Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-11 / 2. szám

hátrány és alkotmánysérelem belőle nem származik. A mint tudom, a szabatos szövegezés csak azért maradt el, mert ez sok időt igényelt volna a fenti okok miatt; a sok idő pedig sok pénzt jelent. És ha ez a hiány csakugyan baj volna, akkor is legfelebb azon kellene aggódnunk, hogy egy, az idén tartandó zsinat esetében hol vesz egyik-másik szegény egyházkerület vagy egyházmegye annyi pénzt, a mennyire 3—4 egyházmegyei, 2—3 egyházkerületi, 1 — 2 konventi rendkivüli gyűlés tartása miatt szükség lenne, hogy ezen év leforgása alatt a törvénykönyvtervezet szabatos fogalmazásban álljon, legalább egyszer — az összes illetékes egyházi hatóságok tanácskozási asztalán. Bár így is bizonyos, hogy mindig volnának egyesek, kik csak azt a fogalmazást tartanák szabatosnak, a melyet netalán ők készítettek. A szabatos fogalmazáshoz csak szakemberek kívántatnak és semmi más egyéb. A fentebb említett pénz is csak azért szükséges, hogy a gyűlések toties-quoties konstatálják a szabatosságot. Hiszen zsinatunk nemcsak a határozatok, a törvények hozatalában souverain az alsóbb egyházi hatóságokkal szemben, hanem ezen határozatok és törvények fogalmazási módjára nézve is. Ha van előkészületlenség, ez csak abban áll, hogy nem volt és ma sincs közvélemény, mely az egyház megerősítésének útját ragyogó fáklyájával bevilágítsa. Nagy várakozással tekint minden szem a zsinat és az ezt előkészítő konvent felé, mert onnan valami titkos csodaszert várunk, mely egy-két paragrafusba beleszorítva, egyházunk ingadozó hajóját majd a biztos révpart felé irányozza. Izgatottságunk nőttön nő, a mint a zsinat ideje közeledik, mert nap-nap után mind jobban meggyőződünk, hogy a zsinati törvényhozás, mint minden törvényhozás a világon, csak rendezője a közszellem teremtette eszméknek, de nem egyszersmind a közszellem pótlója, a megelevenítő lélek teremtője is; mert hát bizony sohasem a törvényszakaszokból született az élet, a megifjodás, az elevenség, mióta az emberek paragrafusokat gyártanak. A konvent, melynek tagjai az egyház köréből vétettek, maga sem lehet és nincs is abban a helyzetben, hogy képviselje azt a szilárd, kifejlődött, egészséges közvéleményt, a melyet ő úgy sem csinálhat, de a melynek, ha ilyen van — hangot adhat. Jellemző reánk nézve, hogy az 1848 : XX. t.-czikktől szinte megváltatásunkat várjuk. Azt reméljük, hogy a reverzálist, áttérést, felekezetnélküliséget stb. meg fogja szüntetni. E pont körül forog legtöbb gondolatunk. De azért e téren is a lehető legnagyobb a tájékozatlanság, a habozás a közvéleményben. Követeljük azt a 2. és 3. §-t, és még nem láttuk soha tiszta kópét annak, hogy miképen akarjuk azokat. Elég politikai hajlam van bennünk arra, hogy a spirituális kérdéseket is abból a szempontból nézzük, és elég magyarok vagyunk ahhoz, hogy a miénktől eltérő véleményt a legszelídebben szólva is hazaárulásnak minősítsük. Jól tudom, hogy mikor a zsinat halasztásáról van szó : nem az a kérdés, hogy az igehirdetés bensőbbé tételével, az egyház társadal mi tevékenységgel, cura pastoralissal, belmisszióval, vallástanítással stb. mi lesz; hanem az, hogy az 1848: XX. t.-czikket el ne árulják azok, kik legelső kötelességüknek egyházuk jogainak az — el árulását (?) tartják. Ám halaszszuk a zsinatot. Jövőre, vagy 1906-ban a dicső Bocskay István emlékével is kapcsolatba hozhatjuk azt, s talán több szeretetet és kölcsönös jóakaratot is fogunk érezni abban a nagy időben egymás iránt. A halasztás felől a kerületeknek van joga határozni. Ha várnak valami jót a halasztástól, bizonyára mellette is lesznek. A halasztásban még sok veszély sincsen. A közvélemény talán kialakul, tisztázódik és minden bizonynyal ki fog tűnni, hogy a magyar ref. egyház nem politikai párt-anyag, hanem nemzeti jellemű vallás-erkölcsi tényező, mely petroleur szerepre nem kapható. Pokoly József. A vallástanító lelkészek jogi helyzete. E kérdés egyik részéről, t. i., hogy felavathatok-e, vagy nem katecheták? e Lap mult heti számában már közölt egy igen tanulságos fejtegetést dr. Kiss Áron, budai állami pedagogiumi igazgató úr, s kimutatta, hogy az állandósított katechetáknak, mint vallástanító lelkészeknek, kánonszerű igényük van a felavatásra. Dr. Kiss Áron fejtegetése azonban a kérdésnek csak egyik részletére terjeszkedvén ki, bátor vagyok a többi fontos részletére is rámutatni. Fejtegetéseimet a budapesti katecheták memorandumához kapcsolom, mivel abban összefoglalva találhatjuk meg a kérdés egyes alkotó elemeit. Ennek a memorandumnak az az alapgondolata, hogy ők katecheta lelkészek", vagyis, hogy ők a budapesti egyháznak, bár parókhiális joggal nem, de rendes lelkészi jelleggel biró tisztviselői, a kiket, mint ilyeneket, a parókhussággal kapcsolatos specziális jogokon kivül, mindazok a jogok megilletnek, a melyek a rendes lelkészeket. Ezeket a jogokat a memorandum ekként részletezi: a pesti egyházmegye lelkészei közé bekebeleztetés, lelkészi felavattatás, tanácskozási és szavazati jog a pesti egyház presbitériumában, tanácskozási jog a pesti egyházmegye közgyűlésén, beléphetés az orsz. lelkészi özvegy-árvagyámintézetbe, a lelkészekével egyenlő jogokkal ós kötelességekkel, a rendes lelkészekével egyenlő minősítés és végül a rendes lelkészekével egyenlő elbánás. Hogy az állandósított katechetáknak kánonszerű joguk van a lelkészi felavatáshoz, azt dr. Kiss Áron