Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-26 / 30. szám

csak egyféle lehet s ezért az elméleti tanárképzésnek felekezeti szempontok alá rendelésére nekünk egyáltalában nincsen szükségünk. Csak igazságot kívánunk s ha ez a tudomány minden ágában uralkodik, ha ennek megértésére tanítványainkat a középiskolában felemeltük, akkor nyugodtan bocsáthatjuk őket vissza az iskolába mint tanárokat: a mi szellemünk él akkor bennök. A gyakorlati előkészítésnek azért mégis van bizonyos átmenetet létesítő hivatása itt is. Fejlődni, haladni akarunk: biztosítanunk kell a fejlődés folytonosságát, a haladás egyenes irányát s ezért gondoskodnunk kell arról, hogy a gyakorlati éven az illető tárgy tanításának, azonkívül egész közoktatásunknak a történetével felekezeti iskoláinkra való különös tekintettel tájékozódjanak a jelöltek. Ha multunk személyeivel, eljárások módjával, a hivatásra vonatkozó felfogásokkal közvetlen ismeretségbe jutnak, ha intézeteink nagy hagyományait történeti fejlődésök menetén ismerik fel, úgy erőteljes és eleven lesz bennök a tovább haladás vágya s a mai nemzedék megtette mindazt, a mit az előkészítés keretében a hagyományok átültetésére tehet. A kolozsvári javaslat erre megadja a módot. A szaktanártól megkívánja, hogy necsak a szaktárgy tanításával, hanem annak történetével is ismertesse meg a jelölteket, az illető iskola igazgatójától pedig azt, hogy a nevelés és tanítás általános szempontjait, az iskolai rendtartás és ügykezelést is megismertesse velők. E keretben a mi kívánságaink nagyon elférnek. Ennek jelentősége nyilvánvaló, mihelyt meggondoljuk, hogy a nevelés történetében mily csekély helyet juttattak eddig általában a magyar tanítóknak, mily kevéssé ismerjük a régi nagy protestáns tanárokat s hogy a magyar közoktatás történetében mint homályosítja el az erősen érvényesülő állami szempont s a minden áron kiemelkedő katholikus önérzet protestáns iskoláink nagy jelentőségének a tudatát. Ismerem az e kívánságok előtt levő nehézségeket (nincsen közoktatástörténeti adattárunk stb.), de azt reménylem, hogy minden prot. középiskola, mely a gyakorlati tanárképzésre megbízást nyer, rajta lesz nemcsak a most jelzett általános tekintetek érvényesítésén, hanem azon is, hogy saját maga történetéből vegye a jelölt gyakorlati és protestáns tanári tudatosságának erősítő eszközeit. (Folyt, köv.) Dr. Imre Sándor. TÁRCZA. A művészet és erkölcs viszonya egymáshoz. (Folytatás.) Számolnunk kell még azzal a körülménynyel is, hogy a művész is ember s ő is mint más halandó: születik. Születése bizonyos korba esik. Neveltetése is abban a bizonyos korban folyik le. A kor az ő belső emberének kialakulására befolyást gyakorol. Rövid szóval mondva a művész is korának gyermeke. Kora vére lüktet ereiben, korának eszméi töltik el lelkét. S bár épen mert művész, nincs kötve hozzájok, előre és hátra is nézhet és néz, mégis, mivel ember, nem tagadhatja meg a levegőt, a melyben él. Áll ez minden művészről, minden művészet felkent bajnokáról, de különösen a költőről. Hiszen a költők csodás hatását kortársaikra épen az magyarázza meg, hogy azokat az eszméket, érzelmeket és elhatározásokat tudták mindenkinek kedves, felfogható alakban kifejezni, melyek kortársaikat lelkesítették, melyek kortársaiknak szivét eltöltötték! És ebben gyakran megfordítva is jártak el. Nemcsak az összest mozgató eszmét egyénítették, tüntették fel, mint az egyes ember javát, kincsét; de az egyes eszméit, gondolatait, érzelmeit és elhatározásait is általánosították s így lettek igen gyakran lényeges, nagyratörő reformok és reformátorok úttörőivé. így látjuk ezt a Dávid és Salamon korában, igy Augustus római császár korában, így Nagy Károly és a keresztes hadjáratok. így a reformáczió és az 1848-diki nagy szabadságharczok korában. Hogy a mai költészet egy ága a nemzetiségi eszme szolgálatában, a másik az emberi, egyéni szabadság zászlaja alatt küzd, hogy a mai drámairodalom a szegény, a munkás, a gazdag és a munkaadó közötti viszonyt tárgyalja, azt, mivel ezen eszmék a kor mozgató eszméi, olyan természetesnek fogjuk találni, mint a fáraók abszolutisztikus uralma idejében a fáraókat dicsőítő sphinxeket és piramisokat, a görög népvallás korából az istenszobrokat és templomokat, a középkori vallásos lelkesültség korában a dómokat ós münstereket. Hogy a harczi dicsőség minden korban megtalálja a maga művészét és hogy a szerelem minden korban mozgató erő volt, nemcsak az „Énekek éneké "-ben, az Iliasban és Odyszszeiában, a középkor Minne-Sángereinél, XIV. Lajos udvarában és korában, de mai nap is, az egészen természetes, mert a férfi vitézsége, deréksége és a nő szépsége, kedvessége és angyali mivolta minden kor embere előtt nagy becsben állott. Nagyon helyesen jelezte a mai dráma két főtárgyát egy kiváló író e két szóval: éhség és szerelem. Mert valóban az éhségről a társadalmi viszonyok hiányairól és fogyatkozásairól, ós a szerelemről: az asszony és férfi egymáshoz való viszonyairól, a lehető legkülönfélébb körülmények között, van abban szó. Még a magasabb szárnyalású drámákban, p. o. Suderman: „Johannes"-ében, Hauptmann: „Versunkene Glocke"-jóben, vagy a mi Herczegünk : „Ocskay brigadéros "-ában (mint Katona „Bánk bánijában stb.), tehát olyan drámákban is, melyek világtörténeti vagy művelődéstörténeti kérdéseket fejtegetnek is, „keresd az asszonyt". De a „nőkérdés" is egyik mozgató eszméje a mi korunknak. És mennyi drámai műben van az tárgyalva. A bukott nők drámai feltüntetése sokszor nem egyéb: egy-egy több személy által előadott essaynél ezen kérdésről. Hogy a dráma az erkölcsi eszmék és az érzéki ember vágyai, a kötelesség és a hajlam, a világrend és a szív érzelmei közötti összeütközéseket tárgyalja, az már magában véve arra int bennünket, hogy nem szabad neki rossz néven vennünk, hogy a bűnt a színpadra viszi. Hiszen sokszor a bűnnek feltüntetése épen a jóra való nevelésnek eszközéül szolgál és ez, ha nem is valljuk Hegellel, hogy „a bűn szükséges nevelőeszköz" jó szolgálatokat tehet, mint már azt fentebb is említettük. Csak nem szabad a bűnt magáért a bűnért s nem szabad a bűnös életet pusztán realisztikus czélzattal, hogy megmutassuk azt, hogy: milyen az voltaképen, odavinnünk ; mert ez a realizmus ismét másolássá válnék, a művet sokszorosítássá tenné s az megszűnnék művészeti tárgy lenni, az erkölcsiség pedig kénytelen volna a maga sorompóit bezárni előtte. Úgy hatna, mint a napilapok hosszas elbeszélései valamely undok gonosztevő élettörténetéből, részletes leírásai p. o. egy Luccheni-nek helyzetéről. Undort keltenek a jógyomrú emberben. Sok betyár, betörő, gyilkos sorsának ékes kirajzolása már sok gyenge, természettől nem rossz lelket tett betyárrá, betörővé, gyilkossá. A mai napilapok ilyen eljárásukkal azt teszik, a mit a régi rendszerű börtönök, melyekben a kezdő, talán fel-