Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-12 / 15. szám

munkálatán, ha tudnánk, hogy hol s miképen ? Az elnök adhatna erről lapjainkban egy kis útbaigazítást. Hangoztatott, hogy vasárnapi kezdő ének több legyen, ez nem elég. S ez igaz is. Fel van véve két reggeli és délutáni. Hát csak mindig ezeket dalolgassák a hívek? oly unottá válnak végre, hogy elalusznak rajtok. S hozzá, a két reggeli egy dallamú, mely még nem is magyaros. Az első meg meg sem állhat. Az első sorában levő „noha" szót prózában sem igen szoktuk használni, itt meg az a két rövid hang ront a prozódián is. A második sorában az egeket nem szeretem. Hagynánk el, a hol lehet, azokat az elavult értelmetlen egeket. Aztán, ha már széket tulajdonítunk az istenségnek, legalább ne ülőszéket tulajdonítsunk neki. A 3—6 sorok meg mind egyforma riműek. Ezt a fül nem szereti. A régi fülek szerethették, mikor egy-egy versszak egyrímű volt; a mai fülek azonban, sokkal viszketegebbek. Én hevenyében megpróbáltam ez éneket átírni, illletve kiigazítani a dült betüjű szavak és sorok én szerintem jobb felhasználásával, e szerint: Szent Isten; bárha néked Mennyben van a főszéked, S angyalaid ott élnek; Biztat szent Ígéreted, Hogy azért meg nem veted Kik e földön is félnek Együtt vagy vélek, Kikben érted lángol a lélek. Mis is téged imádunk, És áldunk, Kérünk, minket se hagyj el! Fogadd el, Mikor tehozzád emel kezet Ez a gyülekezet! Persze, egyelőre nem jól hangzik, ha jobb is, a szokatlan a szokott ellen addig, míg azt meg nem szokjuk. Magam is írtam egy pár elő-éneket (vagy jobb kezdőnek nevezni? én azt hiszem, hogy nem jobb), s be is küldtem, de a biráló bizottság azokat nem fogadta el; jobbnak látta azon egy dallamú kettővel megmaradni. Igaz, hogy az egyik a 79-ik zsoltár dallamára van írva azért, mert egy szép adventi énekünk, az 51 -ik dicséret mén rá, melyet rithinikai szempontból szintén át kellett írni, s ezt is közölni fogom, és azért, hogy e dallam, melynél szebb nincs az énekes könyvünkben, ne veszszen el. Igaz, hogy e tárgyához mért bús dallam nem adventi, félig örömünnepre való, de szerintem, ha néhány énekünket a dallam kedvéért tartunk meg, ennek, mely a sebes négyeseket bezáró lassú hármas sorok és a külön álló hármas lassú sorok által oly felséges, hogy ennél szebbet, jobbat elképzelni sem lehet, nem lehet kimaradnia. íme ez elő-ének, a 79-ik zsotár dallamára : Összegyültünk e szent házban Istenünk! Hol tégedet leborulva tisztelünk. Óh, mert sok az, a mit nékünk te adtál. Szent fiadban gyermekiddé fogadtál. Nemcsak, hogy teremtél; Atyánkká is lettél. Kérünk, oktass bennünket, Hogy csak rád tekintsünk; Mennyben vár a kincsünk, Ha megtartjuk hitünket! Más. A „Mindenható, leborulva" erdélyi ének dallamára. Ez is azon. Karácsonykor Feljöttünk szent templomodba, Édes atyánk, Istenünk! És itt hozzád fohászkodva, Megújítjuk énekünk. Halld meg szivünk dobbanását, Lelkünk újabb vallomását; Megszűnt régi bánatja, (a megváltás előtti idő) Egy a gyermek és Atyja! (az istenfiúság eszméje) Az Úr jászolbölcsőjéhez Jertek, hogy őt láhassuk; Menjünk az ég gyermekéhez, Hogy ölünkbe foghassuk! Fényes csillag vezéreljen, Elestünkből felemeljen; Szálljon hozzá énekünk; Testvérünk lett ő nekünk. Predikáczió előtt (a hol, mint e vidéken is, szokásba van). A 137-ik Zsoltár szép dallamán. Boldog, a ki szent igédet hallgatja, Isten! te vagy annak egy édes atyja. Szólsz hozzá, hogy itt vagy az igében, S gondot viselsz rá teljes életében. Szólj és költsd fel a hitében szunyadót, S ha sülyedez, Uram, mentsd meg a hajót! Lénárd István. (Folyt, köv) BELFÖLD. A külső-somogyi ev, ref. egyházmegye közgyűlése. Egyházmegyénk, rendkívüli közgyűlését, márczius hó 31-ik napján Tab községben tartotta meg, az egyházi és világi tagok oly nagy érdeklődése és részvétele mellett, a minőre alig mertünk számítani, s mit a rendes gyűlések alkalmával sem mindig van alkalmunk tapasztalni. Bizonyára nem csalódunk, ha ezen örvendetes jelenség okát, a helyi érdekű s nem csekély fontosságú ügyeken kivül, főként a most szőnyegen forgó konventi Törvénytervezet iránt való élénk érdeklődésben keressük. Bocsor Lajos esperes, rövid fohász után, megnyitván a közgyűlést, előterjeszti és felolvastatja Sárközy Béla gondnok úr levelét, melyben szeretett világi elnökünk, a 70 éves életkor testi és lelki erőtlenségeire hivatkozva, eddig viselt tisztéről való lemondását jelenti s meleg hangon búcsúzik el az egyházmegyétől, melynek