Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-12 / 15. szám

azokat a nézeteket, melyek e kérdés elég bő irodalmá­ban nálunk felmerültek, melyekből gyakorlati és elméleti felfogású férfiak véleménye tűnik ki; számolnia kell azokkal a tanulságokkal, melyeket más országok tettek a tanárképzés terén s úgy kell az új rendezésnek meg­történnie, hogy eleget téve a jelöltek méltányos érdekei­nek s egyúttal a közoktatás követelményeinek is, igyekez­zék már eleve elkerülni azokat a nem kivánt eredményeket, melyek a gyakorlati tanárképzés rendszeresítést néhol követték. A tanárképzés a tanári személyiségek kifejlő­dését tartozik előmozdítani, mert a tanár feladata növen­dékeivel szemben ugyanez ; azért olyan szervezetbe kell a fiatal jelöltet beilleszteni, a mely szabad teret enged e tekintetben. Nagyon fontos, hogy a gyakorlás, a bevezetés olyan intézetben történjék, a melyhez egészen hasonlóban kezdi majd a jelölt az önálló munkát. Itt látja maga előtt a leküzdeni való nehézségeket, itt azt a módot is, melyen a tanítást olyan körülmények között mások végzik; olyan gyermekekkel ismerkedik meg, a milyenekkel majd dolga lesz s bele jut fokonként hivatása minden részletébe. Ez elvek alapján óhajtjuk I. a gyakorlati tanárképzés országos szervezését a különböző középiskolák felhasználásával olyan módon, hogy az iljen középiskolai seminariumokban a szak­vizsgálatot tevő összes tanárjelölteket el lehessen helyezni s egy-egy intézetben egy szakcsoportra készült jelöltek legyenek az igazgató és az illető szakcsoportot képviselő 2 szaktanár vezetése alatt. II. A gyakorlati év necsak állami, hanem felekezeti középiskolákon is szegeztessék, és pedig vagy úgy, hogy az állam kormánya jelöli meg a felekezeti főható­sággal egyetértve a helyet s a szakembereket, vagy úgy, hogy a felekezeti főhatóság állapítja meg a helyet s a működő tanerőket a kormány jóváhagyásának fel­tétele mellett. ni. Az igazgató vezesse be a jelöltet hivatásába a gyakorlati ped'gogika és általános didaktika alapján, a szaktanárok pedig a szaktárgyak történeti és módszeres feldolgozásával. Kezdetben az igazgató tervszerűen vezesse a tanórák látogatását minta-tanítások hallgatása czéljá­ból, majd tartson a jelölt a szaktanár előtt próba-tanítást és végül néhány (legfeljebb 6) órán hetenként a rendes tanítást vegye át a szaktanár felügyelete ós felelőssége mellett. Mindezeket rendszeres megbirálás kövesse, azon kivül ped. és did. kérdésekről készített dolgozatok tár­gyalása útján pályájának elméleti alapján állandóan maradjon meg minden jelölt. IV. Ne alkalmazzon sem a közoktatási kormány, sem egyik felekezet sem önálló tanári munkára olyan egyént, ki valamelyik ily czélra kijelölt középiskolán e gyakorlati évet el nem töltötte. E végből szükséges az 1883 : XXX. t.-cz. 61. §. 3. pontjának ilyen módosítása: a ki középiskolai tanárságra képesítést kiván nyerni, az a pedagógiai vizsgálatra jelentkezéskor kimutatni tarto­zik, hogy a tanári szakvizsgálat kiállása után legalább egy évet megfelelő eredménynyel töltött valamelyik gya­korlati tanárképzéssel megbízott középiskolán ; ezt igazolja az illető igazgatótól és szaktanártól kapott bizonyítvány. V. A jelölteket a közoktatási kormány helyezze el a megbízott középiskolákon, tekintetbe véve a jelöltek ily irányú kérelmét s a felekezeti főhatóságok erre vonatkozó kívánságait, esetleg jogait. VI. Az állam a jelölteket a gyakorlati évben ösz­töndíjjal lássa el s a tanárképzésben közreműködő tan­erőknek tiszteletdíjat biztosítson. VII. A gyakorlati tanárképzéssel megbízott állami középiskolák e tekintetben is az illetékes főigazgató hatósága alatt állanak, a felekezetiekre pedig az 1883: XXX. t.-cz. 46. §-a alapján ügyel fel a vallás- és közokt. miniszter. VIII. Addig is, míg a gyakorlati tanárképzés kötelező alakban általánossá válik, állítson az állam Kolozsvárt ^Era»yiskolát válogatott tanári karral s ezen szervezze a megjelölt elvek szerint a tanárképzést a helybeli három felekezeti gimnázium bevonásával. A magyar tanárképzés története bizonyítja, hogy ez a terv magyar talajon nőtt ilyenné. Igen különböző oldalakról hangzott egészen önálló véleményekből is a javasoltuk szervezés alapgondolata: a gyakorlati elő­készítésben minden tanárjelöltnek kell részesülnie, még­pedig olyan iskolán, melynek munkája, szervezete meg­egyezik azzal, a melyiken a jelölt hivatását teljesíteni fogja. Mindinkább észlelhető s előre láthatóan egy darabig még növekvő tanárbőség miatt alkalmas az időpont is erre a szervezésre. Az egyetemet végzőknek helyet kell adni s ez az áldásos intézkedés egyúttal látszóan meg­nehezítve az önálló kenyérhez jutást, csökkenti majd azoknak a számát, kiket a pálya szereteténél nagyobb mértékben a hirtelen önállósulás vágya és szükségehajtide. A szervezés mellékes kérdéseiről nem szólva, ki­fejezzük azt a meggyőződésünket, hogy az ügynek álta­lános megnyugvásra számítható rendezése rövid időn belől a közoktatás minden ágára sokkal nagyobb haszon­nal jár, mint a milyen nehézségek az általános szervezés gyors lefolyását talán kissé gátolják. Erezzük a magunk körében s halljuk az ország egész tanárságától, hogy gyakorlati tanárképzésünk a szükségnek nem tesz eleget; ismerjük az itt kifejtett eszme történeti múltját, azt is tudjuk, hogy rendszeresen kidolgozott, szerves alakjában nem most kerül először Nagyméltóságod elé: azért mindenre támaszkodva s az ügy sürgetésének engedve tisztelettel arra kérjük Nagy­méltóságodat, méltóztassék országosan szervezni külön­böző középiskolákon a tanári munkára való gyakorlati előkészítést s megkezdése czéljából Kolozsvárt reáliskolát létesítve, méltóztassék ezt a létező gimnáziumok bevo­násával a gyakorlati tanképzéssel megbízni. TÁRCZA. f nekügyünkhöz. I. Enekügyünk elaludt; legalább én nem tudom, hogy ébren volna. S ha már eddig is alszik, a zsinati elő­munkálatokkal foglalkozván ezután, készen lesz-e az új­énekes könyvünk nem a folyó, de a jövő évnek is a tavaszán ? A szövegező bizottság tán dolgozik, de hogy mit, ós mire haladt, nem tudjuk. Nem segíthetnénk-e a

Next

/
Oldalképek
Tartalom