Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-12 / 28. szám

haladó szellemének szülöttje, mely szellem pedig a történeti kritika szelleme, s ennyiben a szentlélek, mint az igazság lelkének a műve». ((Következetlen elj aras volna« — úgy folytatta tovább — «megállani a hagiologia, ereklyék és búcsújáró helyek reformjánál, sőt inkább a történeti kritika követeli a maga jogát többi között a dogmatikában, a szentírás magyarázatában, a spekuláczió terén, a dámonologiában s a kátéban, s még az egyházjog s a moráltheologia terén is vannak elavult nézetek». A pápa középkori egyházpolitikai világuralmi állása nélkül is munkálhatja az egyház a maga üdvöt eszközlő művét és egyéb lényeges feladatait. Továbbá sürgős reformot igényel a szemináriumok s a theol. tanintézetek fegyelme és tanulmányrendje, s mindenekelőtt a tantekintély elvének túlzása az egyházban. «Hiszen ma odáig mennek az engedelmesség hangsúlyozásában, hogy még csak vitázni sem lehet valamely tudományos kérdésről csak azért, mivel az évszázadok óta szokásban van.» Az «antiquitas» még nem kritériuma a «veritas»-nak. ((Reformtörekvéseinkben is a középen van az igazság, már t. i. közepén a hyperkonzervativizmusnak, mely irtózik a haladástól, s közepén a revolucziónak, mely mindent halomra dönt.» Végül kijelentette, hogy «ma legfeljebb asszir vallási problémákkal lehet foglalkoznia a kath. theologusnak, hogy az Indexbe ne kerüljön, mely pedig épen nem csalhatatlan.» «A csalhatatlan tantekintély ma ólomsúlylyal nehezedett a kath. tudományosságra.)) Továbbá Spahn, a strasszburgi történettanár «A nagy választófejedelemről)) szóló művében kikel azok ellen az «obscuri viri»-k ellen, a kik útjában állanak a keresztyénség szívbeli vallásos érzelmeinek s az észszerű tudományos kutatásnak, s polemizál azok ellen, a kik a világból «vastag falakkal körülvett s igen kis czellákból álló kolostort akarnak formálni)). A mai ultramontánizmussal szemben azt vallja, hogy «jezsuitizmus ós katholiczizmus» nem azonos, s hogy a jezsuita rendszer okozója «a katholiczizmus mai teljes kulturális elmaradottságának)). Mint modern emberek, úgymond, az egyház és a modern eszmevilág összeegyeztetésére kell törekednünk, s a legfőbb egyházi tantekintély sohasem akadályozhatja az egyéni tudományos kutatás szabadságát. Szerinte «az egyházi tantekintély nem fizikai, hanem szellemi hatalom, mely mint ilyen kötve van az igazsághoz, az erkölcsiséghez ós a jogossághoz®. Ez alapon «a kath. tudós sohasem tagadhatja meg a történeti tények igazságát)). Mi több: «a csalatkozhatatlanság dogmája felszabadítólag hat a katholikusok tudományos munkásságára)), s ((az egyház az igazság mélyébe való alaposabb behatolás okáért nem akadályozza a dogmában való szubjektív kétkedés jogát sem ». Spahnnak még Luther iránt is van elismerő szava, a midőn őt «a népszerűség s a lelki életerő terén a német néplélek páratlan vezérének)) mondja, azt azonban már nem meri állítani, hogy p. o. «a pápaság nem isteni intézmény, hanem csak a történeti fejlődés eredménye)). Tanulság okáért itt megjegyezzük, hogy lényegileg véve a mai reformkatholiczizmus tulajdonképeni megindítója Krauss F. H. freiburgi egyháztörténettanár volt, ki 1896 óta a müncheni c<Alig. Ztg» mellékleteként több éven át közzétett nagyhirű aSpectatory) leveleiben szüntelen támadta a jezsuita ultramontánizmust s az azzal összefüggő politikai jellegű katholiczizmust, meggyőző erővel föltüntetve annak végzetes veszedelmeit a vallásos erkölcsi s az állami életre egyaránt. Tudjuk, hogy a kath. egyháziasság mai világuralmi torzképével szemben Assisi Ferencz középkori alakjában látta a kath. keresztyénség megvalósítandó ideálját. Krauss viszont a maga reformkath. gondolatainak szerzőjét az olasz Rosminiben látta, ki «az egyház öt sebe» cz. művében az egyház romlásának főbb bajait a pápák világi uralmában, az inkviziczióban, az index-kongregáczióban, a jezsuitizmusban s egy idegen holt istentiszteleti nyelvnek kizárólagos használatában látta. E két férfiúban kell látnunk ós tisztelnünk a mai reformkatholiczizmus szellemi vezérét, s az ő nyomdokaikon haladva indult az meg napjainkban oly nagyerővel, de sajnos, kevés kilátással. Mai követőik a már fentebb említetteken kivül: Sickenberger passaui liczeumi tanár, «a benső egyházi helyzetről)) szóló ((kritikai gondolataival)), továbbá Wahrmund innsbrucki egyházjogtanár, a ki különösen a középkor pápás egyházjoga ellen síkra szállott, és Müller müncheni lelkész «Renaissance« ós «XX-ik század® cz. közlönyével, a mely a reformkatholiczizmus szel lemében immár három óv óta szolgálja a művelődéstörténet, vallás ós szépirodalom liberális érdekeit. Mindmegannyian a modern katholikus tudományért és a vallási katholiczizmusórt, mint olyanért küzdenek, a mely békét keres a katholiczizmus valódi lényege s a modern tudomány ós műveltség valóságos vívmányai között az egyházban. Dr. Szlávik Mátyás.