Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-05 / 27. szám

Csak az egy bizonyos, hogy azok közt se lehetett volna két egyformát találni szabásban és színben, akármeddig vizsgáltam volna is. Hát a palástok. Ezekre vonatkozólag elővettem e czikkem megírásakor irományaim közül a budapesti zsinat alkalmával készített vázlataimat.! Akkor nevettem is, bosszankodtam is felettök, meg most is. Egyik bő, akár egy Luther-köpeny, a másiknak a szélessége nincs egy arasz. Az egyik széles, vállra fekvő galléros, a; másik fenn a vállnál össze van húzva, mint egy rásaszoknya, de alul bősége olyan, hogy egy szérűt is be lehetne vele teríteni. Az egyik fel van kötve rendesen, a másik majd a hát feléig lelóg. Az egyik díszes zsinórkötővel van felerősítve, a másik csak egy fekete pertlivel Az egyik nehéz selyem, moireszélekkel díszítve, a másik színehagyott ripsz vagy krep. Az egyik bokorugrós rövid, a másik a földön úszik, mint egy sleppes szoknya. . . De nem variálom tovább ; a variáczióknak úgy sem érnék végére. Legyen elég csak annyit mondanom, hogy egymáshoz hasonló kettőt ezek között sem találtam, s a mikor együtt láttam papjainkat, nem fogyott csodám azon a variáczión, a mi elém tárult, mikor rajtok végig tekintettem, s nem fogyott nevető bosszankodásom, mikor az öltözetükben feltűnő ízléstelenséget szemléltem. A mikor ezeket leírtam, Isten látja lelkem, se nem nagyítottam, se gúnyolódni nem akartam. Csak leírtam azt, a mit megfigyeltem, és pedig annak indokolására, hogy miért csatlakozom én azokhoz, a kik azt óhajtják, hogy nekünk papoknak hivatalos formaruhánk legyen. Legyen, — én is azt óhajtom, hogy ennek az ízléstelen variácziónak vége szakadjon. De legyen csakis a hivatalos funkcziók körében. Arra, hogy formaruhát hordjunk hivatalos funkczióinkon kívül is, — nincs semmi szükség. Vigyázzunk azonban a formaruhával is. Zsinati törvényünk azt írja elő, hogy az általa megszabott hivatalos egyházi ruhát necsak hivatalos lelkészi funkczióink körében, hanem a hivatalos polgári ünnepélyeken is viseljük. Ezt a rendelkezést én nem tartom helyesnek s épen azért kiküszöbölendőnek ítélem az új törvénytervezetből is, s azt kívánom, hogy a lelkészi funkcziók alkalmával viselendő formaruha megkülönböztessék az egyéb hivatalos ünnepélyeken viselendő ruhától. Törvényhozóink ós törvénytervezőink szemei előtt e rendelkezés tételénél bizonyára az lebegett, hogy a r. hath. egyház papjai is formaruhában jelennek meg a hivatalos polgári ünnepélyeken, vagy mondjuk: a királyi ós más egyéb hivatalos ebédeken. Csak abban tévedtek és tévednek, hogy összetévesztik a r. kath. papoknak ilyen alkalmakkor viselt formaruháját azzal a formaruhával, a mit hivatalos lelkészi funkczióik alkalmával viselnek. Pedig a kettő nem egy és nem ugyanaz. Nem látta azt még soha senki, hogy egy r. kath. fő-, avagy közönséges pap polgári hivatalos ünnepélyen vagy ebéden abban a ruhában jelent volna meg, a mit az istentisztelet, avagy hivatalos lelkészi funkcziói közben visel. Nem látta, mert a r. kath. egyház igen jól tudja, hogy mi a különbség a hivatalos lelkészi funkczió és a hivatalos reprezentáczió között. Mi azonban, úgy látszik, nem tudunk a kettő között különbséget tenni ós arra akarjuk kényszeríteni papjainkat, hogy odahurczolják palástjukat a királyi és más hivatalos vendégségek asztalához is, a hol pedig igen könnyen pecsétet kaphat az a szent palást. Nem tudom, más hogyan van vele, de ón, megvallom, mindig szomorúan olvastam a tudósításokat a felől, hogy ez vagy ama püspökünk vagy papunk palástosan jelent meg a király, vagy valamely hatóság által rendezett ebéden. Szomorúan olvastam, mert a papi palástot oly drágának ós oly tiszteletreméltónak tartom, a mely nem való arra, hogy egyformán borítsa vállainkat úgy az Úrnak vacsorájában és a királynak vagy akármely világi hatóságnak a lakomájában. Ám legyen azért formaruhánk a világi reprezentácziók alkalmára is; de a palástot csak hagyjuk meg abban a körben, a melybe igazán való: az Isten országa szolgálata körében. De már végezhetem is. Talán unalmas volt fejtegetésem, a melynek során a lelkészek által végezendő hivatalos funkcziók ós reprezentácziók körében feltűnő variácziókra leplezetlenül reámutattam. De nem tartózkodtam a hosszadalmasságtól, épen azért, hogy annál világosabban álljon minden gondolkozó ember előtt az, a mit czikkem elején már kijelentettem,^ t. i., hogy zsinati törvénytervezetünknek a lelkészek teendőire vonatkozó része alapos átdolgozást kiván a nélkülözhetetlen ós szükséges egység szempontjából. Távol van tőlem, hogy valami olyan, betűszerinti egységet kívánjak, mint a milyen a r. kath. egyházban van. Arra nálunk, kik az evangeliumi szabadság alapján állunk, nincs semmi szükség. De másfelől az is igaz, hogy a szabadságot szabadossággá fajulni hagynunk nem szabad, sem általános elvi, sem gyakorlati szempontból. Eddigelé, a mint fejtegetésemben felmutattam, tényleg inkább csak a szabadosság uralkodott azokon a tereken, a melyeket érintettem, nemcsak nevetségére, de határozott veszedelmére egyházunknak. Az én óhajtásom egyedül csak az, hogy ennek a helyzetnek vettessék vége új törvényhozásunk által, s teremtessék meg általa egy olyan evangeliumi egyöntetűség, a mely az in necessariis nem tűr meg semmi-