Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-19 / 16. szám

ós 78. §-ban világosan kimondaná, hogy a lel­készi oklevéllel biró ós akár lelkészi, akár tanári ós tanítói rendes állást elfoglaló egyének, az ok­levél ós a szabályszerű fölavatás által lelkészi jelleget nyernek? Hiszen az egyház, különösen a református egyház mindig nagy egyházi erőt látott abban, ha nemcsak a templomi, hanem az iskolai kathedrán is, lelkészjellegű és képesítésű erőket alkalmazhatott. Hiszen, kivált ma, a köz­szellemnagymérvű elvilágiasulása idejében,nagyon fontos ós vitális érdeke a keresztyén egyháznak, hogy belhivatalnokai minél nagyobb számban lel­készi jellegűek, lelkészi szelleműek ós lelkészi képzettségűek legyenek. Nem leszorítani, de von­zani, nem kevesbíteni, de szaporítani kellene az egyháznak a lelkószképzettségű belhivatalnokait. Ezért a tervezet 77. és 78. §~ainak idevágó intézkedéseit múlhatatlanul át kell dolgozni, hogy az egyházban necsak a parókhiákon, hanem a tanítói s tanári állásokon működő lelkészek lel­kész volta minden kétséget kizárólag a törvényben is megállapíttassók. Magától értetik, hogy a ki nem parókhiás lelkész, az parókhiális jogokat nem, de minden más lelkészi jogot mind igé­nyelhet, mind gyakorolhat is, a mi a törvényben szintén formulázandó. 2. A lelkészekre vonatkozó rendelkezések szempontjából is nagy kifogásaim vannak a tör­vénytervezet ellen. A lelkészek teendőit túlságos részletezöleg formulázza a tervezet. Az erről szóló 86. §-t a tervezet szégyen §-ának lehetne nevezni. Szégyen-szakasz azért, mert gyarló szövegezése valóságos szegénységi bizonyítványa a törvény­szerkesztésnek. A különben is gyenge törvény­szöveg itt valóságos theologiai, liturgiái és paszto­rális aprólókoskodásba merül. Mintha egy silány theologiai tankönyvet olvasna az ember. Nem a törvénykönyv kategorikus rendelkezéseit kapjuk itt, hanem egy pongyola theologiai tanár apró­lékos utasításait arra nézve, hogy miként járjon el a lelkész a predikálásban, a sákramentumok kiszolgáltatásánál, az ónekeltetósnól, a konfirmá­cziónál, a lelkészi gondozásban, a gyülekezet kor­mányzásában, az iskolákra való felügyeletben, a szegények és betegek gondozásában, a házasulok esketésónél, az áttértek ós a kitértek körül, az anyakönyvezésnél, a temetésnél, a katonaság körül stb. stb. Nos hát a liturgikának, homiletikának, cura pastoralisnak és egyházjognak ilyen zűrzavaros és pongyola ismétlése teljességgel nem való az egyházi törvénykönyvbe. Először azért nem, mert az ily részletes megrendszabályozása a papságnak nem fér össze az evangéliumi és protestáns szabad­sággal. Azután azért sem, mert az ily törvény­szakasz vagy szigorúan vógrehajtatik, s akkor folytonos Damokles kardjaként lebeg a parókhus lelkész feje fölött; vagy lazán hajtatik végre, s akkor csak irott malaszt, törvénytöltelék marad a törvénykönyvben. Mindenek fölött pedig felemás igába kötözi azt az evangéliumi lelkipásztort ós meghonosítja a reformátusok krisztusi egyházá­ban a külső formalizmust, a lélekölő betű-szol­gaságot. Ettől a veszedelmes iránytól pedig óvja meg az Isten a mi anyaszentegyházunkat. Azért erélyesen sürgetem a lelkészekről szóló 77., 78. ós 86. törvényszakasz gyökeres átdolgozását. Hangsúlyozom az átdolgozás vezér­elveit. Lelkész nemcsak a parókhus, hanem minden lelkészképesítésü egyén, a ki az anyaszentegyház valláserkölcsi szolgálatában áll. Ez legyen a 77. és 78. §. átdolgozásának a direktívája. A parókhus lelkészeket nem tanácsos a betű igájába hajtani. Ez legyen a 86. törvényszakasz átdolgozásának alap­elve. Mert nem a betű, hanem a lélek az, a mi megelevenít. Dr. Siculus. Az eskü a törvénytervezetben. A pesti ref. egyházmegye közgyűlése a zsinati törvényjavaslatokat tárgyalván, megsokalta azokat a sok és hosszú eskümintákat, melyeket a tervezet felvétetni kiván, és javasolta a mintáknak rövidebb és egyszerűbb alakban formulázását. Ugyanez alkalommal elvi szempontból vettem az esküt figyelembe és igyekeztem megbizonyítani, hogy az eskü a mi egyházunknak nyíltan vallott és különös nyoma­tékkal hangsúlyozott elveivel nem egyezik meg. Csak biztos, tehát szilárd alapra lehet felépíteni Krisztusnak látható anyaszentegyházát. Mi pedig azt hir­detjük, hogy mi vagyunk az az egyház, a melyben, a más egyház által alaptalanul lefoglalt elv szerint, sziklára építjük a mi anyaszentegyházunkat. Fennen hirdetjük ugyanis, hogy mi a Krisztus evangéliumán épült egy­ház vagyunk, azért semmiképen el nem engedjük, hogy a mi czímünkből az evangéliumi jelző kimaradjon. Sőt a mi több : nem sziinünk meg, szóval és írás­ban figyelmeztetni, buzdítani, lelkesíteni, és a mennyire erkölcsi fegyverekkel lehet, kényszeríteni hitsorsosainkat, minden osztály-, minden korkülönbségre való tekintet nélkül arra, hogy az evangélium tanait, Krisztus paran­csolatait minden szívbe, minden lélekbe bevinni és ott meggyökereztetni s ily módon Krisztust az emberi lélek­ben élő Krisztussá változtatni igyekezzenek. A hol ilyen nagy a Krisztus evangéliumáért a munka és harczi kedv, de meg tudva azt, hogy az ellenfél igen nagy figyelemmel kiséri gondolkozásunkat és törekvé­seinket, gondolhatná-e valaki, hogy mi magunk törjük meg első sorban, még pedig hivatalosan ezt az elvet, és törvénynyel kényszerítjük hitsorsosainkat is arra, hogy nyíltan, az egész keresztyénvilág szemeláttára és

Next

/
Oldalképek
Tartalom