Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-30 / 35. szám

volt. Elve: fogat-fogért, szemet-szemért. Vagyis: hasonlót hasonlóért. Tehát az igazságszolgáltatás épen olyan rosszat követett el büntetés fejében, mint a milyen rosszat kár­hoztatott. Pl. gyilkosságot gyilkossággal torolt meg. De a boszún kivül volt még egy másik czélja is az igaz­ságszolgáltatásnak : az elrettentés. Ez már nem erkölcsi czél volt, mint amaz, hanem tisztán gyakorlati. A köz­biztonság. vagy régiesen mondva, a közbátorság érdekét szolgálta. Ha ugyan szolgálta. A tapasztalás az ellenkezőt bizonyltja. Azt t. i., hogy a legiszonyúbb, legkegyetlenebb, legembertelenebb büntetések nemhogy elriasztották volna az embereket a bűntettek elkövetésétől, sőt sok esetben úgyszólva ambiczionálták őket arra. És minél gyako­riabbak voltak e kegyetlen büntetések, annál többet vesztettek elijesztő voltukból, annál megszokottabbakká váltak. Sőt nemcsak a megszégyenítő büntetések, mint a pellengérre állítás, hanem a nyilvános kivégzés is a nagy közönségnek mulatságául és erkölcseinek eldurvulására eszközül szolgált, A büntetés durva ós kegyetlen voltának oka azon­ban nemcsak abban rejlett, hogy czéljául a megtorlást és az elrettentést tűzték ki; hanem az akkori keresztyén fölfogásban is. Ez a fölfogás ugyanis a fájdalmat, a szen­vedést üdvösnek tekintette, annak tisztító, engesztelő erőt tulajdonított és ezért annak a keresztyének önként alája vetették magukat, sőt versenyeztek egymással az önsanyargatásban. „Az ártatlanságában magát önkéntes halállal föláldozott Jézushoz hasonlóan szenvedni: isteni föladatnak tekintették". „Azt tartották, hogy a lélek minden, a test semmi. Sőt annál rosszabb: salak, mocsok, gyalázat, mely a lélekhez tapad". Természetes, hogy ilyen fölfogás mellett annál inkább sanyargatták a bűnösöket, tekinteten kivül hagyom egyfelől azt, hogy nem az szolgál üdvösségünkre, ha magunknak fájdalmat okozunk, hanem az, ha a mások fájdalmát enyhítjük és tekinteten kivül hagyva másfelől azt, hogy a fájdalomnak csak akkor lehet tisztító, üdvös hatása a lélekre, ha a szenvedő meg van győződve annak igazságosságáról s ennélfogva ha belenyugszik annak elviselésébe. A mikor végre az emberiség rájött arra, hogy a gonoszokat tehát meg kell győzni arról, hogy a büntetés, az avval járó szenvedés igazságos és méltányos — akkor hallgatólag, talán öntudatlanul elfogadta a javítás elvét, mert már arra törekedett, hogy a szerencsétlen bűnö­söket bűneiknek tudatára ébreszsze, a bűntudat pedig első feltétele és jele a javulásnak. A keresztyénség tagjai a vallási fanatizmus kor­szakában olyan rajongó szeretettel csüngöttek Jézuson, a Jézus személyén és olyan mértékben pazarolták rá érzéki fájdalomban dobzódó szenvedélyes szeretetüket, hogy abból önmaguknak és környezetüknek alig jutott valami. Honnan jutott volna hát a szegény gonosz­tevőknek ! A fanatizmus korának hanyatlásával sem javult a szerencsétlen rabok sorsa mindaddig, míg az emberiség a büntetésben ridegen csak az igazságot kereste és a szeretetet nem alkalmazta, Az igazságot pedig mindaddig hiába kereste. Mert az igazság a -bölcseség szülötte, a bölcseség pedig nem egyéb, mint az ész és >zív, az értelem és érzelem teljes összhangja! Erre az összhangra, erre a bölcseségre, ha valahol, úgy a büntetés kiszabásánál és végrehajtásánál bizonyára múlhatatlanul szükség van. Hogy mennyire híjával voltak a büntetésre vonat­kozó határozmányok nem a humanizmusnak vagy talán a bölcseségnek, de a józan mérsékletnek is — annak illusztrálására a következő törvényes intézkedések szol­gálnak : a halálbüntetés súlyosabb nemei: az elevenen való megégetés, az elevenen való fölnégyelés, a kerékbe törés. Súlyosbítható a halálbüntetés: a kivégzés helyére való hurczolással, tüzes fogóval való csipkedéssel, az elítélt hátából való szíjhasítással, az elítélt nyelvének kitépésével, nyaka szegésével és a többivel. És ezeket az intézkedéseket nem talán a régi pogány rómaiak vagy őskori barbár népek emlékeiből szedegettem össze, hanem egy istenfélő keresztyén katho­likus uralkodónak, Mária Teréziának 1769-ben a főben­járó bűntettekről kiadott törvénykönyvéből írtam ki szóról-szóra! Pedig Mária Terézia gyöngédszivű nő volt, a ki humánus gondolkodásának tanúbizonyságát adta a kínvallatásnak, a torturának eltörlésével. És mégis az ő uralkodása idejében honosították meg a hajóvontatás szörnyű módon barbár büntetését. Hogy miből állott ez a büntetés, a melyet II. József császár is föntartott és az általa eltörölt halálbüntetés helyettesítéseid rendelt el : azt megismerhetjük egy 1788-ből való magyar szövegű nyomtatványból, a mely így hangzik: „Az Hajóhúzásra ítéltetett Rabok büntetésének sullyos voltát nem képzelheti senki, hanem a ki azon rabokat látta, vagy azok sanyarú állapottyának leírását másoktól halhatta; ugyanis, hogy tsak ezen állapottyuk említtessék: az Hajó-húzásra ítéltetett Rabok, minekutánna el-sanyar­gatva és az éhségtől elkénszeredve által adattatnak, az Hajókhoz egymás rendiben öszve lántzoltatván, Toókon s follyó vizeken keresztül, hol övig, hol hunyallig, hol torkig érő vízben gázolni, és egyszersmind az Hajót is húzni kéntelenittetnek ; ha kik közülök annyira el-alélnak és gyengülnek, hogy meghallyanak, az ollyanok az lántzból ki-vétetvén vagy egy gödörbe bévettetnek, s temettetnek, vagy pedig addig, míg valami Törvény-fa, vagy büntetésre rendeltt valamelly hellyliez juthatnak, az Hajóba vitettnek, és ott letétetnek; az nap estvig vizekben gázoltt és egészben által ázott Rabok estve ugyanazon vizes köntösökben az földre fektettetnek és letzövekel­tettnek; minekutánna pedig éjszakán által aképpen meg­száradkoztak, reggel újra az Hajóhuzáshoz fogni kén­telenittetnek, az honnét következik oztán, hogy az Hajó­huzásra ítéltettek közül kevesen vágynák, kik egy néhány esztendőkig ezen büntetésnek terhét ki-álhassák, hanem többnyire kevés idő alatt el-haláloznak, mint a mult esztendőben is történt, hogy 46 Rabok közül, kik Octo­bernek 14-dik napján az Hajók húzására által adattak, a Péter-Váradig lött érkezésekig, 4-en betegen Szegeden el-hagyattattak, 20-an az úion el-haláloztak, és 22-ön igen elerőtlenedve érkezhettek Péter-Váradra azon Hol­napnak 26-ik napján." Tehát a 12 napig tartó gyötrelmes út 46 közül 20 szerencsétlennek az életébe került! József császár ennélfogva, mikor a halálbüntetés helyettesítéseül rendelte a hajó vontatást, akkor nem törölte el tulajdonképen, hanem csak módosította, sőt szigorította a halálbüntetést. Szándéka felől különben nem hágy minket kétségben arra vonatkozó leiratában, így szólván: „Mivel a halálbüntetésnek koránt sincs meg az a hatása, melyet a tartós és nehéz munka előidézni szokott, minthogy amaz gyorsan elmúlik és csakhamar feledésbe

Next

/
Oldalképek
Tartalom