Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-17 / 20. szám

szen más az, midőn valaki az egyházhoz tartozásából folyó, valamely köteles közmunkákat elmulaszt, s a presbitérium rendeletének ellene szegül. Már itt bizony az a legmegfelelőbb kiegyenlítés., ha az elmulasztott munkát a mulasztó költségére mással végeztetjük; csakhogy ez már nem büntetés, hanem a mulasztásnak, az élvezett jónak ellenértéke, mondjuk: váltságdíja. Már az ilyet fenn kell tartani, sőt egy jól megfogalmazott §-ban kellene is biztosítani, mivel ehhez a „közigazgatási bírósági esetek"~rö\ szóló 357. §-nak 6. pontja egy kissé tág értelmű is, meg mint közigazgatási eset talán nem is tartozik a presbitérium jogkörébe. Ha pedig a közteherviselés alól való kibúvást vagy azonnal méltóképen meg nem torolhatjuk, vagy csak gyengén, a választói jogról való megfosztással sujthatjuk: akkor bizton hiszem, hogy hijábavaló minden igyekezetünk, mert a kötelessógmulasztó az ily büntetésre minél kevesebbet fog adni. Röviden szólva: a választói névjegyzéknek a gyülekezeti kisebb hivatalnokok választásánál oly czélból való alkalmazása, hogy ezzel a pénzbüntetést kiküszöbölhessük, feleslegesnek látszó valami; létjogosultsága alig van, kivált akkor, ha a mulasztásból eredő kárt az illetővel más czímen is megtórittethetnők. A lelkészválasztásoknál is sok baj származik a választói névjegyzék összeállításából, de mivel ilyen választás 10—20 esztendőben történik egy egyházban egyszer s nagy iránta az érdeklődés, itt jobban fentartható. II. A presbiter választás tervezete (30—36. §.) szerint a választás napján az esperes tűzi ki legalább 8 nappal a választás előtt. Meggondolva azt, hogy a részleges választások 3 évenkint ismétlődnek, egy ugyanazon időszakban az esperesnek az egyházmegyéjében levő gyülekezetek számához képest 30 — 60 egyházzal kell bánnia., a választások megtörténte után pedig az elhibázott választások bajaival vesződnie, a milyenek bizonyosan lesznek. Maga a választás ténye egyházközségi gyűlésben történik, és pedig a kisebb helyeken a templomban. Am a népgyűlés már az eddigi egyszerűbb alakjában is erősen el van ítélve; itt a választó népgyűlés meg még többféle új eljárásokkal bonyolíttatik, nehezíttetik. Hiszen ha a presbiter- vagy gondnok-választások iránt is olyan volna az érdeklődés, mint a lel kész választásoknál! Vagy ha a választottnak adhatnánk tisztességes fizetést, a mire egyfelől törekedni és a mit másfelől irigyelni volna érdemes. De erre a kisebb helyeken nincs kilátás. Vagy ha volna olyan vallási buzgóság, mint a milyen volt a reformáczió idején. A mai üres templomok azonban ellene mondanak ennek. Az ily érdektelenség mellett aztán a különféle teketóriák végbevitelére ott van még a kisebb helyeken a rövid idő is: a vasárnap reggeli istentisztelet után való idő, a mit csak a déli harangszóig számíthatunk. A választásra majd benn marad az a 10—15 szavazatképes egyén, a kinek a nevét még a névjegyzék ki nem rostálta. Most a lelkész a gyűlés czéljának rövid előadása után megválasztatja, vagy esetleg kinevezi a bizalmi férfiakat, számszerint 4-et (32. §.). Majd előveszi a szavazó-lapokat, a miket — megjegyzendő — minden szavazatképes egyén nevével teljes számban előre el kellett készítenie, mert hiszen azt nem tudhatta, hogy a sok közül kik és hányan nem jönnek el a választásra. Ergo: a sok szavazó-lap közül ki kell válogatni a jelenlevők nevére szólókat, s ezeket — gondolom a bizalmi férfiak által — kiosztja a pap az egyeseknek. Megkezdődnek a szavazatjegyzések, a mihez persze íróeszköz is kell; ezt majd ad nekik a lelkész, mert magukkal aligha hoznak. Mivel kijelölés nem volt, a két vagy több választandó presbiter helyett a választók szavaznak ki erre, ki arra, 15-en még 5 -6 felé is. Az ily operátumokkal azonban eltelik az idő; ime megkondul a kedves déli harangszó. Vájjon nem eshetik-e meg erre, hogy az érdektelen, türelmetlen választók egyik a másik után felkelnek a helyükről s ott hagyják a választást papostól, bizalmi férfiastól, szavazó-lapostól és minden czerimoniástól együtt? Mert mikor a magyar természet elveszti a türelmét s meggabalyodik, nem bír azzal hatalom nélkül senki sem 1 Pedig aztán a szavazatok összeszámlása, az eredmény jegyzőkönyvbe vétele (1), ennek meghitelesítése, kihirdetése még csak ezután következett volna. Pap-kinlódás, ügyszenvedós. Beteljesül rajtunk az ismeretes axióma, hogy „A túlhajtott pontosság a legnagyobb rendetlenség". Ám legyek rosz próféta, de én a presbiterválasztások terv szerinti jövőjét a saját tapasztalataimból s a mások aggodalmaiból is ítélve így képzelem el magamnak. Mihelyt népgyűlésről van szó, vele együtt mindjárt a rakonczátlanság és bábeli zavar képe rajzolódik elibém s a „mineka" és egyéb kelletlen, henczegő szavak zsonganak fülembe. Azt hiába emlegetjük, hogy a polgári községi választásoknál ugyanez a rendtartás van, és ott nincs hiba. Ott megvan az érdeklődés, mert a község anyagi dolgai, az egyeseket érzékenyen érintő zseb- és kenyér-kérdések forognak szőnyegen; ott hát megjelennek és kitartanak. Aztán ott a szolgabíró elnököl, a ki nem közöttük lakik, és a kinek a rendetlenkedő megfenyítésére van hatalom a kezében. Vajha a presbiter- és gondnokválasztások csak hadd maradnának úgy, a mint azt a most fennálló törvényeink rendelik; hiszen ezeknek egyszerűbb rendelkezésével is nem egyszer keserves volt dűlőre mennünk. Ne kergetnők mi a mellékes dolgokat úgy, hogy az alatt elszalajtsuk a lényegeset, a fontosat. És ne építenénk mi száz kerekű, emeletes malmot az olyan vízre, a mi még az egy-két kerekű malmot sem birja mindig elég jól hajtani; értem az érdektelenség vizét. Gödöllei József, lelkész.