Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-05 / 27. szám

nek tulajdonít ily szerepet, mely az egyetemes történetet nemzeti szempontból kívánja tárgyalni : intencziója szerint érthető, de didaktikai és pedagogikai szempontból nem. Á nemzeti történet nevelési szempontból nem lehet a középiskolai oktatásnak hátgerincze, mivel a humankulturkincs lévén az elsajátítandó: ezen fokozatra kell az embert fölemelni. Épen ezen tágításban van a haladás szemben a népiskolával. De didaktikai képtelenség is ezen törekvés, mivel a görög, a római stb. történetet csakis görög és római szempontból és semmi másféle szempontból nem szabad előadni. . . Ezen egyetemes történetet a hat (6) osztályú gimnázium kettős tagoltságánál fogva kétszer kívánja szerző adatni. Az Organisations-Entwurf, midőn a középiskolát úgy tagolja, hogy egy és ugyanazon tantárgyat — a latintól és mathesistől eltekintve — kétszer ad elő, nemcsak az élet, hanem a didaktika követelményét is igen bölcsen szem előtt tartotta. Az élet azt kívánja, hogy azok, a kik 14 éves korukban kilépnek az iskolából, vagy kereskegelmi, esetleg földmives iskolába lépnek, az általános műveltség elemeivel egy befejezett egészet bírjanak. A didaktikus pedig nem adhatja a történetet oknyomozólag az alsóbb osztályokban, s viszont a felső osztályokban is sokkal könnyebben halad, ha a történeti előadást az alsó három osztályban biográfiákban tipikus történeti alakok ismeretéhez fűzi, míg a felső osztályokban az alakok hátterének eszmei megvilágítása és összefüggése nyujtatik. (Ugyanezen didaktikai okok kívánják, hogy a természetrajz, khemia, fizika is kétszer adassék elő : az első fokon tipikus példányok, esetek külső létükben, a második fokon a törvény, a fiziologíai folyamat, az összefüggés lép előtérbe.) A történet emez anyagához szorosan alkalmazkodik a középiskola többi tananyaga. Első sorban áll ez a vallási tananyagról. Minthogy a humánum, az emberiség kulturanyaga sajátítandó el, ezért is a vallásoktatás nem esik a felekezetiség szempontja alá, hanem a világtörténetet kiséri tanmenetében. A történet szivét, legtitkosabb, legszentebb gondolatait, a különböző korszakok feltétlen értékképzeteit, a mint azok az eszményi világ képében és annak dicsőítésében, az embernek eszménye mögötti elmaradása fölött való kesergésében nyer kifejezést: itt a vallás óráján terjesztendő elő megható, épületes alakban. Az ifjú élje át a vallási eszme fejlődését is : kezdetben, az algimnáziumban inkább egyes vallási egyéniségek életének megismerése útján; a főgimnáziumban pedig a vallás fejlődése fokozatainak átélése útján. Az algimnáziumban a rendszeresítő ismeretet a tanintézet a lelkészre bízza; a főgimnázium vallástörténeti ismereteit és tapasztalatait befejezi egy egységes valláserkölcsi világnézet nyújtásával a lyceum. Hasonló, bár nem ily benső viszonyba lépnek a nyelvelr is a történet oktatásával, a mennyiben mind a görög és a latin, mind a modern nyelvek tanítása főfeladatukat az irodalom ismertetésében lelik. A történetet a megfelelő kor irodalmának akár eredetiben, akár fordításában való olvasásával kisérik a nyelvi órák. A latinnak keretébe ily értelemben be kell venni a középkori latinságot is meghatóan szép költeményeivel, mélységes misztikájával és körmönfont scholastikájával, történeti emlékeivel. íme, a történeti olvasókönyv fontossága ! Távolabbi a vonatkoztatás a természettudományi és mathematikai tantárgyakhoz; bár az lesz a jövőnek egyik feladata, hogy ezen tudományokat is a történeti fejlődésnek megfelelően ismertesse meg s így a történeti módszert azokra is alkalmazza, mire nézve már találunk kezdeményezéseket. 4. A lyceum a gimnáziális tanfolyamot befejezi, a közölt kulturkincset rendszeresítve tudatossá teszi s másrészt a főiskolára előkészít. A történet az eddigi történeti oktatásnak tanulságát levonja és ezt a magyar történet oknyomozó tárgyalásakor feltünteti. A nemzetek egészében mi a magyarnak sajátos feladata; mikép igazolja ezt a történet: ez azon szempont, melyből a történet itt tárgyalandó. Ezen az alapon lépjen az igazán művelt akár a szaktanulmányozás, akár az életnek küzdő terére. — A vallásoktatás e fokozaton rendszeresíti a történet talaján egységes vallási és erkölcsi világnézetet, a melyet még a szocziologia egészít ki psychologialogikai alapon. Ily értelemben lesz a történet az oktatás központja, a különböző tárgyak gerincze, s az igazi nemzeti nevelés biztosítója. A magyar irodalom, a tantárgyak testének gerincze, nem lehet ugyanazon érvekből, melyek a magyar történetnek a középiskolában ily szerepe ellen szólanak. Fokozza e szerep tarthatatlanságát, hogy az irodalom a szellemélet megnyilvánulásának csak egyik oldala, a történeti embernek csak egyik, bár nagyon is jellemző érvényesítője. * * * Idáig terjed a hatalmas értekezés, melynek — úgyszólván — „sorsát" szerzőnk ezen kijelentésbe foglalja : Az eszmék eredetileg mind utópikus színben tűntek fel, a mely színüket, ha igazak, idővel elvesztik. Ebben rejlik az ideálizmus vigasza, de ereje is. És midőn ezzel mi is ismertetésünk végére jutottunk, ismételt köszönetünk mellett örömünket fejezzük ki, hogy a nagyérdemű tudós szerző eme magas konezepeziójú és ideális színezetű értekezésével — a mely tanügyi politikánknak és egész iskolai tanrendszerünknek elfogulatlan tárgyilagos és őszinte kritikája — pedagógiai irodalmunkat és kulturális közéletünket megajándékozta. Nekünk pedig ezáltal alkalmat adott azon állásfoglalásunk megerősítésére, melyet a közelebbi években lefolyt tanterv-revizió alkalmával e lap 1896. évfolyamának 49. és 1897. évf. 19—20-diki számaiban megokoltunk, t. i. hogy nem foldozott tantervek kellenek, hanem nemzeti és vallási alapon olyan új iskolák, melyeknek fundamentuma a pedagógia, földszintje a pedagógia, emelete a pedagógia. Más szóval, minthogy akkori álláspontunk — melyet az ezelőtt négy évvel kiadott „legeslegújabb" tanterv (1879. óta a 4-ik !) sem ingatott meg — abban gyökerezett, hogy nem tanterv-revizió, hanem iskolai reformáczió kell: természetes, hogy ezen értekezésben nem annyira óhajtásunknak, mint inkább a közszükségletnek mintegy olyan „evangéliumát" látjuk, mely megerősít abbeli hitünkben, hogy az abban kontemplált gyökeres új rendszer — az iskolák szellemének reformácziója — hazánkban a közeli jövő feladata leend. Adja Isten ennek mielőbbi teljesülését! Benke István. TÁRCZA. A művészet és erkölcs viszonya egymáshoz. (Folytatás.) íme, fentebb azt mondottuk, hogy a művészetnek nincsen erkölcsi hivatása, mert csak egy hivatása van, az, hogy művészet legyen, pedig tudjuk, hogy a művészet az erkölcsi téren született meg. Nagy, dicső, nemes