Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-05 / 27. szám

között van. Vannak külső ós belső bajaink, de nem olyanok, hogy a kétségbeesés sötétségével a jövő minden reményéről le kellene mondanunk. Ellenkezőleg. A helyenként mutatkozó visszaesések, hiányok ós veszteségek még nem jelentenek halált; a küzdelmek ós erőfeszítések mindenütt kisórik a protestáns egyházak fejlődésót és melyik egyházban van korunkban általánosságban nagyobb haladás, mint ezekben? Az is bizonyos, hogy bajaink orvosságát pillanatszerűleg nem találhatjuk meg. Vagy ha megtaláltuk is — hisz a főorvosságot mindnyájan jól ismerjük, — bizonyára hosszú idő szükséges ahhoz, hogy az jól átjárja ós meggyógyítsa a csak egyes részeiben beteggé lett egyháztestet. Én ópenséggel nem kételkedem abban, hogy a magyar protestáns egyházak mai kül- és belviszonyai között a rendszeres belmissziói munkásság rendkívüli fontosságú. Azonban a magyar protestantizmus szeretetmunkásságáról és beimissziói törekvéseiről, a keresztyén mentő ós gondozó tevékenység egyháztársadalmi rendszeres gyakorlatáról s az így elért eredményekről — fájdalom — még nagyon keveset mondhatunk. Külföldi protestáns testvéreink között már régen virágzó intézmények keretében, rendszeresen ós hatalmas eredményekkel gyakorolták a krisztusi szeretet munkáit és a belmissziót, midőn nálunk ezen tisztán ős-keresztyén tevékenységnek fogalmi tisztázása, szélesebb körű gyakorlatba vétele, intózmónyszerű szervezése ós az egyházhoz való viszonya kérdésének tisztázása körül a mozgalom megindult. És hosszú vajúdás után csak most alakult meg az országos protestáns belmissziói egyesület, mely örvendetes esemény tán mielőbb maga után vonja egyetlen volt belmissziói folyóiratunknak halottaiból feltámadását. Nagy missziói területtel bíró dunameiléki ref. egyházkerületünk is csak most határozta el a traktuális missziói bizottságok szervezését azon czélzattal, hogy ennek közvetítésével az egyes egyházmegyék egyházaihoz tartozó filiák ós szórványokban élő hitsorsosaink rendes valláserkölcsi gondozását ellenőrizhesse. Nem hogy kicsinyeinők e határozatot, de önkéntelenül is eszünkbe jutnak Scháfer igaz szavai: ccln dem Namen : Innere Mission, liegt etwas Beschámendes» ... És tovább menve, nagyon is új keletűek és csak szórványosan találhatók azok az egyesületek, a melyek az ifjúság vallás-erkölcsi életének ápolásával és fejlesztésével, vagy a társadalmi nyomorúság és bűnök rabjainak vagy más áldozatainak megmentésével foglalkoznak. Azért nem érdektelen, sőt tán figyelmet ébresztő dológ felvetnünk a kórdóst, hogy vájjon volt-e ilyen munkásság — bár minden speczifikus megnevezés ós különösebb tömörülés nélkül is — a megalakult, fejlődő ós küzdő magyar protestáns egyházakban? Ha semmi pozitív adatunk nem volna is, pusztán spekulatív okok alapján is azt kellene mondanunk, hogy kellett lennie. Mert a missziói hajlam jellegzetes vonása a protestantizmusnak, a mennyiben — és ezt erősen hangsúlyozzuk — a protestantizmus nemcsak tiltakozás a keresztyénség jegyében mutatkozó, csalhatatlannak kikiáltott pápás hierarchiai tanok ós intézmények ellen, hanem lényegileg inkább a legerősebb bizonyságtétel az evangéliumi igazságok mellett. És az a hatalmas vallás-erkölcsi élet, melyet a reformáczió az őskeresztyón egyház tisztaságának és fenséges egyszerűségének visszaállítására irányított törekvéseivel egyedül bibliai alapon ós bibliai eszközökkel teremtett: már önmagában is kizárja ezen munkásság teljes hiányának lehetőségót. Az apologetikus ós más vallásos irányú irodalomról, annak széleskörű elterjedtségéről, a Payr Sándor által megörökített «magyar pietistákrób) nem is szólva, ott van maga az egyházfegyelem, a mely czóljaiban ós gyakorlatában annyiban függ össze a belmiszszióval ós szeretetmunkássággal, a mennyiben az az egyháznak nemcsak megtorló, hanem egyszersmind preventív törekvését ós eljárását is jelenti. Mi lehet tehát az oka, hogy a magyar protestáns egyházakban a belterjesebb vallás-erkölcsi gondozás, az egyháztársadalmi munkatérnek minden irányú és rendszeres kultiválása határozottabb alakot ós nagyobb arányt nem ölthetett? Ne , keressük e sajnálatos körülmény okát sem az ilyen irányú munkásság szükségességének fel nem ismerésében vagy kicsinylósében, avagy épen a magyar faj géniuszának az ilyen tevékenységgel szemben elég balgán annyit emlegetett idegenszerűségében; mert avagy nem egy és ugyanaz-e, nem változhatatlan ós nem szakadatlanul munkás-e az örökkévaló isteni kegyelem, mely minden szeretetmunkásságnak és az egyházi élet evangéliumszerűleg elevenebbé tételére irányított minden tevékenységnek alapja és indító oka? Hogy közöny, vagy épen hitetlenség volna az ok, nem tudom elhinni, mert látok hitet, érdeklődóst ós áldozatkészséget, s ez utóbbit épen eléggé nem méltányolható mértékben mai nehéz gazdasági viszonyaink között is. Hogy lelkészeink nem szentelhetik minden idejüket az ilyen munkára, magyarázatát találja a lótfentartás legelemibb biztosítékaiért való küzdelemben. Vagy hogyha a hivatalos őrállók mulasztását emlegetjük, nem jut-e eszünkbe az elmúlt időknek szelleme, valamint az a tény, hogy a belterjesebb