Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-28 / 26. szám

hozzátette, hogy bámulatos az az áldozatkészség, a melyet egyes methodista lelkészek fiai tanúsítottak, s itt megemlítette, hogy egy methodista lelkésznek fia 400 ezer dollárt ajándékozott, holott mint lelkésznek sohasem volt több évi fizetése, mint 400 dollár. És pedig a baptisták áldozatkészsége nem is nagyobb alapítványokban, mint inkább az egyszerű emberek számos kisebb adományaiból áll. így közelebbről azt olvassuk, hogy egy norvégiai-amerikai konferenczia fejenként 22 dollárt, s egy német-amerikai fejenként 26 dollárt adományozott. Ez az áldozatkészség felülmúlja még a mi (főleg tót) ev. népünk buzgóságát is, mely helyenként az állami adónak kétszeresét, sőt háromszorosát hozza meg az egyház oltárára. Az adakozásnak jókedvűsége s az abban való nemes ideálizmus tehát korántsem hanyatlik Amerikában, s az egyházi áldozatkészség terén az új világrészben az elmúlt évben a katholikusok, episkopálisok és unitáriusok is tündököltek. A lélekszámban való emelkedés csaknem valamennyi nagyobb amerikai egyházi denominácziónál észlelhető, aránylag a legnagyobb emelkedést azonban a baptisták („disciples of Christ") és a lutheránusok mutatják. Amerika ker. egyházamat anyagi viszonyairól most már áttérhetünk a szellemi küzdelmekre és mozgalmakra, a melyek az erős szellemi viaskodás képét tüntetik föl az egyházias hit- és szeretetélet összes ágaiban. Amerika ker. egyházait 160 ezer lelkész gondozza, és több mint 28 millió egyháztag a ker. egyház öntudatos tagjának vallotta magát. Amerikában a vallásos egyházi élet erős áramlata észlelhető. A különböző ker. egyházi áramlatoknak egy hitvallássá való tömörülése hiábavaló kísérletnek bizonyult, másrészt azonban örvendetes körülménynek jelezhető, hogy a felekezetieskedés merev ellentéte Amerikában hanyatlóban van. Jól tudja azt minden egyes ker. egyházi denomináczió, hogy Amerikában nagy feladatok megoldására van hivatva. Mindegyik megtartja a magáét s így szolgálja a ker. egyházias élet szent ügyét és magasztos czéljait. Közelebbről a katholiczizmusnak Amerikában Corrigan new-yorki érsek váratlan elhunytában nagy halottja van. Mint Amerika legnagyobb egyházmegyéjének feje és erős harczosa, döntő befolyást gyakorolt a kath. egyház közoktatási és jótékonysági viszonyaira. Hogy azonban az amerikai kath. egyházra gyakorolt befolyását kellőleg nem méltányolták mindenkoron, igazolja az a körülmény, hogy utódja lett Farlay érsek, ki Corrigan egyházpolitikájával ellentétben, a haladásra hajlandóbb ós szellemileg szabadabb szellemi egyházi egyéniség, s kinek érsekségét osztatlan örömmel fogadták mindenfelé Amerikában. Egy kath. lelkész hivatalba lépésekor egy előkelőbb egyházi lap hasábjain azt írta: „Amerika kath. egyháza oly feladatok előtt áll, a melyek sürgős megoldásra várnak. Oktalan módon több mint egy prálátus kihívta hívei ellenszenvét országunk szocziális intézményei ellen csupán csak azért, mivel jól érthető indokokból gyermekeiket állami intézetekben iskoláztatták. Föltűnő rnódon kath. papok és püspökök oty mozgalmaktól tartózkodtak, a melyek tisztán politikai vagy szocziális reformokra törekedtek. Azt a mozgalmat sem erősítették eléggé, a mely az összes ker. hitvallások és néposztályok kölcsönös megtermékenyítését czélozta, a mi pedig országunk és egyházunk biztonságának és jövendő megszilárdulásának nélkülözhetetlen feltétele". Amerika kath. egyházában ennélfogva ma arról vannak meggyőződve, hogy Farlaynak new-yorki érsekké való kineveztetésével a jól értelmezett „amerikanizmus" (a melyet pedig Leó pápa is elítélt!) — egy jó lépéssel előbbre haladt. Amerika methodistáira nézve nagy érdekkel bír az a nyilatkozat is, a melyet a pápa tett Róma methodista egyházairól. A londoni „Román Catholic Tablat" azt a következőkben ismerteti: „Az angol ós amerikai methodisták proselytismusának útja és módja Rómában nagyon alacsony színvonalon áll, s Anglia közvéleménye azt korántsem helyeselhetné. Az apák hitéről valő elesésükért a szegényeknek kenyeret ós vajat adnak. A nagy szegénységet felhasználva, vakmerően vesztegetnek, hogy megnyugtassák az elesettek lelkiismeretét. Papjainkra nézve Rómában új dolog az, hogy híveik ilyen veszedelmeknek vannak kitéve, a melyeknek végzetes következményét máig sem ismerik eléggé". A methodisták tolakodó missziói eljárását mi is ismerjük, s a pápa aligha túloz annak megítélésében. A prot. episkopális egyház kebelében úgy Angliában, mint Amerikában az ú. n. rituálizmus erősödése észlelhető. A legerősebb aggressziv párt a magas püspöki egyházi, mely napról-napra a legszélsőbb rituálizmusnak hódol. Még csak egy nemzedékkel azelőtt megijedtek volna maguk az episkopálisták az istentisztelet s a predikáczió terén attól a „romanizmustól", mely ma ott akadálytalanul dívik. A „valódi jelenlét"-nek tana az oltári sákrámentomban s az abszoluczió tana „a felséges misénél" kiolthatatlanul él a hívő nép köztudatában. S a római egyház még sem tett egy lépést sem az episkopális ordináczió vagy mise elismertetéséhez, sőt minden' jel arra mutat, hogy Róma sokkal nagyobb respektussal van a protestánsok, mint a hozzá közelebb álló testvérei iránt. Az elmúlt év folyamán az episkopálisok Mexikóban kísérletet tettek egy' önálló episkopális egyház szervezésére, mely azonban az anyaegyház erélyes ellentállásán tört meg, s jelenleg is csak egy helyettes püspök munkálja egy jobb jövő reményében a szervezés ügyét. Az előző években az episkopális egyház Mexikóban csakis mint missziói egyház működött. Az önálló szervezésnek máig is igen sok akadálya van, a melynek leküzdése a jövő titka. Amerika többi egyházaiban jelentékenyebb mozzanatok nem fordultak elő. Még legnevezetesebb az, hogy a baptisták az elmúlt évben sokat tárgyaltak a keresztség jelentőségéről. Arról van szó, hogy a keresztség feljogosít-e az egyházhoz való tartozóságra, vagy pedig utóbbihoz még egyéb feltételek is szükségesek? . 52