Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1903-06-28 / 26. szám
fajulhatna, de nem lenne erkölcs; mint nem lenne erkölcs, ha valamely egyház szolgálatába szegődnék. Erkölcs, mely az egyházak, a dogmák szolgálatában áll: egy sokszínű chameleon, vagy egy tarka ruhába öltöztetett majom! Az erkölcs önmagában öröktől fogva van! A Plátó kalokagathiája, az ó-testámentom „isten szive szerinti izraelitája", és az új testámentom szentje, a kire nézve: „a régiek elmultak, mindenek megújultak" (II. Kor. 5, 17.) és a ki elmondhatja magáról: „élek pedig többé nem én, hanem él én bennem a Krisztus" (G-al. 2, 20.) — nem változtathattak az igaz, a jó, a nemes és isteni fogalmán, eszméjén, csak az azokhoz való viszonyt határozták meg különféleképen s az épen a Krisztus örök érdeme és dicsősége, hogy olyan vallást hirdetett, a mely ez eszmékkel, mondjuk általában az erkölcscsel és az erkölcsiséggel teljesen megegyezik, úgy hogy az eszményi keresztyénség az eszményi erkölcsiséggel ugyanaz. Az erkölcsi eszmény, mondjuk az eszményi erkölcsiség létezett, az eszményi vallás is létezett, de történetivó csak a Jézus Krisztusban és ő általa lett. És épen mert az erkölcsiség eszményi, van viszonyban az eszmékkel dolgozó művészettel és épen a mennyiben és a miben a keresztyén vallás eszményi, lép vele a művészet viszonyba ! így volt ez a múltban, még a legsötétebb középkorban is, igy van a jelenben, a még sötétebb materializmus korában és így lesz a jövőben az esetleges teljes szeczessziói legeslegsötétebb nihilizmus korában is! Az eszmék nem halnak meg soha! Az eszmék örökké élnek, az eszmék halhatatlanok! íme a két független exisztencziának egymással való találkozása. Mindegyik megy a maga útján és mégis egy úton, jobban mondva egy irányban, egy czél felé, a tökéletesedés felé haladnak az eszmék útján. Akárcsak két, párhuzamosan egymás mellett, egy irányban haladó vonat. Egyik is el lehetne a másik nélkül; de így egyik is, másik is világit társának, legalább társa utasainak a sötétben! Egymás útjait nem szabad keresztezniük, összeroppannának. Mindenik csak a maga sínjein járhat biztosan, de a hidak úgy vannak berendezve, hogy egyszerre kell átmenniök, különben felbillenhetne ez egyensúly. Vannak vidékek, hol gyorsvonatokká válnak, vannak, hol tehervonatként másznak, zubognak! Egymást nem szabad befolyásolniok. Ha az erkölcsiség elsötétül és csupa kihágást, bűntettet, vérlázító vétket mutat, a művészetnek épen úgy nem szabad beléavatkoznia, mint nem szabad az erkölcsnek, ha a művészet nem csalogánydalt énekel, de károg, mint a varjú; nem rózsát, vagy liliomot fest, de bogáncskórót és pöffeteget; nem szép asszonynak ád életet Pygmaleonként fehér márványban, de szürke kőben undok varas békának ; nem pantheont épít, de czigánykunyhót hány össze piszkos sárból. Mindenik autonom ! Ezt az autonómiát nem szabad sértenünk. Úgy kell tennünk, mint tesz az okos állam az autonom egyházzal, vagy az okos egyház az autonom állammal, nem támadja meg autonómiáját, de magát, a maga viszonyait rendezi be úgy, hogy amannak autonómiája ne árthasson neki! A „jus praecavendi" természetes jog, a mely a „bűntelen önvédelmet", a „jus inculpatae tutelae"-t foglalja magában, és annyit jelent, hogy mindenik önálló létjogosultsággal bíró lénynek: legyen az akár egyes fizikai, akár egyes jogi, vagy erkölcsi személy, joga van a maga létét minden zavaros idegen befolyás, veszedelmes behatás ellen előzetes óvóintézkedések által megvédelmezni, a nélkül azonban, hogy egy másiknak hatás- és életkörébe avatkoznék; mert hiszen annak hasonló jogai vannak, az vele egyenjogú. Ha a művészet ezen joggal él, csak természetes jogát, vele született jogát gyakorolja. És íme természetesnek fogjuk találni, hogy Németországon a „Lex Heinze"-vel szemben a r Goethe-Bund" e szavakat hangoztatta! És ismét — nem lázad-e fel a szabad szellemű tudomány, az önjogú önczél: az erkölcsiség, midőn egy egyház intézményeinek, p. o. a pápás és nem a róm. kath. egyház dogmáinak kényszer-zubbonyát akarják ráerőszakolni a hires „Liguori-féle morálban? „Avagy az erkölcsiség nem bír-e önálló létjogosultsággal? Csak a szerzetesi élet támogató eszköze, vagy csak a pápai infallibilitás, az nltramontán törekvések ós hatalom mankója lehet ? Vagy nem az erkölcsiség elleni vétek volt-e az, midőn a prot. moralisták külső, nem az erkölcsiségben fekvő okokból, az erkölcsiséget állami, egyházi, társadalmi, családi, sőt hivatási, vagy mint mondták hivatali erkölcsiségre, tehát állás szerinti erkölcsiségre akarták tagolni ? Az erkölcsiség egy, a lényege egy; nyilvánulásának alakja különféle lehet, de ő maga nem változik; nem változik a nap, bár sugarát különfélének látjuk, sőt prismán hét színre törjük! Ha tehát a kettőnek egymáshoz való viszonyaiban valami bántó van az egyikre nézve, nem úgy kell okoskodnunk, hogy ennek az egyiknek kedvéért a másikat rendszabályozzuk meg; hanem hogy ezt az egyiket hozzuk olyan helyzetben, hogy a másik neki ne árthasson! A művészet ne ártson az erkölcsnek ós megfordítva; értsd : ne árthasson ! Hörk József, theol. tanár. (Folyt, köv.) KÜLFÖLD. Amerika egyházai az 1902. évben. Sokat írtak az amerikai egyházi viszonyokról. Még többet az egyházi keresztyénség hanyatlásáról s a baptizmus nagymérvű terjedéséről napjainkban. Pedig a statisztika azt igazolja, hogy Amerika egyházias élete az 1902. évben sem maradt mögötte a többiek egyháziasságának. Általában azt lehet mondani, hogy a népnek egyházias érzéke nem csökkent, sőt hogy az egyházak hit- és szeretetmunkássága iránti tisztelete állandóan emelkedőben van. így többi között a ker. szellemnek műve volt ílZ, Si midőn egy newyorki operaházi igazgató a felső-ammergaui passió-játék szinrehozatalától elállott azért, mert attól tartott, hogy azzal a ker. lelkiismeretnek oly nagy viharát idézné föl, mely könnyen az operaház bezáratását vonná maga után. Anyagi oldalát tekintve, Amerika egyházias élete az 1902-ik évben nagyjelentőségűnek mondható. Amerika összes ker. egyházainak ellátása a jelzett évben 260 millió dollárjába került az Egyesült-Államoknak, mely összegből 70 millió jótékony intézetek fölsegélyezésére fordíttatott. E téren legnagyobb buzgóságot fejtettek ki a methodisták, úgy hogy az elmúlt év Szilveszter estéjén Mills Ede lelkész azt jelenthette a maga híveinek, hogy a 20 millió dollárból álló ú. n. „XX. századi alapítvány1 1 immár a maga egészében fölvehető. Mills még
