hosszú és elfogulatlan tanulmányaim útján szerzett megdönthetlen meggyőződésemmel ellenkeznék és eltérne arról az útról, a mit én a velem egyetértőkkel együtt amaz 1899-iki értekezleten megkezdettem, akkor minden eddigi az ügyre vonatkozó munkámmal együtt visszavonuljak. Bereczky úr letért az elfogulatlan elvi álláspontról, s noha e Lapok nagyra becsült szerkesztőjének tapintata czikkéből az erősebb személyi vonatkozásokat kihagyta, azért a sorok között mégis sok maradt benn, a mi ama bizonyos „Bibliai Olvasókönyv" ügyét előtérbe állítja s úgy tünteti fel a dolgot, mintha ama bizonyos „Bibliai Olvasókönyv" szerkesztői a saját könyvük érdekében fúnának riadót az iskolai Kis Biblia ellen. Legyen meggyőződve arról Bereczky úr, hogy ha mindenáron, a különben megbízatás alapján szerkesztett könyvünk kiadásának érdeke lebegne szemünk előtt, akkor kezdettől fogva élelmesebbek lettünk volna és akkor már nagyon kevés — egy pár heti — munkával átalakíthatnék az általunk szerkesztett könyvet olyanná, a mint azt a jegyzőkönyvben közölt szakvéleményben Bereczky úr kivánja. De ezt megyőződésünk, egyházi alapelvünk, a Kis Biblia neve és lényege által bekövetkezendő veszélyeket látó óvatosságunk nem engedi és midőn az elvi harczot tovább folytatjuk, azt egyrészről a pedagógiai érdekek szempontjából s más részről pedig egyházunk jól felfogott érdekében teszszük. De térjünk magára a dologra. Bereczky úr mindenekelőtt azzal akar megijeszteni s úgy a tanügyi bizottság, mint az egyetemes gyűlés előtt befeketíteni, hogy én ezen egyházi hatóságokat megsértettem, midőn a Bereczky úr által szerkesztett szakvéleményt világos okok alapján kifogásolni mertem. Haragszik, hogy czikkemben a szakvélemény szerzőjéről szólok, a szakvélemény szerzőjének elveit találom egyházi szempontból veszedelmeseknek, s azt igyekszik kimagyarázni, hogy ezzel az egyetemes gyűlést is megsértettem, mert ez Bereczky úr elveit magáévá tette. Erre vonatkozólag megjegyzem, hogy még abban az esetben is, ha egyelőre befejezett határozattal állanánk szemben, a mit különben most is tagadásba veszek, protestáns alapon volna jogom és bátorságom, sőt lelkiismeretben kényszerűségem arra. hogy nyiltan fellépjek az ellen, a mit tévesnek, elhibázottnak tartok. Bereczky úr — úgy látszik — minden térről ki akar küszöbölni mindenféle kritikát, ezt mindjárt sértésnek veszi; vagy talán ezzel, a dologba vágó érvek híján, csak hangulatot akar csinálni a czikk szerzője ellen ? Ne tessék fedezetet keresni, hanem saját cselekedetéért férfiasan helyt állani; mert még abban az esetben is, ha hirtelenében, a dolog lényegére nem gondolva, az egyetemes gyűlés csakugyan határozattá emeli Bereczky úr szakvéleményét, — a főhibás, a ki a felelősségnek teljes súlyát magán viselni tartozik, a tervező. Hogy egy példát hozzak fel: ha egy, az állam által épített monumentális híd az elhibázott tervezés következtében leszakad s ez által óriási kár háramlik az államra, azért első sorban ki felelős, az állam-e, vagy az, a kinek szakvéleménye alapján a híd elkészült ? Midőn Bereczky úr elkészítette javaslatát, nem arra kellett volna gondolnia, hogy egy másik tervezettel homlokegyenest ellenkezőt állítson, hanem egyházunknak lelkiismeretét kellett volna a szivébe vennie, s a kérdést alaposan tanulmányozva számolnia nemcsak az alapelvekkel, hanem még a félreértés lehetőségével s az ebből származó veszedelmekkel is. Jelen esetben százszorosan felelős maga a tanügyi bizottság javaslatának készítője, mert ezzel a kérdéssel szakszerű alapossággal a vallástanárok értekezlete által megbízott szerkesztőkön s munkájuk két elfogulatlan bírálóján s egy lelkészértekezlet előadóján kivül még senki nem foglalkozott, legalább ennek semmi jelét nem tapasztaltam. A tanügyi bizottság által megbízott szakelőadó lett volna hivatva arra, hogy egyrészt a dolog lényegének alapos tanulmányozása, másrészt e kérdésre vonatkozó tanulságok levonása által oly megingathatlan helyes véleményre, határozott, kemény és nem ingadozó alapon álló közönyös meggyőződésre tegyen szert, a melynek birtokában ne kelljen semmiféle, bármilyen tiszteletre méltó fedezetet keresnie, hanem mint egy ember is szilárdan megálljon s a felelősséget mindenkivel szemben elvállalja. Igen is a felelős — különösen e mostani esetben — első sorban is a javaslat készítője. Bereczky 111* szerint azonban „görbe út" az, midőn valaki egyenesen a szeg fejére üt, a tervezőt hibáztatja. Én meg az „egyenes út"-ról tudnék kérdés alakjában valamit mondani; de attól tartok, hogy szerkesztő úr kihagyja ama csillag alatti megjegyezéssel: az erősebb személyi vonatkozásokat kihagyta a Szerk., azért inkább elhagyom. A továbbiakban ezeket mondja Bereczky úr: „Nem szándékom sem a tanügyi bizottságot, sem az egyetemes gyűlést védeni. Nem szorulnak az én védelmemre. (Ez igaz; de tartok tőle, hogy majd még ő kéri mind a kettőnek védelmét.) Annyit azonban inógis szükségesnek tartok megjegyezni, hogy a tanügyi bizottság nagyon is jól tudta, hogy mit cselekszik, mert egy évvel ezelőtt, a mikor egy oly Bibliai Olvasókönyv volt engedélyezés czéljából kezei között, mely a Philobiblicus által hangoztatott elvek szerint készült, a tanügyi bizottság e könyvet visszautasította; míg egy évvel később az általam be-