Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-03-15 / 11. szám

kezét az állam s abból egyházi czélokra nem igen maradna valami a kezeink között. A 7-dik szám vezérczikkében Szabó Károly igyekszik belehatolni annak a jelenségnek rejtelmeibe, hogy míg a protestáns közvélemény az 1848: XX. t.-cz. végrehajtását a r kath. egyházi vagyon szekularizácziója nélkül óhajtja addig a „Magyar Állam" cz. klerikális lap egyenesen óhajtja a szekularizácziót és pedig azért, mert az is csak az eretnekeknek fog veszedelmére szolgálni. E jelenség magyarázatát abban véli megtalálni, hogy a klerikális körök, bízva a király főpatronusságában, és a r. kath. egyháznak bizonyos közjogi intézményekkel való összeforrásában, nyugodtaknak érzik magukat e tekintetben, hogy egyházuk, a szekularizáczió mellett is olyan javadalmazásban részesülne, a mely mellett vigan lehetne élni továbbra is, míg a protestánsok, alapítványaik és vagyonuk elvétetvén, az államsegély morzsalékokon éhen vesznének. Ez a magyarázat eléggé csavargós ugyan; de még csavargósabb a jezsuita klerikálizmus eszejárása, s azért nem lehetetlen, hogy Szabó Károly elég helyesen állapította meg a diagnózist. Annyi bizonyos, hogy a mikor a jezsuita klerikálizmus maga hangoztatja a szekularizácziót, nem a maga kárát óhajtja és keresi, hanem a mienket, eretnek protestánsokét. Nem árt tehát a jezsuita hálószövést figyelemmel kisérni 1 Az Erdélyi Prot. Lap 4—7. számaiban a „zsinati kérdések" cz. czikkei, írója folytatja fejtegetéseit. Ez alkalommal, mint bevégzett egészet, csak _ a papságra vonatkozó részt kívánom ismertetni. A magát még mindez* ideig meg nem nevezett író a lelkészek képzése ós alkalmazása tekintetében oly álláspontot képvisel, a mely egészen szokatlan, a melyet most, a mikor kivihetése és kihatása felett még nem volt módom kellőleg gondolkozni : nem merek bírálat alá venni. Csak ismertetem tehát, hogy mások is fontolóra vehessék. Czikkezo szerint idejét mult dolog ma már az egységes papképzés szürke theoriája. a mely különböző minőségű anyagból, különböző viszonyok számára, egyforma lelkészeket akar képezni. E helyett kit-kit a hajlamainak és tehetségeinek legmegfelelőbb irányban kellene kiképezni és a neki megfelelő pontra állítani. A gyülekezeti egyházi hivatalnokokat tehát „nem az egyenlő képesítés alapján való különböző minősítés elve szerint kellene kijelölni, hanem a különböző képzés elve s ennek körén belől az egyenlő minősítés alapján". Szerinte, az egyházak szükségeihez alkalmazottan az egyházi szolgák képzését hármas fokozatúvá kellene tenni. Az első fokozat lenne a levitáké, a kik a tanítóképző-intézetek kiválóbb és vallásosabb karakterű végzett növendékeiből kerülnének ki, egy bizonyos ideig tartó theologiai kurzus mellett. Ezek alkalmaztatnának a filiákba, szórványokba, megbízatván a tanítás mellett a lelkészi szolgálatok végzésével is, a szomszédos anyagyülekezet rendes lelkészének felügyelete mellett. A második fokozat lenne a rendes lelkészekke, a kik érettségi vizsgálat alapján a theol. akadémiákon képeztetnének három évi kurzussal. Képeztetésük az elméleti, filozófiai és nyelvészeti studiumok megszorításával és mellőzésével főként gyakorlati irányú lenne. Ezek lennének a kongruás egyházak lelkészei. A harmadik fokozaton állanának a magasabb tudományos képzettségű lelkészek, a kiknek rendelkezniük kellene, a bibliai nyelvek és a latin ismeretén és egy modern idegen nyelv tudásán kivül, a vallástudománynak alapos bölcsészeti ós históriai tudásával és a gyakorlati theologia theoretikus és gyakorlati ismeretével. Az ilyen theologusok tanfolyama már itthon négy évből állana, s ötödikül járulna hozzá a külföldi óv. Az ilyen képzettség adná meg az í. osztályú egyházakra való minősültséget. Az alsóbb fokozatból fel lehetne jutni a magasabba, megfelelő tudományos vagy példányszerű gyakorlati munkásság alapján, de csak 15 évi szolgálat után. A lelkószválasztás olyképen volna reformálandó, hogy a papválasztás körüli befolyás megosztassék egy az egyetemes egyház érdekét képviselő testület és az illető gyülekezet között. íme ezek a czikkezo gondolatai a lelkészképzést és választást illetőleg. A fejtegetések mutatják, hogy komolyan gondolkozó főből eredtek ; gondolkozzunk azért felettök mi is komolyan. Az Evang. Egyház és Iskola 4—-7. számait jó részben az iskolai biblia — bibliai olvasókönyv kiadásában kelt válaszok és viszonválaszok foglalják le, s csak a 7-dik számban találunk egy olyan czikket, a melyről külön meg kell emlékezzünk. Omega arról a reformról ír, a melyet az evangelikus egyház egyetemes tanügyi "bizottsága a gimnáziumi igazgatóságra nézve javasol. Áz állami középiskolák mintájára véglegesíteni kívánja az igazgatókat ez a javaslat és olyan hatáskört kiván nekik biztosítani, mint a minővel állami igazgatók rendelkeznek. Omega tiltakozik e reformtervezet ellen, mert az felbontaná azt a viszonyt igazgató ós tanártestület között, a mely jelenleg megvan és elkedvetlenedést idézne elő a tanárok között, a kik eddigelé talán csak épen abban találták meg fáradozásaik elismerését, hogy az intézet vezetésére méltóknak Ítéltettek. Magam is abban a véleményben vagyok, hogy az igazgatók véglegesítésére s ez által a tanároktól való elszakításra ós azok fölé emelésre nincs semmi szükség. Eleget majmoltuk már, ha kényszerűségből is, az államot. Ne menjünk tovább benne, ha a szükség ós a czélszerűség nem parancsolja. Már pedig az igazgatók véglegesítését egyik sem parancsolja. — r — n. KÜLFÖLD. Chieagoi levél. (A róm. kath. egyház helyzete s statisztikája Amerikában ; a methodisták 20 millió dolláros alapítványa, az angol Bibi. Terjesztő Társaság fennállásának 99-ik évfordulója). A római katholikus egyház, híven századok óta követett tradiczióihoz, nem törődve még a legcsúfosabb kudarczokkal sem: Amerikában is az „egyedül idvezitő egyház" szabadalmi levelének oltalma alatt óhajtana érvényesülni és terjeszkedni, persze más felekezetek elnyomásával, sőt, ha ez egyáltalán lehetséges volna, azok teljes kiirtásával. Az Unió szabad levegője azonban a reakczionárius áramlatoknak nem kedvez. A művelt amerikai semmit sem gyűlöl inkább, mint a lelkiismereti kényszert s a hitbeli zsarnokságot. A római katholikus egyház túlsúlyra emelkedhetése Columbus földjón — hála Istennek — beláthatatlan időkre lehetetlen dolog. Az Egyesült-Államok kormányzói, e hatalmas köztársaság anyagi és szellemi jólétének megalapítói, munkásai, bókében és háborúban vezérei: mind a prot. egyházak tagjai sorából kerültek ki. Jelenlegi elnökünk, Roosevelt Tivadar példányképe a puritán kálvinista jellemű egyéneknek s hitben buzgó, áldozatkészségben előljáró, tettre kész tagja a kisded washingtoni angol ref. egyházközségnek. Bár ismételjük, szó sem lehet arról, hogy Amerika valaha a klerikálizmus járma alá kerülhessen: mindazon-