Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1903-08-30 / 35. szám
volt. Elve: fogat-fogért, szemet-szemért. Vagyis: hasonlót hasonlóért. Tehát az igazságszolgáltatás épen olyan rosszat követett el büntetés fejében, mint a milyen rosszat kárhoztatott. Pl. gyilkosságot gyilkossággal torolt meg. De a boszún kivül volt még egy másik czélja is az igazságszolgáltatásnak : az elrettentés. Ez már nem erkölcsi czél volt, mint amaz, hanem tisztán gyakorlati. A közbiztonság. vagy régiesen mondva, a közbátorság érdekét szolgálta. Ha ugyan szolgálta. A tapasztalás az ellenkezőt bizonyltja. Azt t. i., hogy a legiszonyúbb, legkegyetlenebb, legembertelenebb büntetések nemhogy elriasztották volna az embereket a bűntettek elkövetésétől, sőt sok esetben úgyszólva ambiczionálták őket arra. És minél gyakoriabbak voltak e kegyetlen büntetések, annál többet vesztettek elijesztő voltukból, annál megszokottabbakká váltak. Sőt nemcsak a megszégyenítő büntetések, mint a pellengérre állítás, hanem a nyilvános kivégzés is a nagy közönségnek mulatságául és erkölcseinek eldurvulására eszközül szolgált, A büntetés durva ós kegyetlen voltának oka azonban nemcsak abban rejlett, hogy czéljául a megtorlást és az elrettentést tűzték ki; hanem az akkori keresztyén fölfogásban is. Ez a fölfogás ugyanis a fájdalmat, a szenvedést üdvösnek tekintette, annak tisztító, engesztelő erőt tulajdonított és ezért annak a keresztyének önként alája vetették magukat, sőt versenyeztek egymással az önsanyargatásban. „Az ártatlanságában magát önkéntes halállal föláldozott Jézushoz hasonlóan szenvedni: isteni föladatnak tekintették". „Azt tartották, hogy a lélek minden, a test semmi. Sőt annál rosszabb: salak, mocsok, gyalázat, mely a lélekhez tapad". Természetes, hogy ilyen fölfogás mellett annál inkább sanyargatták a bűnösöket, tekinteten kivül hagyom egyfelől azt, hogy nem az szolgál üdvösségünkre, ha magunknak fájdalmat okozunk, hanem az, ha a mások fájdalmát enyhítjük és tekinteten kivül hagyva másfelől azt, hogy a fájdalomnak csak akkor lehet tisztító, üdvös hatása a lélekre, ha a szenvedő meg van győződve annak igazságosságáról s ennélfogva ha belenyugszik annak elviselésébe. A mikor végre az emberiség rájött arra, hogy a gonoszokat tehát meg kell győzni arról, hogy a büntetés, az avval járó szenvedés igazságos és méltányos — akkor hallgatólag, talán öntudatlanul elfogadta a javítás elvét, mert már arra törekedett, hogy a szerencsétlen bűnösöket bűneiknek tudatára ébreszsze, a bűntudat pedig első feltétele és jele a javulásnak. A keresztyénség tagjai a vallási fanatizmus korszakában olyan rajongó szeretettel csüngöttek Jézuson, a Jézus személyén és olyan mértékben pazarolták rá érzéki fájdalomban dobzódó szenvedélyes szeretetüket, hogy abból önmaguknak és környezetüknek alig jutott valami. Honnan jutott volna hát a szegény gonosztevőknek ! A fanatizmus korának hanyatlásával sem javult a szerencsétlen rabok sorsa mindaddig, míg az emberiség a büntetésben ridegen csak az igazságot kereste és a szeretetet nem alkalmazta, Az igazságot pedig mindaddig hiába kereste. Mert az igazság a -bölcseség szülötte, a bölcseség pedig nem egyéb, mint az ész és >zív, az értelem és érzelem teljes összhangja! Erre az összhangra, erre a bölcseségre, ha valahol, úgy a büntetés kiszabásánál és végrehajtásánál bizonyára múlhatatlanul szükség van. Hogy mennyire híjával voltak a büntetésre vonatkozó határozmányok nem a humanizmusnak vagy talán a bölcseségnek, de a józan mérsékletnek is — annak illusztrálására a következő törvényes intézkedések szolgálnak : a halálbüntetés súlyosabb nemei: az elevenen való megégetés, az elevenen való fölnégyelés, a kerékbe törés. Súlyosbítható a halálbüntetés: a kivégzés helyére való hurczolással, tüzes fogóval való csipkedéssel, az elítélt hátából való szíjhasítással, az elítélt nyelvének kitépésével, nyaka szegésével és a többivel. És ezeket az intézkedéseket nem talán a régi pogány rómaiak vagy őskori barbár népek emlékeiből szedegettem össze, hanem egy istenfélő keresztyén katholikus uralkodónak, Mária Teréziának 1769-ben a főbenjáró bűntettekről kiadott törvénykönyvéből írtam ki szóról-szóra! Pedig Mária Terézia gyöngédszivű nő volt, a ki humánus gondolkodásának tanúbizonyságát adta a kínvallatásnak, a torturának eltörlésével. És mégis az ő uralkodása idejében honosították meg a hajóvontatás szörnyű módon barbár büntetését. Hogy miből állott ez a büntetés, a melyet II. József császár is föntartott és az általa eltörölt halálbüntetés helyettesítéseid rendelt el : azt megismerhetjük egy 1788-ből való magyar szövegű nyomtatványból, a mely így hangzik: „Az Hajóhúzásra ítéltetett Rabok büntetésének sullyos voltát nem képzelheti senki, hanem a ki azon rabokat látta, vagy azok sanyarú állapottyának leírását másoktól halhatta; ugyanis, hogy tsak ezen állapottyuk említtessék: az Hajó-húzásra ítéltetett Rabok, minekutánna el-sanyargatva és az éhségtől elkénszeredve által adattatnak, az Hajókhoz egymás rendiben öszve lántzoltatván, Toókon s follyó vizeken keresztül, hol övig, hol hunyallig, hol torkig érő vízben gázolni, és egyszersmind az Hajót is húzni kéntelenittetnek ; ha kik közülök annyira el-alélnak és gyengülnek, hogy meghallyanak, az ollyanok az lántzból ki-vétetvén vagy egy gödörbe bévettetnek, s temettetnek, vagy pedig addig, míg valami Törvény-fa, vagy büntetésre rendeltt valamelly hellyliez juthatnak, az Hajóba vitettnek, és ott letétetnek; az nap estvig vizekben gázoltt és egészben által ázott Rabok estve ugyanazon vizes köntösökben az földre fektettetnek és letzövekeltettnek; minekutánna pedig éjszakán által aképpen megszáradkoztak, reggel újra az Hajóhuzáshoz fogni kéntelenittetnek, az honnét következik oztán, hogy az Hajóhuzásra ítéltettek közül kevesen vágynák, kik egy néhány esztendőkig ezen büntetésnek terhét ki-álhassák, hanem többnyire kevés idő alatt el-haláloznak, mint a mult esztendőben is történt, hogy 46 Rabok közül, kik Octobernek 14-dik napján az Hajók húzására által adattak, a Péter-Váradig lött érkezésekig, 4-en betegen Szegeden el-hagyattattak, 20-an az úion el-haláloztak, és 22-ön igen elerőtlenedve érkezhettek Péter-Váradra azon Holnapnak 26-ik napján." Tehát a 12 napig tartó gyötrelmes út 46 közül 20 szerencsétlennek az életébe került! József császár ennélfogva, mikor a halálbüntetés helyettesítéseül rendelte a hajó vontatást, akkor nem törölte el tulajdonképen, hanem csak módosította, sőt szigorította a halálbüntetést. Szándéka felől különben nem hágy minket kétségben arra vonatkozó leiratában, így szólván: „Mivel a halálbüntetésnek koránt sincs meg az a hatása, melyet a tartós és nehéz munka előidézni szokott, minthogy amaz gyorsan elmúlik és csakhamar feledésbe